A könyvbemutatón mozdulni sem lehetett, a történészek, művészettörténészek, a tudomány képviselői mellett az arisztokrata családok leszármazottai is képviseltették magukat. A magyar főnemesség története drasztikus fordulatot vett a 20. század közepén, nemcsak címüket és rangjukat vesztették el, de vagyonukat és otthonaikat is. A társadalom vezető rétegéből hirtelen a nép ellenségeivé váltak. Kitelepítés, emigráció, üldöztetés és elhallgattatás lett a sorsuk, majd a rendszerváltozás utáni években majdnem ugyanilyen hirtelen nőtt meg irántuk az érdeklődés, és tart a mai napig.
„Az arisztokráciáról a múlt század közepén kialakult egy kép, mely szerint a maradiság, a feudális viszonyok, a rendiség szimbóluma, és ez a kép sokáig tartotta magát – kezdi Gyáni Gábor történész, professor emeritus, a kötet egyik szerzője. – Ebből a látószögből nehéz megérteni, hogy akkor mégis hogyan maradhatott fenn ez a réteg ilyen sokáig? Ez izgatott engem, ezt próbáltam megérteni. Végül arra jutottam, hogy ez a bizonyos kép, még ha van is benne némi igazság, alapos korrekcióra szorul.
Ha a politikát nézzük, láthatjuk, milyen fontos szerepet játszott a polgári átalakulás megindításában jó néhány főnemes. A változás nem akaratuk ellenére történt, hanem az ő aktív részvételükkel.
A magyar agrártermelés döntő része is a kezükben volt, hiszen hatalmas birtokokkal rendelkeztek és ezek jelentős részén a dualizmus időszakában kifejezetten modernizált, piacorientált gazdálkodás folyt. A szellemi élet területén elég csak Széchenyi István, Wesselényi Miklós vagy Eötvös József nevét említeni, akik korszerűen és előremutatóan gondolkodtak. A tudomány valamint a művészetek terén is sokat tettek a fejlődésért mecénásként és jelentős alkotóként egyaránt, a könyvben erre is több példát hozunk. Tehát bármelyik területet nézzük, ez a kialakult és megrögzött, a maradiságra épülő arisztokratakép bizony felülvizsgálatra szorul.”
A másik szerző, Szilágyi Adrienn elmondta, hogy két évvel ezelőtt nyerték meg azt az NKFI-pályázatot, amely összefoglaló és minél reprezentatívabb munka elkészítésére szólt. Elképzelni is nehéz, hogy születhetett meg ez a terjedelmében is hatalmas könyv ilyen rövid idő alatt. Még akkor is, ha a szerzők egyike sem nulláról indult a témában.
„Foglalkoztam már családtörténettel, a nemességgel, uradalomtörténettel is, ha a kronológiai ívet nézzük, én írtam a történet elejét, Gábor pedig a kiegyezéstől az ötvenes évek közepéig tartó időszakot dolgozta fel – mondja Szilágyi Adrienn történész, tudományos munkatárs. – Erősen támaszkodtunk a művészettörténészek, építészek, kerttörténészek kutatásaira, hiszen a kastélyfelújítások kapcsán fontos munkák születtek már, és az is kiderült, hol vannak még fehér foltok. Az egyik ilyen az erdélyi arisztokrácia története, azon a területen még alapkutatások is hiányoznak. De említhetném a kastélyokban szolgálókra vonatkozó ismereteket, vagy a gazdaság- és uradalomtörténetet, illetve arról sem tudunk eleget, hogyan irányították az egyes birtoktesteket, hogyan jelentek meg ebben a családi kapcsolatok.”
A történelmi kataklizmák során kastélyokat, palotákat fosztottak ki, családi levéltárak, fontos dokumentumok vesztek oda. Ezek hiánya nehezíti a kutatók dolgát, és a többnyire emigrációban született memoárokat is forráskritikával kezelik. És hiába volt összetartó és zárt a magyar arisztokrácia, nehéz bármit általánosságban állítani róluk. Kiválóságoktól háborús bűnösig mindent találni közöttük. A leszármazottak sem egyformán vélekednek családjuk múltjáról, szerepéről, és annak jelentőségéről a jelenre vonatkozóan.
A sértettségtől, a bizalmatlanságtól kezdve az objektív tudományos kutatások személyes támogatásáig mindenre van példa. Érthető, hiszen mindenki másképpen reagál a traumára, ami a felmenőit vagy őt magát érte.
A könyvbemutatón a fehérvárcsurgói kastélyt – nem tulajdonosként – működtető Károlyi György is jelen volt, ő gyerekként emigrált a családjával, majd hazajött elzászi származású politológus feleségével, és azóta nagy odaadással és sok ötlettel dolgoznak a patinás épület új rendeltetésén.
A könyv olvasmányos és látványos kiállítású. A több mint háromszázötven kép között látjuk a szép Andrássy lányok portréját, fényképeket Zichyék falkavadászatáról, Esterházy-esküvőkről, automobillal tett kirándulásokról. Ékszerek, porcelánok, igényes enteriőrök mellett láthatunk kastélyokat fénykorukban, romosan és felújítva, karikatúrákat, korabeli újságcikkeket és vízfestményeket Odescalchi Henriette vázlatkönyvéből. A képanyagot Kocsis Gabriella válogatta, zömében a Magyar Nemzeti Múzeum anyagából, de még a Fortepanról is került fotó a könyvbe.
Milyen volt szülők és a nevelők kapcsolata a gyerekekkel, hogyan fűtötték a kastélyokat, mikor teáztak és villásreggeliztek, mi zajlott a szalonban, mi az ebédlőben, hol lakott a komorna, miért tarthatott akár hónapokig a vendégeskedés egy-egy vidéki kastélyban? Az életmód, a társadalmi érintkezés, a hétköznapok rendje is megismerhető a könyvből, és külön fejezetben az is, hogyan jelent meg az arisztokrácia a regényekben és a közvélekedésben. A könyv úgy tud nagy ívű lenni, hogy tele van izgalmas részlettel, felhívja a figyelmet kevéssé ismert arisztokratákra Andrássy Manótól Odescalchi Eugenie-ig. Gyönyörű karácsonyi ajándék lehet a téma iránt érdeklődő családtagoknak.
