Mi lesz a Balaton sorsa hosszú távon? – Boros Gergely limnológust kérdeztük

Közel száz évvel ezelőtt Klebelsberg Kunó javaslatára alapították meg a Balatoni Limnológiai Kutatóintézetet, amely számos szervezeti átalakulást és viszontagságot túlélve sikeresebben működik, mint valaha. A Hun-Ren Magyar Kutatási Hálózat alá tartozó, tihanyi székhelyű intézményben nemcsak magas színvonalú szakmai munka folyik, de egész évben várják a látogatókat is.

Gyöngyök a dombok között – levendulatörténet a tihanyi Lavenderből

Apró, élénklila színű virág, kincset érő olaj. A tihanyi levendula története csaknem száz évvel ezelőtt kezdődött, egy-egy elhivatott embernek köszönhetően pedig a jövőnek is tovább íródhat. Bittmann Eszterrel, a Lavender Tihany ügyvezetőjével a Belső-tó partján lévő üzemben beszélgettünk a félsziget ikonikus növényéről.

Zolta és az Árpád-ifjak

Több mint négy és fél évszázadon át kormányozták Magyarországot az első magyar uralkodódinasztia tagjai. Sorozatunkban a 830-as évektől 1301-ig, az Árpád-ház kihalásáig hétről hétre megidézzük fejedelmeink és királyaink történetét. Az ötödik részben Zoltáról és az Árpád-ifjakról írunk.

Egy élet a hajón – Németh Zsolt kapitány és a 133 éves Kelén

Filmre kívánkozik a legendás Kelén hajó története, de filmre kívánkozik a mostani kapitányáé is, aki 41 éve került a fedélzetre. Németh Zsolt itt ismerte meg a feleségét, a gyerekeik is itt nőttek fel. A Balaton legrégebbi, jelenleg is használatban lévő hajóját a nácik elől csak az elsüllyesztés, a 80-as évekbeli szanálástól pedig Bujtor István verekedős filmjelenete mentette meg.

KRoNIKA.HU Hírlevél

Légy részese a történetnek!