
Hogyan jutunk dűlőre?
Szólásaink, közmondásaink magukban őrzik népszokásainkat, ősi hagyományainkat. Mit szólunk hozzá? sorozatunkban ezúttal a „dűlőre jut” szólás jelentésének jártunk utána.

Szólásaink, közmondásaink magukban őrzik népszokásainkat, ősi hagyományainkat. Mit szólunk hozzá? sorozatunkban ezúttal a „dűlőre jut” szólás jelentésének jártunk utána.

Egy Miskolcon élő asszony, Juszkóné Molnár Éva megírta, milyen volt az élet egy szorgalmas és tehetős kisalföldi parasztcsaládban a század első felében.

A szépség művészi megjelenítése sokszor nehezebb feladat, mint a groteszké, a csúfé vagy a rémítőé. A szép, ha nem jól ragadják meg, könnyen közhelyesbe, sőt giccsesbe fordul, a drámaiságot végképp nehéz vele ábrázolni.

Kurátori tárlatvezetések, épületséták, és különleges tematikus kiállítások segítik idén nyáron a Néprajzi Múzeum látogatóit abban, hogy közelebb kerüljenek a néprajz világához.

A 4. Nemzetközi Cigány Dal Napját augusztus 8-án, Esma Redžepova születésnapján rendezik meg. Idén hét ország 16 helyszínén 50 zenekar lép fel a cigány zene sokszínűségét ünneplő eseményen. A központi helyszín Debrecen lesz.

A honi nyomdászat és könyvkészítés ügyét olyan emberek vitték előre, mint a Rómából Mátyás király udvarába érkező Hess András, a legkiválóbb európai betűmetszők között számontartott, de szülőföldjén méltatlan támadásokban részesülő Misztótfalusi Kis Miklós, a német származású, de magyar hazafivá váló Heckenast Gusztáv vagy éppen a könyvművészetet új szintre emelő Kner család.

A magyar modernista építészet fontos alakja volt a különös politikai utat bejáró Molnár Farkas. A pécsi Janus Pannonius Múzeum – Modern Magyar Képtárban szeptemberig látható kiállítás Molnár képzőművészeti munkásságát mutatja be.

A draco lovasrohamok alkalmával felduzzadt a széltől, illetve sziszegett is.

Herkulesfürdő Európa legrégebbi gyógyhelyei közé tartozik.

Mi a különbség az ősnyomtatványok és az antikvák között? Hogyan került az Akadémiára a Gutenberg-biblia egy lapja? Melyik volt az első magyar nyelvű nyomtatott könyv? Babus Antal irodalomtörténésszel, a Magyar Tudományos Akadémia Könyvtár és Információs Központ részeként működő Kézirattár és Régi Könyvek Gyűjteménye osztályvezetőjével beszélgettünk.

A Hortobágyi Csillagoségbolt-parkig nem ér el a fényszennyezés, így egy csillagról sem marad le.

Művészcsalád. Egyéniségek szoros közösségben. Apa és fiú, példa és saját hang, egyéni stílus. Mindez az egyik legizgalmasabb anyag az üveg megmunkálása közben. Új kiállítás nyílik Budán július 30-án.

Időutazásra hívnak az előző századfordulón készült, színezett képeslapok, látogatóba az egykor volt Magyarországra. Most Nagyváradra látogatunk.

Előfordult, hogy az érméket arany és higany keverékéből álló aranyamalgámmal borították be.

Vajon honnan ered a szalámi? Kik voltak azok a Vidoni fivérek, és mit köszönhetünk nekik? Füstölt szenvedély otthon és a piknikkosarakban – a Kereskedelmi és Vendégátóipari Múzeum új kiállítása ismét egy hungarikum nyomába ered.

Az eredmények már fél év elteltével újraírják a népvándorlás korának temetkezési térképét.

A 16. századi Óratoronyban, amelyet eddig nem lehetett látogatni, kilátó épül.

Polcz Alaine életbátorságról szóló könyve és a Petőfi nyomában bandukoló Szálinger Balázs felvidéki útirajza is szerepel könyvajánlónkban.