Ha Óbuda, akkor piruló ecetfák, félig a földbe bújó vagy összehajló házak, „mintha mindegyik egy nagy titkot rejtegetne”, vendéglők és macskakövek, karcsú spricceres poharak és Szindbád véget nem érő történetei, azaz Krúdy, persze hogy ő. „Minden városok nagyapjának” lelki természetrajzát abszurd módon az a magyar író rajzolta meg szívből, igazán és elvonatkoztathatatlanul, aki éppenséggel csak élete utolsó néhány évében 1930 és 1933 között talált Óbudán fizikailag is otthonra a Templom utca 15. szám alatt. Azt a néhány évet is végignyomorogta kilakoltatási végzéssel, csődeljárással fenyegetve, könnyű savanykás borokkal vigasztalódva a szomszédos Kéhli vendéglő kályhája mellett.
Krúdy még itt sem élt, már hányszor bejárta, megírta, képzeletben belakta Óbudát, és itt meg is érkeztünk a 2025. január 26-ig nyitva tartó Közös otthon, saját érzés – Óbudai írók, írók Óbudán kiállítás alapját adó felvetéshez. Mi az otthon? Mennyiben lelki és fizikai tér? Mit jelent óbudainak lenni? Még úgy is elvan a válasszal az ember pár percig, hogy itt vannak a gyerekkori gyökerei.
A huszonnyolc történetet felvillantó kiállítás koncepciója az, hogy hosszabb-rövidebb ideig Óbudán élt írók otthonukhoz fűződő viszonya mentén válaszol a felvetésre. Megjelennek a tablón átutazók, beköltözők, lélekben már az örök otthont dédelgetők, gyerekkori emlékeiket meg- és újraélők, minden értelemben otthonra találók és olyanok is, akiknek óbudai kötődése nemcsak személyes történetükben, írásaikban is erősen megmutatkozik.
Óbudai remeték
Két kozmikus szférákban jártas írónk sorsa éppen itt, a Remetehegyen fonódott össze, ha nem is egy időben. „Otthon a világot ismered meg, utazva önmagadat; mert otthon a súly magadra esik, az úton a világra, s mindig az marad ismeretlen, ahová nézel” – írja a Babérligetkönyvben Hamvas Béla, aki friss házasként 1937-ben költözött egy remetehegyi házba. Testvérhegyi éveim alatt sokszor sétáltam arra, találgattam, merre lehetett a ház, amiből semmi sem maradt. 1945-ben bombatalálat érte, kéziratai, tárgyai, mindene a háborús pusztítás martalékává lett. Huszonöt évvel később egy másik nagy keleti és nyugati műveltségű szellemi utazó, Tamkó Sirató Károly talált békére egy szintén remetehegyi telken. Nehéz elképzelni, hogy élete utolsó tíz évére a nagy szocialista életszabványosítási program utalta ki a telkén rendszeresen jógázó költő fizikai otthonát, de ez történt.
A Vöröskereszt utcai panel kilencedik emeletéről nézte „a még el nem romlott természetet”, a menedéket adó zsebkendőnyi telket. Egy panellakásban születtek a Tengerecki Pál-versek, szívesen olvasta fel a legfrissebbeket a lakótelepi gyerekeknek. A betonkalitka sem szoríthatta korlátok közé. Síremlékén ez áll: „Tudd meg: nem vagy egyedül! Az emberiség te vagy.”
Ihlet a szélcsatornában
A Nagyszombat utca és a Bécsi út találkozása többször is felbukkan a kiállításon. A kanyarban álló hatalmas, oszlopos, az 1920-as években épült háztömb egyszerre volt Göncz Árpád és Toldalagi Pál költő otthona, de a szomszédos házakban, ebben a huzatos szélcsatornában talált otthonra 1954-től Kassák Lajos, és 1980 után Orbán Ottó is.
Göncz Árpád a Bécsi út 88. szám alatt a Városi Háznak nevezett háztömbben kezdte életét feleségével, ide születtek a gyerekei, irodalmi munkássága ehhez a lakáshoz kötődik, és csak a köztársasági elnökké választásával járó protokoll miatt hagyta el.
Az 1930-as évek közepétől negyven éven át élt ugyanitt, a 92. szám alatt csendben, szinten láthatatlanul az erdélyi származású költő, Toldalagi Pál, az istenhitben feloldott magány biztonságában, édesanyjával. Ha kimozdult, akkor sem messzebb, mint a szintén óbudai Táborhegyre, ahol kis családi nyaralójuk állt.
Toldalagi Pál: Egyhelyben
A tenyerébe temette arcát,
szíve nehéz volt, csend volt, nem zavarták,
sem emberek, sem állatok, se gépek,
az élete, úgy tetszett, töredék lett,
egyfajta csonkja egy egész darabnak,
gondolatai egyhelyben maradtak,
nem ösztönözték semmiféle példák,
és nem értette semminek a célját,
nem érezte, a szél játszik a hajával;
mint az, aki a szomszédságból áthall
valami mormogást, miközben alszik,
olyanná lett egész tetőtől talpig.
Olyanok is vendégeskedtek a lakáscsere útján megszerzett otthonban, mint Nemes Nagy Ágnes, Lengyel Balázs, Mérei Ferenc, Borsos Miklós, Gyarmati Tihamér vagy Bálint Endre. Kassák és felesége már korábban, 1949-ben Óbudára kerültek, egy békásmegyeri romos parasztházat kaptak ajándékba, amit aztán – mivel Kassák kegyvesztetté vált – ki kellett fizetniük. A szerencsés csere a szellemi otthonra találást is jelentette, egy új, termékeny alkotói korszak kezdetét.
Óbudán írni világnézet
Nagy Lászlót és Szécsi Margitot az Árpád fejedelem útja 61–66. alatti társasházi lakás nem ragadtatta ihletett óbudai művekre, Csukás István pedig úgy volt óbudai, és lett Óbuda díszpolgára, hogy tulajdonképpen soha nem is lakott a városrészben. A Szépvölgyi út II. kerületi oldalán élt a hetvenes évek közepétől, de minden, ami kedves volt neki a környéken, Óbudához kötötte. A piacok, a nagy séták, a Régi Sipos vendéglő és az otthonos irodalmi asztaltársaság. Az ihletett helyek tömegvonzásának íratlan törvénye szerint pedig nem máshol játszódik egyik legismertebb műve, a Keménykalap és krumpliorr, mint a Városi Házban, a Nagyszombat utca és a Bécsi út sarkán.
Még mindig ebben a csücsökben maradva: a Városi Házzal szemben, az Árpád-gimnázium diákja volt az a Kiss Károly publicista, aki Óbudán gyerekeskedett, majd a hetvenes években visszaköltözött a Kerék utcába, aztán a Lajos utcába, mindannyiunk szerencséjére. Harcos városvédő tevékenységének köszönhető, hogy Krúdy Gyula háza megmaradt a paneltömbök árnyékában.
A tárlat Esterházy Péterrel és a Rómaifürdővel, az Emőd utcai villával ér véget. Kiderül, hogy gyerekként focizott a csillaghegyi MTE-ben, családi fotókon látni, hogyan élte ezt az Óbudán belül is külön világot, amelyet aztán írásaiban is megjelenített. Több archív filmhíradórészlet színesíti a töredékes írói történeteket, Esterházynál egy személyes filmrészlet is akad.
Fia, Esterházy Marcell 2019-ben Innen és túl címmel készített egy videót, amely az író halála után érintetlenül hagyott, üres dolgozószobáját mutatja, miközben unokája, Marcell kisfiának gügyögő hangját halljuk. Szép percek ezek a fizikai, a szellemi, az e világi és – Tandorival – a túlnani otthon dimenzióinak összeolvadásáról.
Nyitókép: Budapest, 1966. április 26. Nagy László és Szécsi Margit költők. MTI Fotó: Molnár Edit
