Kebab, gírosz, hamburger, pizzaszeletek, hot dog, lángos, kürtőskalács – nem nemzetek ikonikus fogásait soroljuk e töredékes listában, hanem azokat az ételeket, amiket bármelyik magyar nagyvárosban beszerezhetünk az utcán járva-kelve. A hazánkban fővárosunkból induló, mára országszerte elterjedt street food forradalom eredményeképpen bármerre visz utunk, relatíve olcsón vásárolhatunk olyan harapnivalót, amit menet közben el is fogyaszthatunk. Mind tudjuk, hogy nem ezek a legegészségesebb fogások, és tengernyi érv szól a gyorsétkezés ellen, mégis létező, hovatovább viruló ágazatról beszélünk – immáron több mint száz éve.
| Kitekintő: Az első ételautomatát, a Quisisana automatic buffet-t 1895-ben Berlinben helyezték el, ahol olyan nagy sikere lett, hogy rövidesen több európai nagyvárosba is telepítettek belőle. Nálunk első ízben a Bajcsy-Zsilinszky úton vásárolhattak belőle szendvicseket, virslit, leveseket, egytálételeket. |
A Fortepan adatbázisában kutakodva a street food létezését bizonyító képeket találunk már 1915-ből is. Az Országos Széchényi Könyvtár adatbázisából előkerült kép tanúsága szerint az Erzsébet körút 1. előtt sült krumplit árultak már jó száz évvel ezelőtt is.
Az előző képhez hasonló, szemünknek talán megszokottabb látványt mutat az az 1933-as fotó, amelyen a Rákóczi út és József körút sarkán álló gesztenyeárust örökítették meg. Gasztrotörténeti szóbeszédek úgy tartják, hazánkban nagydobosi sütőtököt is árulták a gesztenyéhez hasonlóan, sült formában az utcákon, de erről fényképet egyelőre nem találtunk.
A harmincas években a lacikonyhákban flekkeneket, kolbászokat falatozhattak a piacokat felkeresők, ahogyan azt a Bihari József színművészt megörökítő képen láthatjuk.
Szintén kedveltek voltak – már a század első felében is – a tejivók. Az első olcsó, tejtermékeket kínáló üzlet, a Középponti Tejcsarnok városi csarnoka 1912-ben nyílt meg. Tizenöt évvel később számos más tejivó mellett az Irodalmi Tejivóba is betérhettek a Budapesten járók, itt a fogyasztás mellett lehetőségük nyílt bepillantani megannyi hazai és külföldi lapba. A tej és a tejtermékek népszerűségét mutatja, hogy az első világháborút megelőzően háromszázezer liter tej fogyott a fővárosban. A világháborúk nagy változást hoztak, a tejfogyasztás erősen visszaesett, ezért is kellett a hatvanas-hetvenes években népszerűsítő kampányokat indítani a vezetésnek. A tejivók terjedését azért is támogatta a párt, mert szerették volna az alkoholfogyasztást csökkenteni, és úgy vélték, jóra vezetne, ha kocsmák helyett ilyen ivókba járnának az emberek.
A szocializmus honosította meg hazánkban a büfékultúrát, hiszen az ideológia az otthoni főzést meghaladottnak tekintette. Ettől szenvednek a mai napig a panellakásban élő, szűk konyhákban főzni kényszerülő asszonyok: az építészeti irányt eldöntő elvtársak úgy vélték, konyhákra nem lesz szükség a menzán étkező úttörők, munkásasszonyok és munkások korában. Az ötvenes évektől egyre több büfé jelent meg, ahol gyorsan beszerezhető, vegyes minőségű ételeket kaphattak az emberek.
Az első, ikonikussá váló hálózat, a Mézes Mackó üzleteire sokan emlékezhetnek, a hidegkonyha fogásainak hazai elterjedését neki köszönhetjük. Emellett működtek lángosozók, klasszikus papírtálcás lacikonyhák is. Olyanok, amilyeneknek az ízeit a mai napig értékelni tudjuk, ha egy jó hentesnél frissen sült hússzeletet vásárlunk…
Kiemelt kép: Fortepan / Baurer Sándor
