
Johnny Depp filmjében játszik Trokán Nóra
Tavaly ősszel forgatták Budapesten az itáliai festőművész, Amedeo Modigliani életét feldolgozó Modí – Három nap az őrület szárnyán című filmet, amelyben a magyar színésznő is feltűnik majd a vásznon.

Tavaly ősszel forgatták Budapesten az itáliai festőművész, Amedeo Modigliani életét feldolgozó Modí – Három nap az őrület szárnyán című filmet, amelyben a magyar színésznő is feltűnik majd a vásznon.

A testi épségüket is kockáztatva száguldanak le sziklákon, fák gyökerein, elképesztő leejtőkön a hegyikerékpárosok; az extrém sport új generációját mutatja be a Red Bull dokumentumfilmje, amelynek előzetesében a Thy Catafalque egyik dala csendül fel.

A Hangzó Helikon Fesztivál énekelt verseken keresztül kapcsolja össze a zenét és az irodalmat.

Hadik huszárok vonulnak fel a Csikós udvaron, a Hunyadi udvaron pedig többek között csülök- és császármorzsa kóstolóval készülnek a szervezők október 13-án.

A Falusi és Agroturizmus Országos Szövetsége (FATOSZ) idén ünnepli fennállásának 30. évfordulóját. Ebből az alkalomból október 3-án és 4-én szakmai konferenciát szerveznek a Budapesti Gazdasági Egyetem Kereskedelmi, Vendéglátópari és Idegenforgalmi Karán.

Régi-új rovatunkban ismert embereket kérünk arra, meséljenek egy dalról, ami valamilyen okból fontos számukra. Ezúttal egy évekkel korábbi, kizárólag nyomtatásban megjelent epizódot hoztunk, amelyben Herczku Ágnes mondja el, mit jelent neki az Elment a madárka kezdetű népdal.

Nyár elején lopták el a Balkán Fanatik turnébuszát és hangszereit. Október 12-én az Akváriumban különleges koncertet adnak, amelynek bevételét teljes mértékben az értékek pótlására fordítják.

Az Újbuda Jazz Fesztivál szeptember 26–28. között várja az improvizatív zene rajongóit az A38 hajón és a Fonó Budai Zeneházban. Fellép többek között Lajkó Félix, Dresch Mihály és Kézdy Luca.

Összesen 29 hazai és 12 nemzetközi galéria lesz jelen a Budapest Contemporary képzőművészeti vásáron szeptember 26. és 29. között a Bálna rendezvényközpontban.

Nyáron Anna-bál, ősszel a reformkort idéző fesztivál. Balatonfüreden szeptember 28-án és 29-én a hölgyek abroncsos szoknyája a földet sepri, a mobiltelefonok hímzett szütyőkben pihennek.

Teltházas előadásokkal zárult a Budapesti Klasszikus Film Maraton, amelyen számos korszakos magyar alkotást is nagyvásznon láthatott a közönség, ezek közül számos darab szeptember 29-ig ingyenesen megtekinthető a Filmion.

Október 10. és 20. között, a Svájci Nagykövetség, az Osztrák Kulturális Fórum és a Goethe Intézet közös rendezésében valósul meg a Szemrevaló Filmfesztivál: drámában, abszurd humorban sem lesz hiány.

Zádorfalvától Gömörszőlősön át Kelemérig. Egy nyár közepi túrán jártuk be az egykori Gömör-Kishont vármegye délkeleti szegletét, bájos dombjait és kevésbé szimpatikus mocsarait. Kisnemesi kúriák, tornácos parasztházak és eltünedező ösvények kilométereken át. Túraajánló.

Zongorázott Liszt Ferencnek, csárdást táncolt Rudolf trónörökössel, könyvei milliós példányszámban keltek el. Talán ennyi is elég, hogy belássuk: báró Orczy Emmának igencsak színes élete volt.

Felvonulás, beszédek, zenekarok: a szocialista idők május elsejei felvonulásait juttatja eszünkbe a Nemzeti Munkahét, ami Gömbös Gyula hamar elhaló kezdeményezése volt a munkásrétegek megszólítására – egyben pedig alkalom arra, hogy modern néptribunként tetszelegjen.

Megjelent Lukács Miklós legújabb albuma.

A népi kultúra visszatanulása, kapcsolódás egy bukolikus közösségi térben és a Kárpát-medence pusztuló őshonos gyümölcshagyatékának megmentése: a PajtaKult stábja ezúttal a viszáki Kaszás Attila Pajtaszínház és Galéria megálmodójánál, Szarvas Józsefnél tett látogatást.

Olvasmányvadász rovatunkban ezúttal Dobai Péter Ív című kötetét ajánljuk.