Bioreaktorokban tisztul a főváros szennyvize
Hogyan működik a biológiai szennyvízkezelés? Mivel küzdenek a szennyvíztisztítótelepek? Mennyire tiszta a Duna vize? Boér Máté biomérnököt, az Allied Solutions CEE Kft. értékesítő mérnökét kérdeztük.
Szöveg: Ferenczi-Bónis Orsolya
Fotó: gyermei holding zrt.
Az itt élők, itt dolgozók szellemisége a gyökerekből fakad – a tettrekészség, a közösségteremtés és a munkavállalók tulajdonosi szemlélete olyan örökség, amelyet az új nemzedékeknek is szeretnének átadni. Az idén ötvenéves gyermelyi tésztagyárban Pósfai Csaba igazgatóval beszélgettünk, a gyár történetén keresztül pedig a település és az itt élő közösség története is elénk tárult.
A Gerecse keleti lankáin autózunk az indián nyárban. Körülöttünk minden sárgászölden ragyog. Utunk rendezett földek, majd Gyermelyre beérve megkapó kertek, parkok között vezet. A települést magunk mögött hagyva pár perc múlva a gyermelyi tésztagyárhoz érünk. Az épületkomplexum komoly, halványszürke együttese meglepő természetességgel kapcsolódik a falu képéhez. Hamarosan megtudjuk, hogy ez nem véletlen. Mindkettő voltaképpen ugyanannak a tudatos, gondos növekedésnek az eredménye. Az itt élők számára a gyár a jövő záloga, amely élettel tölti meg a falut, és helyben biztosítja a munkát.
„Amióta csak az eszemet tudom, itt élek. Ide születtem, majd itt töltöttem a gyerekkorom” – kezd bele a saját, az üzemmel összefonódó történetébe Pósfai Csaba, a tésztagyár igazgatója, majd a gyárudvaron megmutatja szülei egykori szolgálati lakásának helyét.
„A szüleim itt dolgoztak, én pedig gyerekként a gyár körül játszottam. Szabadon végigjárhattam a kombájnszínt, a gépműhelyt, és a tojástörőben is mindig szeretettel vártak.”
A gyár 1971-ben indult, ám története az ötvenes évek elejéig, a termelőszövetkezetek kényszerű létrehozásának időszakáig nyúlik vissza. Tizenkét helyi gazda a politikai nyomásnak engedve megalakította a Petőfi Termelőszövetkezetet, és úgy döntött, megpróbálja a lehető legjobbat kihozni a helyzetből. A földművelés mellett tojótyúkok nevelésébe fogtak. A közeli Szeszgyárpusztán – amelynek neve a régi szeszfőzdétől származik –, egy régi, átalakított istállóban helyezték el a baromfit. Az ötlet a vártnál nagyobb sikert hozott, a gazdák rövidesen szinte azt sem tudták, mit kezdjenek a rengeteg tojással, hiszen hazánkban akkor nem volt tésztagyártás. Amikor pedig az ország vezetése kereste azt a téeszt, amelyik vállalná egy tésztagyár építését és üzemeltetését, a gyermelyiek voltak annyira vállalkozó kedvűek, hogy belevágtak. Van tojásunk, van búzánk, miért ne legyen itt a gyár, ugorjunk neki – mondták.
A sajátjukért dolgoznak
„Mindig is azt gondoltam, hogy a technológiába lehet és kell is fektetni, de ami alapvetően előreviszi a céget, az az, hogy az emberek itt mindig is a sajátjukért dolgoztak, mindent a sajátjuknak tekintettek” – mondja Pósfai Csaba. Amikor a hetvenes években a karácsonyi prémium helyett új traktorra ruházott be a gyár, a munkatársak nem azt érezték, hogy elvettek tőlük valamit, hanem hogy kapnak azáltal, hogy jövőre hatékonyabban fognak tudni dolgozni. Ez a hozzáállás az első pillanattól biztos alapot jelentett mindenkinek, amire bátran tudtak építkezni. Sokan valóban itt építik fel az életüket. A korábbi szolgálati lakásokat mára a faluban álló házak váltották fel, amelyekbe az ország minden szegletéből érkeznek munkavállalók, akik miután megismerik a környéket, a cég támogatásával letelepednek.
Példaként arra, hogy a gyárra lehet életet alapozni, Pósfai Csaba elmeséli az előző termelési vezető történetét, aki negyvenhat évig dolgozott a tésztagyárban. Villanyszerelőként kezdett, de annyira érdekelték a gépek, hogy előbb műszakvezető lett, majd később lediplomázott, hogy termelésvezető válhasson belőle. Rajta kívül is sokan vannak, akik itt kezdték a pályájukat, és innen is mentek nyugdíjba – miközben a gyárral együtt lépték meg az újabb és újabb fejlődési fokokat.
Nem csak egy köret
Ahogy fejlődött, és épültek egymásra a tevékenységei, a cég a nyolcvanas évekre eljutott oda, hogy szinte mindent maga tudott előállítani, ami a tésztagyártáshoz kell. Egyetlen lyuk maradt csupán: a búza megőrlése. Az évtized végére azonban elkészült a malom is. Így lett teljes a folyamat, amely lehetővé teszi a gyár számára a folyamatos ellátást, a fogyasztók számára pedig a várt minőséget.
„Úgy fejlesztjük a céget, hogy ha valamelyik ágazat előrelép, hozzáhúzzuk a többit is, hogy ne legyen minőségi, technológiai különbség az egyes tevékenységek között – magyarázza az igazgató, majd hozzáteszi: – Azt valljuk, hogy annyira erős a nagy egész, mint amennyire a leggyengébb láncszeme.” A fejlődés irányát firtató kérdésünkre válaszolva arról mesél, próbálják kiemelni a tésztafogyasztást abból a berögződésből, hogy csupán köret a pörkölthöz. „Persze annak is kiváló, de főételnek is remek, az ahhoz való, vastag falú tésztákat pedig eddig még senki nem gyártotta itthon. Az ötvenedik születésnap kiváló lehetőség, hogy megjelenjünk az új termékcsaláddal.”
Technológia, minőség és kollégák jó együttállása
A gyár évente nagyjából negyvenháromezer tonnányi tésztát termel. Hogy el tudjuk képzelni, ez mennyit is jelent, Pósfai Csaba elmondja: egy teherautóra körülbelül tizenöt tonna tészta fér fel. Fehér köpenyt és hajhálót húzunk, hogy közelebbről megnézhessük, hol készül ez a hatalmas mennyiség; így lépünk be a gyárba. A gigantikus gépsorok között mintha egy űrállomáson járnánk. A hat gépsor különböző alapanyagokból többféle terméket is tud egyszerre gyártani, de az igazgató újra hangsúlyozza: „Bármilyen modernné és automatizálttá válik is a technológia, ennek a cégnek a legnagyobb erejét mindig azok adják és fogják adni, akik benne dolgoznak.”
Az itteniek Gyermelyhez és a Gyermelyihez való hozzáállása az igazgató szerint a gyökereikből fakad. Ezért is próbálják továbbadni a szellemiséget a fiataloknak, ösztönzik a helyben maradást, és segítik az ideköltözők letelepedését. „Kötelességünk az elődeinkkel szemben, hogy mindazt, amit létrehoztak, továbbvigyük, és felelősséggel tartozunk a következő nemzedékekért, hogy az utánunk jövők is ugyanezzel a lelkülettel élhessenek és dolgozhassanak.”
Hogyan működik a biológiai szennyvízkezelés? Mivel küzdenek a szennyvíztisztítótelepek? Mennyire tiszta a Duna vize? Boér Máté biomérnököt, az Allied Solutions CEE Kft. értékesítő mérnökét kérdeztük.
Szikvizes üvegektől öntözésig, vízemelőtől aranymosóig van itt mindenről kép, tárgy, dokumentum. Az esztergomi Duna Múzeumban tényleg minden a vízről szól. Dunáról, Tiszáról, Balatonról, folyókról, tavakról, kutakról, múltról és jelenről.
Tisztító erővel bír, szerencsét hoz, de kiszámíthatatlan, mint élő természeti erőtől félni is lehet tőle. A Duna vize már A fehér ló mondájában is fontos szerepet kapott, a történet szerint cseles honfoglalásunk egyik kulcsmotívuma volt. Így talán nem véletlen, hogy fő folyónk a magyar néphagyományban is jelentős szimbólum. Mesékből, mondákból, dalokból merítünk, és szokásokat idézünk fel.
Elsőre talán vagabund hóbort, közelről jövőálló döntésszabadság, életközösség, valóságkapcsolat és dunai örökpanoráma mellett egy kétgyerekes család választása. Juhász György és Juhász-Horváth Linda több mint egy évtizede teremtettek otthont egy lakóhajón Budapest határában.
A Hun-Ren Ökológiai Kutatóközpont Vízi Ökológiai Intézete Lendület Folyóvízi Ökológia Kutatócsoportjának egyik kutatási területe a Duna lebegtetett mikroközössége és a közösségváltozás hatása az ökoszisztéma működésére. Abonyi András tudományos főmunkatársat a folyóvízi táplálékhálózat első szintjét alkotó planktonról és az azt érő hatásokról, valamint a változás következményeiről kérdeztük.
Bíró Tibor két dékáni időszakon keresztül vezette nagy sikerrel a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Víztudományi Karát, jelenleg az NKE Környezeti Fenntarthatósági Intézetének vezetője. Az egyetemi tanártól a fenntartható vízgazdálkodás szempontjairól és a Dunát érintő kutatási irányokról érdeklődtünk.