Ahová visszajönnek lakni a madarak – a Hortobágy Természetvédelmi Egyesület sikertörténete

Szikes tavak, vonuló és fészkelő madarak sokasága. Ilyen volt a Hortobágy, és a harminc éve jobbára fiatal madarászokból alakult Hortobágy Természetvédelmi Egyesület tagjai újra ilyennek akarták látni. Mivel céljaik illeszkedtek az EU legfontosabb természetvédelmi programjaihoz, sikerrel pályáztak, és jól haladnak a megvalósítással is. A víz marad, a bíbic visszatér.

Püspökladány, 1911 előtt

Nekünk két országunk van: amiben élünk, és egy másik, egykor volt, ami a megszépítő emlékeinkben él. Ennek a másik Magyarországnak megkapó dokumentumai az előző századfordulón készült képeslapok, közülük válogat a Magyar Krónika sorozata. Ezúttal Püspökladány múltjába látogatunk.

„Angyalok szolgálnak nekünk” – a St. Andrea Szőlőbirtokon jártunk

„Ezt a dombot megjelölte az Isten” – írta Márai Sándor Egerről. „Termőhely plusz szeretet egyenlő nagy bor” – teszi hozzá idősebb és ifjabb Lőrincz György. Apa és fia hiszik, nemcsak az egri dűlők, az ő útjuk is áldott. A sikerhez vezető magasságokról és mélységekről Egerszalókon, az általuk vezetett, ma már világszínvonalú St. Andrea Szőlőbirtokon beszélgettünk.

340 éve született Händel: ünnepi koncertsorozat februárban a Müpában

2025. február 2-án a barokk zene szerelmesei különleges zenei élményben részesülhetnek: a Müpa egész napos Händel-maratonján a legendás zeneszerző művei csendülnek fel. A Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem, a Fesztivál Színház és az Üvegterem színpadain egymást váltják a hazai és nemzetközi színtér kiemelkedő előadói, miközben kiállítás és koncertfilmek is gazdagítják a programot.

Napos oldal

Valami régi, valami jó. Ebben a rovatban olyan könyveket ajánlunk, amelyeket nem a könyvesboltok újdonságai között, hanem esetenként könyvtárban vagy antikváriumban lehet megtalálni. De érdemes elolvasni őket. Mint például a két háború közötti erdélyi író, Karácsony Benő legsikeresebb regényét.

KRoNIKA.HU Hírlevél

Légy részese a történetnek!