„Én, Béla, Isten kegyelméből Magyarország, Dalmácia, Horvátország és Ráma [Szerbia] királya, az isteni kegyelem rendelkezéséből elfogadom a koronát a kalocsai érsek kezéből, de nem az esztergomi egyház sérelmére, ugyanis a magyar királyokat mindig ugyanezen egyház érsekének kell a jövőben megkoronázni.”
Oklevél (1173/1209), esztergomi Prímási Levéltár
III. Bélát már a középkor krónikásai is a „nagy” jelzővel illették, és a történelmi emlékezet azóta is a kiemelkedő uralkodók között tartja számon, okkal. A korban hosszúnak számító idő, huszonnégy év adatott neki a trónon, és ez önmagában stabilitást teremtett az országban, ráadásul maga is rátermettnek bizonyult.
II. Géza és Eufrozina királyné kisebbik fiaként született. Tízéves kora körül horvát–dalmát herceg lett, de ez csupán cím volt valódi hatalom nélkül. Föltehetően továbbra is a királyi udvarban nevelkedett, ahol személyesen ismerhette a drámai fordulatokban bővelkedő trónviszályok összes szereplőjét, hiszen ekkor apja 31, László nagybátyja (királyként II.) 30, István nagybátyja királyként IV.) 28, István testvérbátyja (királyként III.) pedig 11 éves volt. Apja halála után három elődjének váratlan halála vezetett oda, hogy magyar uralkodóként szóba jöhetett.
Sorozatunk előző része itt olvasható:
Ráadásul előtte még bizánci trónörökös is volt. A császári udvarba különös politikai alku keretében került. Manuél császár az elűzött IV. Istvánt akarta visszajuttatni a magyar trónra, de a törvényes III. Istvánnak sikerült egyezségre jutnia vele, és Manuél tulajdonképpen IV. Istvánt cserélte Bélára mint olyan királyi hercegre, akit trónkövetelőként bármikor elővehet, ha szükséges. Béla, aki a görög fővárosban fölvette az Alexiosz nevet, annyira megkedveltette magát a gyermektelen császárral, hogy az Mária lányát adta hozzá feleségül, és 1165-ben (Béla ekkor 17 éves volt) hivatalos trónörökösévé tette, felékesítve őt a számára létesített deszpotész címmel.
Ekkorra a két magyar ellenkirály már meghalt, III. István szilárdan ült a trónon, az öccse, Béla pedig arra készült, hogy átveszi a bizánci birodalom kormányzását. Volt még egy harmadik, Géza nevű fivérük is, rá a háttérben élő herceg szerepe várt. A sors azonban kétszeresen is közbeszólt. Az ötvenéves Manuélnak a nála közel három évtizeddel fiatalabb második feleségétől 1169-ben váratlanul fia született, és ez minden korábbi tervet felborított. A császár a saját fiát tette trónörökössé, a lánya jegyességét Bélával felbontotta, és új felesége féltestvérét, Chatillon Annát adta hozzá.
Ha III. István magyar királynak fia születik, Béla számára vagy a nagybátyjai által követett, számukra kudarccal végződő trónkövetelő szerep jut, vagy bíborba és bársonyba burkolt jelentéktelenség a görög császári udvarban. István király azonban 1172 márciusában fiú örökös nélkül meghalt. Utódául csupán két testvére jöhetett szóba, az idősebb Béla és a fiatalabb Géza. Manuél egy percig sem késlekedett Bélát elegendő katonával és pénzzel útnak indítani Magyarországra. A gyors döntés sikeresnek bizonyult, és noha Géza is híveket gyűjtött, az ország nagyjai Béla mellett döntöttek. Csupán Lukács érsek állt ellen, megtagadva a koronázást, de ő sem politikai megfontolásból, hanem attól tartva, hogy a Bizáncban nevelkedett új király a keleti egyház előretörését is magával hozza. Béla elég bölcs volt, hogy Lukáccsal ne vigye kenyértörésre a dolgot, inkább a pápát nyerte meg, hogy kivételesen a kalocsai érseknek adjon felhatalmazást a koronázásra. A cikkünk elején idézett szöveg ennek a gesztusnak a bizonyítéka.
Géza viszont nem volt elég bölcs, hogy belássa trónigényének megalapozatlanságát. A krónikák szerint anyjuk, Eufrozina támogatásával összeesküvést szőtt az új király ellen. Hogy ez konkrét formát öltött-e, vagy csupán vitákat és elégedetlenséget, nem tudjuk, azt viszont igen, hogy Béla rövidre zárta az ügyet, és az öccsét börtönbe záratta. Az őrizet nem lehetett túl szigorú, hiszen Géza néhány hónap múlva megszökött, és az osztrák herceghez futott, támogatást remélve a bátyja elleni támadáshoz. Béla erre megelőző támadást indított Ausztria ellen, aminek nyomán Géza a cseh herceghez ment, az azonban kiadta őt Bélának, aki az anyjukkal együtt újra bebörtönöztette, fő emberüket, Vata ispánt pedig megvakíttatta.
A lázongók értettek a szóból, 1177-től Bélát belső kihívás többé nem érte, erőforrásait a kül- és belpolitikára fordíthatta. Ami az utóbbit illeti, valódi országépítő munkát végzett. Fokozatos fejlődés eredményeképpen létrejött a királyi kápolnától, így az egyháztól független kancellária, élén a rendszerint nyugati iskolázottságú kancellárral. Az írásbeliség jelentős fejlődésére utal, hogy ekkor készült Anonymus híres gesztája, a korai magyar történelem egyik legfontosabb forrása, és Béla uralkodása idején íródott a két első önálló magyar nyelvű mű, a Halotti beszéd és könyörgés és az Ómagyar Mária-siralom. Több új alapítással támogatta a ciszterci rend magyarországi elterjedését, a francia szerzetesek pedig az oktatásban és a mezőgazdaságban hoztak új ismereteket.
A jól működő ország hatalmas jövedelmekkel látta el az uralkodót. Fennmaradt egy részletes kimutatás III. Béla különböző évi jövedelmeiről, melyek összege bőven meghaladta a kortárs angol vagy francia uralkodó bevételeit. A természetbeni és nemesfém-jövedelmek összesen körülbelül évi 25 tonna ezüsttel voltak egyenértékűek. Azóta természetesen egészen mások az értékek és árviszonyok, ezért pusztán gondolati játékként elmondható, hogy ez az ezüstmennyiség ma nagyjából 10 milliárd forintot érne. Fontos azt is tudnunk, hogy a nyugati országokban az államok gazdasági teljesítménye sokkal jobban szétoszlott a lakosok között, mint Magyarországon, ahol az uralkodói kincstárban összpontosult.
Ami a külügyeket illeti, Béla sikeresen folytatta elődei politikáját: egyensúly a nagyhatalmakkal, és hódítás dél és az orosz fejedelemségek felé. Az utóbbiban tartós eredményt elérnie neki sem sikerült, meghódította ugyan Halicsot (a későbbi Galícia) és Kálmán fiát ültette annak trónjára, de két év múlva fel kellett adnia a területet. Déli irányban már sikeresebbnek bizonyult, hadjáratait egészen Szófiáig vezetve tartósan megvetette a lábát a Szerémségben, Horvátországban és Dalmáciában. Mindeközben sikeresen átvezette a harmadik keresztes háború csapatait az országon, velük küldve a börtönből kiengedett Géza öccsét. Sikeresen közvetített Izsák bizánci és Barbarossa Frigyes német császár tárgyalásán, amely fontos béke megkötéséhez vezetett.
Felesége, a Magyarországon Ágnesként ismert Chatillon Anna halála után az ekkor 36 éves uralkodó újranősült, a francia Fülöp Ágost francia király nővérét vette el. Gyermekei csak Ágnestől születtek, közülük ketten, Imre és András is követte őt a trónon. Hosszú uralkodás után, mégis csupán 48 évesen halt meg 1196. április 23-án. A székesfehérvári bazilikába temették. Az övé az egyetlen sír, amely megérte az újkort, 1848 decemberében tárták fel, a csontjai a feleségéével együtt a budai Mátyás-templomban nyugszanak. E csontok alapján tudjuk, hogy több mint 190 cm magas volt, ami a korában kiemelkedőnek számított. Okkal föltételezzük, hogy a Szent László-herma az ő arcvonásait őrzi, a koponyája alapján készült arcrekonstrukció ezt megerősíti.
Következik: Imre, a vadász
