„Keresem Fehér Klára Bezzeg az én időmben és Mi, szemüvegesek című könyveit. Imádtam mindkettőt, és szeretném, ha a lányom is elolvasná őket” – az anya, aki a közösségi médiában ezt a felhívást tette, magától értetődőnek vette, hogy ez a két könyv – az egyik hatvan, a másik negyven éve íródott – ma is tud hatni egy másik generációra. Igaza lehet?
A Mi, szemüvegesek még hagyján, mert abban egy kislány azért nem hordja a szemüvegét, hogy ne csúfolják a többiek, és a bullying korában van helye egy ilyen történetnek. A Bezzeg az én időmben ehhez képest osztályharcosra hangolt, kicsit szerelmes, de inkább az egyenlőtlenséget ostorozó, élvezetes, mégis didaktikus lányregény. Pöttyös könyv, ami amúgy –vonalas. De a lényeg, hogy jól van megírva.
Fehér Klára a hetvenes-nyolcvanas évek sikerszerzője volt, könyvei nagy példányszámban keltek el, állandó rovata volt a Magyar Nemzetben, rendszeresen szerepelt a Rádiókabaréban, és férjével együtt számos útikönyvet írt. Nem az NDK-ról, hanem Törökországról, Japánról, Ausztráliáról és az amerikai kontinensről. Volt olyan színdarabja, amelyet a Madách Színház tűzött műsorára, Kiss Manyi, Psota Irén és Bárdy György is játszott benne, de említhetjük a Csak egy telefon című filmet, abban Ruttkai Éva szerepelt. Ebből is látszik, hogy a szerző nem a tiltott, nem is a tűrt, hanem nagyon is a támogatott kategóriába tartozott az előző rendszer megítélése szerint.
Amikor első darabját 1949-ben bemutatták a Belvárosi Színházban (Idézés bűnügyben volt a címe), Zelk Zoltán megsemmisítő kritikát írt róla. „A felszólítás, a sürgetés, hogy írjanak, az írók felé szólt…”
Fehér Klára nem vette a szívére Zelk sorait, nagy lendülettel írt tovább. Legsikeresebb regényéből, A tengerből tévésorozat készült, ezt időről időre ma is levetíti valamelyik tévécsatorna. Nem csoda, ugyanis a főszereplő, Szirtes Ági mellett Lukács Sándort, Kern Andrást, Szakácsi Sándort, Balkay Gézát, Moór Mariannát látni a főbb szerepekben.
A történet nyomokban önéletrajzi elemeket tartalmaz, a főhős ugyanúgy orvos akart lenni, ahogy a kislány Fehér Klára. A főhős barátnője pedig ugyanúgy a panaszirodán dolgozott és roppant össze idegileg, ahogy maga Fehér Klára is.
Bár a kislány szeretett volna orvos lenni, a család ezt nem engedhette meg magának, így kereskedelmi iskolában tanult. Könyvelő lett egy kecskeméti gépgyárban, és a háború után, 1946-ban került a Madisz (Magyar Demokratikus Ifjúsági Szövetség) panaszirodájába, ahová egy nap egy suszterinas érkezett azzal a sérelmével, hogy őt a mestere veri. A harcos kommunista Fehér Klára utánajárt a történetnek, megírta, majd a Madisz vezetősége továbbküldte az írást a Szabad Népbe. Ezután hívatta be a lányt Révai József és ajánlotta, legyen a lap munkatársa. Először még nem nemet mondott, de néhány hasonló történet után beállt a kommunista lap szerkesztőségébe. Két és fél év megfeszített munka után szívizomgyulladást kapott, ez az epizód szerepel a regényében és a filmen.
Férjét, Nemes Lászlót is a Szabad Népben ismerte meg, együtt követték figyelemmel a Rajk-pert, saját bevallásuk szerint ekkor léptek hátra az aktív politizálástól. Az írónő előszeretettel hívta magát a mindennapok krónikásának. Apró-cseprő nevű rovatában, rádiójegyzeteiben, különböző lapoknak írt szösszeneteiben a hétköznapi bosszúságokkal foglalkozott. A nemtörődöm közérti eladókkal, akik nem teszik ki a polcra a friss kenyeret, a társbérletben élők napi harcaival, a szemfelszedés, házkezelés, postai ügyintézés bosszúságaival.
Fehér Klára legnagyobb sikereit az ifjúsági irodalomban aratta, az akkor több tízezer példányban kiadott Pöttyös könyvekkel. Ezek bevételéből fizették külföldi útjukat, amikből aztán a szintén sikeres útikönyvek születtek. Az író pontos születési idejét nem tudni. 1919-ban, 20-ban, esetleg 22-ben jöhetett a világra. Azt viszont tudjuk, hogy 1996-ban halt meg, és férje, Nemes László irodalmi díjat alapított az emlékére.
