Magyarnak megtartani
A magyar faluképnek otthonosan ismerős eleme a legtöbbször sárgára festett barokk templom, amelynek tornya már messziről eligazítja az utazót, hogy hol keresse a községházát, kocsmát, buszmegállót, szóval a település közepét. A nagyon régi templomokkal ez sokszor nem így van. Ám ilyen esetekben nem a templom költözött el, hogyan is tehette volna, hanem a falu fogyott el körülötte vagy települt arrébb. Így történt ez Veleméren, ahol a falu a templomától északabbra húzódott, és így volt az ország egyik legkisebb városában, az ezerkétszáz lelkes Őriszentpéteren is, amelynek híres, Árpád-kori temploma bő két kilométerre került a település mai központjától.
A stílusjegyek és a források alapján úgy tűnik, ez a templom, legalábbis a főhajója a velemérinél is régebbi, a Jeruzsáleminek is mondott II. András királyunk uralkodása idején, 1230 körül emelték Szent Péter tiszteletére. Tanúja volt tehát az ország virágzásának, a tatárjárásnak, az újjáépítésnek, Magyarország ragyogó középkorának és mindannak, ami azóta történt. Valaha ezt is kívül-belül színes freskók díszítették, de néhány halvány részletet leszámítva nem maradt belőlük semmi.
A belépéshez itt is jegyet kell venni, a fiatalember, aki adja, kedvesen felhívja a figyelmet a környék többi nevezetességére. Ahhoz, hogy a látogató a turistaérzéstől kissé eltávolodjék, be kell ülni a padba, a szemet behunyni, hogy legalább halványan, mint egy elmosódó régi freskó, megtapasztalja az időnek azt a mélységét, amelyet ezek a nyolcszáz éves falak magukba foglalnak.
Mély várárok övezi a templomot, hiszen a hódoltság idején egy kis erősség, castellum központjaként szolgált. Sikeresen tette, és ha a törökök olykor megsarcolták is, elfoglalni nem tudták. Ez is oka annak, hogy megmaradt, ahogy a legszebb középkori emlékeink a térképen mind körberajzolják a valamikori hódoltságot. Magukért küzdöttek az egykori védők, mégis tisztelet ébred irántuk a kései utódban, hogy ezt a darab földet megtartották magyarnak.