A fényárban úszó londoni katedrálisban Mozart A-dúr klarinétversenye szól. Egy törékeny magyar asszony a márványtáblákat tanulmányozza, az egyik feliratnál hosszasan elidőz. Megrendülve olvassa a kétszáz éve írt sorokat, amelyek egy tizenkét gyerekes anya emlékére íródtak. Lefényképezi a táblát, a mondatokból áradó mély hit nem hagyja nyugodni. Ez a Sosemvolt nyarunk ragyogása című kisregény eredettörténete, de a szerző, aki szemorvos, teológus, feleség, anya és nagymama egyszer saját életét is regénybe foglalhatná.
„Édesapám mérnök volt, egyetemi tanár, teológiát is végzett. Édesanyám evangélikus lelkész volt. Ő közvetlenül a húgunk születése után teljesen váratlanul halt meg aortarepedés következtében. Az ikertestvérem és én négy és fél évesek voltunk akkor. Két és fél évesen én is átestem egy szívműtéten, később a lányom is ugyanígy, kiskorában. De akkor még csak furcsálltuk, hogy ennyi szívprobléma van a családunkban. Aztán Dóra, az ikertestvérem negyvennégy évesen várandós lett az ötödik gyerekével. Váratlan ajándék, örült mindenki. Dóra már a szülés előtt kórházban volt, a kora miatt tartották bent megfigyelésen. Aztán egyik nap összeesett, és azonnal meghalt. Aortarepedés… A babát, hála a villámgyors orvosi beavatkozásnak, megmentették, Isten kegyelméből ma már gyönyörű, egészséges nagylány.”
A családot ez a tragédia is sokkolta. Ott maradt öt gyermek, az egyik közülük újszülött, egy özvegy és Rita, aki az ikertestvérét veszítette el. Mi lesz most, hogyan alakul az élet a sokk után? „Én tudtam, mi lesz, mert Dórával megbeszéltük, hogy ha bármelyikünkkel történne valami, a másik odaáll a gyerekei mellé. Így is történt. Egy ideig szinte két családban voltam anyuka, ez senkinek sem volt könnyű. A kislányt pedig az egész család hordozta, nevelte. Az édesapja, én, a férjem, a lányaim. Egypetéjű ikerként természetes volt, hogy engem is kardiológiai gondozásba vegyenek.”
Nem sokkal később az eredmények alapján Ritánál megelőző műtétre került sor, ami után olyan súlyos komplikáció alakult ki, hogy újabb, sokkal nagyobb rizikójú életmentő műtétre volt szükség. „Amikor a műtétre készültem, a gyülekezetünkből felhívott egy néni, azt hitte, munka közben zavar, de el akarta mondani, hogy a reggeli imában egy olyan üzenetet kapott, amit nekem kell átadnia. »Felépítem őt«, ez volt az üzenet. Amikor ott feküdtem abban a tudatban, hogy tíz százalék a túlélési esélyem, eszembe jutott ez. Furcsa kettősség volt bennem, mert egyfelől orvosként tudtam, mit jelent, amit a fejem felett mondtak, hogy vércukor 2, vérnyomás 200, másfelől hívőként ott volt bennem ez az ígéret. Jóval később, már felépülőben sokat kérdeztem Istent, hogy miért tartotta meg az életem. Először bekapcsolt bennem a jó kislány, aki meg akarja szolgálni, vissza akarja fizetni, amit kapott. Akkor egy csendes hang azt mondta a szívemben: »nyugi, ajándék«.”
Az ajándékot az ember elfogadja, örül neki, és megy tovább a maga útján. Rita is így tett. Az aortája fontos szakaszait, ahogy ő mondja „összekalapálták”, de szívbetegként él. Illetve…
„Abban a luxusban van részem, hogy nagyjából a prioritásaimnak megfelelően osztom be az időmet. Ebben volt némi tapasztalatom, mert kisgyerekes anyakánt félállásban dolgozhattam a három lányunk miatt. Most is csak annyit vállalok, amennyit bírok. Egy hosszú napot a klinikán, egy másikat egy magánrendelőben. Szemmegnyitó műtéteket már nem végzek, csak olyat, ami közben, ha esetleg rosszul lennék, nem okozok a betegnek bajt. Tehát maradtam a kedvenc területemnél, szemhéj-rekonstrukciós műtéteket végzek. Ezt azért is szeretem, mert itt sosincs két egyforma eset.
Elég hamar eldöntöttem azt is, hogy nem a halál elkerülése lesz az életcélom.
Zongorát ugyan nem tologatok, de az unokáimat, ha módjával is, de felemelem. A három lányunktól kilenc unokánk van, mindegyikük születésekor ott voltam. Azt vallom, ami a kínai történetben van: minden ember kap élete elején egy adag sót, és akkor hal meg, amikor az elfogy.”
Sóoldat a neve annak a tananyagnak is, amellyel Rita és gyermekorvos férje, Győri József az egészségügyben dolgozók felé szolgál. Ez a világ 120 országában elérhető, magyar–amerikai együttműködéssel létrehozott tananyag ahhoz ad eszközöket, hogy egy elfoglalt, gyakran túlterhelt orvos vagy ápoló vagy bármilyen egészségügyi dolgozó ne csak a vasárnapi misén vagy istentiszteleten élhesse meg a kereszténységét. Megmutatkozhat a hit szavakban, tettekben, hozzáállásban, fontos, hogy se túl sok, se túl kevés ne legyen. Úgy járja át a mindennapokat, ahogyan a só lényegíti át az ételeket, olyan arányban, ahogyan a fiziológiás sóoldat hat: fontos, hogy se túl tömény, se túl híg ne legyen.
Fotógalériánk:
„A hit mindig az életem, az életünk része volt. 17 éves korom óta foglalkozom hitoktatással, az egyetem előtt tanultam egy évet teológiát, később tanfolyamokon és kurzusokon képeztem magam. Néhány évvel ezelőtt, már túl az ötvenen azt éreztem, szeretnék elmélyülni a teológiai tudásban, kérdezni és válaszokat kapni. Jelentkeztem a Pünkösdi Teológiai Főiskolára, apologetika mesterszakra. Nagyon hálás vagyok ezért az időszakért, mert sokkal többet kaptam, mint vártam, igaz, jóval nehezebb is volt, mint gondoltam.”
A karcsú regényen kívül, ami itt fekszik előttünk, Rita számos könyvet írt. Először mesekönyveket a lányainak.
„A férjem a menedzserem, ő szólította meg az egyik kiadó vezetőjét egy könyvvásáron. Nézegettük az angolból fordított gyerekkönyveket, és megkérdezte, nem érdekelné-e a kiadót egy hasonló magyar könyv. Így kezdődött. Azóta is kapom a visszajelzéseket a gyerekkönyveimről. Az írás öröm és lelki feldolgozás, életem fájdalmas eseményeit is rendre megírtam. A Sosemvolt nyarunk ragyogása a templomban látott síremlék hatására született. Nem hagyott nyugodni, miért halt meg abban az évben olyan sok fiatal. Kiderült, hogy előző évben tört ki Indonéziában a Tambura vulkán, ami egész Európa következő évi időjárását átalakította. Ahogy Byron írta, az volt a „nyár nélküli év”. Kutakodtam a síremléken szereplő család után, ma is élnek leszármazottaik Angliában. És mert éppen akkor, 2019-ben volt 250 éves a Semmelweis Egyetem, nagyon sok híradás volt a kezdeti évtizedekről. Ekkor kitaláltam egy alakot, egy sebészt, aki végül szemészként lett ismert. Csak valódi orvostörténeti anyagot építettem be a könyvbe, ezeknek a forrása mind visszakereshető. A szöveg tehát a covidjárvány alatt készült, amikor a család egy külön lakásba telepített át engem, annyira féltettek. Valójában először volt alkalmam egyben megírni egy regényt, amit nagyon élveztem. Így lett a novellának induló történetből hosszabb mű. Ma délelőtt pedig már a hangoskönyv változatáról egyeztettem. ”
