Kigyúlnak a fények a színpadon, a gitáros belecsap a húrokba, a közönség üdvrivalgásban tör ki. Lehetne egy hagyományos koncert is. Mégsem az. A deszkákon ugyanis gimnazista fiúk zenélnek, a közönség első soraiban az őket az úton elindító tanárok és szülők, mögöttük pedig Balatonfüred áll. Szó szerinti és átvitt értelemben is.
Öt iskolás fiú áll a balatonfüredi szabadidőközpont színpadán. A tapsviharban kitörő közönség szinte le sem akarja engedni őket, pedig már végigbulizták a srácok majd háromórás koncertjét. A zenekar története egy olyan iskolában – a Balatonfüredi Református Általános Iskolában – kezdődött, ahol a pedagógusok elhivatottan támogatják a gyerekeket, hogy felfedezzék, mi vonzza őket, mihez van tehetségük, majd abban is segítik őket, hogy ki is bontakoztathassák.
Ennek fényében nem meglepő, hogy a zenekar-alapítás is az igazgatóhelyettes ötlete volt. Ő javasolta a diákjainak, az akkor már régóta gitározó Petschovsky Mátyásnak és a zongorázó Kelecsényi Ábelnek, hogy alakítsanak együttest a jó hangú és énekelni szerető Fodor Ivánnal. Az együttes neve – Parkside Boys – pedig onnan származik, hogy a világjárvány alatti bezártságkor a gyerekeknek nagyon hiányzott a társaság, ezért a három jóbarát osztálytársaikkal a közeli parkban találkozott. Ha már odamentek, vitték a hangszereiket is, hogy együtt gyakorolhassanak, így ragadt rajtuk a név.
Az iskola támogató közege a későbbiekben is sokat nyomott a latban. Az intézmény szervezte meg 2022 májusában az első koncertet. A színpadon töltött idő épp elég volt arra, hogy megérezzék a közös zenélés és a közönség felől áradó energia erejét, ez pedig el is döntötte a sorsukat. Egy éve játszottak hármas felállásban, amikor úgy érezték, még nem teljes a csapat, hiányzik egy basszusgitáros és egy dobos. Így csatlakozott Darvasi Mátyás és Schleckmann Ádám.
Darvasi Matyi a banda legfiatalabb tagja, tizenegy évesen még csak álmodozott arról, hogy talán majd a gimiben talál társakat a zenéléshez. Vágya sokkal hamarabb teljesült a vártnál, mikor lehetőséget kapott a srácoktól, és a Parkside Boys tagja lett.
„A basszusgitár a zene lelke. Basszus nélkül nincs zene. Én leginkább a mély hangjait szeretem, azt, amikor megpengetem a húrokat, és beleremeg a ház. Szeretem, hogy gitár, tehát hogy miközben ritmus, zene is. A dobbal együtt tesszük teljessé a zenét” – magyarázza Matyi. Különösen fontosnak tartja, hogy ne csak a dallamokban, de a tagok között is összhang legyen.
Az, hogy tinédzserek zenekart alapítanak, nem egyedülálló. Sőt, nem is igazi gimnázium az, ahol nincs legalább egy-két banda. Az azonban, hogy egy együttes kilép az iskola falai közül, és a településen közösségformáló, összetartó erővé válik, majd a városhatárt is átlépi, már jóval ritkább. A Parkside Boys ezen az úton jár.
Az első fordulópontot a füredi gimnázium bálja jelentette. Az ünnepségen két-három szám eljátszására kérték fel őket, de annyira jól sikerült a koncert, hogy a bálozók visszakövetelték a fiúkat a színpadra. A zenekar végül nem egy-két ráadásdalt játszott el, hanem egész éjszakára maradt. A Parkside Boys buliegyüttesként is debütált, azóta is sokan emlegetik az estét. Ezután az egész nyarat végigjátszotta. Kisebb-nagyobb fellépések követték egymást, aztán decemberre megfogalmazódott az igény a tagokban egy nagy koncertre.
A szülők ugyan először féltek a szervezéstől, végül meggyőzték magukat: fontos, hogy a gyerekek kipróbálhassák ezt is. Ez az esemény lett aztán a következő mérföldkő. A füredi szabadidőközpontban kibérelt helyiség megtelt, ott voltak a családtagok és a barátok, de számos olyan vendég is a jelen lévő százötven ember között, akit a plakátok vonzottak a színpad elé. Innentől nemcsak az iskolában, de a városban is egyre többet lehetett hallani a Parkside Boys nevet.
A fiúk lelkesedése pedig csak fokozódott, májusban már a szabadidőközpont méretes szabadtéri színpada előtt csápolt a közönségük. Gyakorlatilag januártól erre készültek, minden héten a repertoáron dolgoztak, új számokat tanultak be. Vendégeket is hívtak, többek között Matyi gitártanára zenélt a srácokkal. „Ha csak az előadásról készült felvételt nézi végig az ember, akkor is látja, milyen örömteli, boldog együtt zenélés volt ez, mennyire élvezte mindenki, arról nem is beszélve, hogy utána mekkora tombolás volt, mert mindenki leszaladt táncolni” – meséli Petschovsky Márta, Matyi édesanyja.
A felkészülés, majd az előadás bebizonyította: a zenekar tagjai fiatal koruk ellenére rendkívül komolyan veszik a feladatot, és profi együttesnek megfelelő színpadi technikával képesek végigjátszani a két és fél órás koncertet. Innentől a füredi rendezvények rendszeres fellépői lettek, illetve utcazenészekként is egyre gyakrabban találkozhattak velük a helyiek és a turisták. Percek alatt olyan jó hangulatot teremtettek, hogy tömegek gyűltek köréjük. A népszerűségük ezzel túlnőtt a városon. Miközben ott telt házas koncerteket adtak, a környező településekről is egyre több meghívás érkezett.
A siker persze elképzelhetetlen lenne a támogató háttér, a szülői közösség nélkül; az apukák és anyukák a fiatalok legnagyobb rajongói és segítői. Ha kell, az egyik helyről a másikra szállítják a csapatot felszerelésestül, ha kell, mondjuk egy távolabbi koncert esetén, családostul felkerekednek, hogy együtt töltsék a hétvégét. Mindezt úgy vállalja mindegyik szülő, hogy nem tudják, hosszú távon mi vár a zenekarra. Azonban úgy gondolják, hogy amíg mindaz, amivel a zenélés jár, sikert, örömöt, értelmes elfoglaltságot jelent a fiúknak, addig kötelességük támogatni őket.
Márta kiemeli, hogy mivel a kamaszok jellemzően nehezen találnak maguknak célokat, nagy dolog, ha van valami, ami motiválja őket és közösséget ad – legyen az zene, sport vagy bármi építő elfoglaltság.
Nagy a tanárok és szülők felelőssége abban, hogy felismerjék a tehetséget vagy egyszerűen azt az igényt, hogy a gyerek kapcsolódni szeretne másokhoz, majd támogassák ebben. Ha annak idején a fiúkat nem segítik az iskolában, nem biztos, hogy idáig eljutottak volna
– hangsúlyozza.
Petschovsky Matyi kisiskolás korában nem gondolta, hogy valaha napi több órát fog gyakorolni, méghozzá élvezettel. Ahogy egyre több mindent tudott eljátszani, egyre több örömöt talált a gitározásban is, mígnem azon kapta magát, hogy napi két és fél órát tölt a hangszerével.
Miután megalakult az együttes, a próbák olyanná váltak, mint a baráti találkozások, a tagok a koncerteket is szórakozásként élik meg, ahol azt próbálják átadni a közönségnek, milyen az, amikor megérinti az embert a zene. Legyen az bármilyen zene. „Én a kemény rockot szeretem, amióta megismertem az AC/DC-t, de a bandából mindenki más stílust kedvel. Van, akihez a lágyabb hangzás áll közel, van, akihez a jazz. Talán furcsának tűnhet, de minket a különböző ízlésünk is csak összeköt. Igyekszünk összekeverni a saját stílusainkat” – magyarázza Matyi.
Az együttes mindegyik tagja hat-nyolc éve zenél. Márta szerint meghatározó döntés volt, hogy kisiskolásként zeneiskolába vitték a gyerekeket. Persze akkor még eszükbe sem jutott, hogy pár év múlva nagyszínpadok előtt izgulnak majd a fiaikért. Az aggodalom helyét azonban hamarosan egy teljesen más érzés vette át.
Hihetetlen jó érzés látni, hogy a gyerekekről sugárzik a boldogság. Hogy valódi flow-élményük van. Mi, akik nem tudunk zenélni, csak elképzelni tudjuk, hogy ez mekkora öröm lehet
– mondja az édesanya.
Bár már számos alkalommal látta játszani a bandát, mindig szurkol értük. „Minden alkalommal nagyon izgulok, de különösen jó érzés együtt látni őket, nyomon követni azt a fejlődést, ahogy a gyerekzenekarból egy fiatal fiúkból álló rockbandává válnak.”
Hasonlóan látja a helyzetet Darvasi Gábor és Kriszta is. Mint mondják, viszonylag hirtelen zúdult a gyerekekre a „show-biznisz”, mégis úgy érzik, a zene szeretete és a társaság megkönnyíti nekik a dolgot. „Nekünk az a fontos, amit a fiunk szeret és élvez, ezért igyekszünk megteremteni a körülményeket mind Matyi, mind a banda számára, hogy eredményesek és minél jobbak legyenek” – jelentik ki.
A feladatokba náluk is az egész család bevonódik. Matyi apukájával beszéli meg a „szakmai” részleteket, ami még közelebb hozta őket egymáshoz, anyukája pedig az izgulás mellett a lelki támogatásért felel, hiszen ebben a korban az még nagyon kell.
A szülőket az izgulásért, a rengeteg befektetett energiáért nemcsak a büszkeség, hanem a kamaszokkal való újfajta kapcsolódási mód is kárpótolja, Füred pedig fel- és elismeri az elhivatottságukat. „Nagyon szeretik a fiúkat itt. Tudják, milyen jó kis csapatot alkotnak, milyen jó zenét játszanak, és hogy megbízhatók” – mondja Márta. „Balatonfüred az északi part és a Balaton gyöngyszeme, ahova mások nyaralni járnak, a mi gyerekünk pedig ott zenélhet a bandával, ez nagy megtiszteltetés – teszi hozzá Kriszta. – Imádjuk Füredet minden évszakban. A fiúk nyár végi fellépései a parton telt házasok voltak, minden alkalommal fantasztikus hangulat kerekedett, mégis számunkra a májusi fellépés volt talán a legmeghatározóbb. Tavasszal Füred a maga családias, meghitt arcát mutatja, amit csak szeretni lehet, és mi élveztük, hogy ennek részesei lehetünk.”
