Helyre, tétre, befutóra
Bennünk, magyarokban él egy határozott kép a lóversenyről, a galoppról és az ügetőről. Pontosabban a közönségéről, arról a tarka világról, amely az egészet egykor körülvette. Bencsik Gábor tárcája.
Szöveg: Demeter Anna
Fotó: Máth Kristóf
A veszprémi Völgy Fagyizó kínálata meglepetést biztosan, csalódást semmiképpen sem okoz a betérőknek.
A Benedek-hegy lábánál, kolostorok és kertek ölelésében bújik meg a már több mint tíz éve töretlen népszerűségnek örvendő Völgy fagyizó. Póta Anett és Póta László tulajdonos házaspárnak Veszprém megunhatatlan. Ezt az élményt újabb és újabb díjnyertes fagylaltkülönlegességeikkel szemléltetik az erre járóknak. „Alföldi kis faluból származom, a szüleim egy utazásukon szerettek bele a Séd-völgybe. Annak reményében, hogy ezen a vidéken több lehetőségem lesz, velük tartottam. Pont a mellettünk lévő házba költöztünk” – mutat rá mosolyogva Anett a néhány lépésnyire található otthonukra. „Én pedig a mögöttük lévő házban nőttem fel” – teszi hozzá László, választ is adva arra, hogyan találtak egymásra.
„Addig-addig nézegettük a velünk szemben lévő romos kis épületet, míg a veszprémiek számára is vonzó szerepet álmodtunk neki” – meséli Anett. Ő a közös vállalkozás előtt vendéglátósként, később postán dolgozott, a cukrászmesterséget pedig már a Völgy kedvéért tanulta ki; férje herendi porcelánfestőként főállása mellett vesz részt a munkában.
A házaspár harmadik gyermekeként tekint az egész családot megmozgató üzletre. „Két nagyfiunk is aktívan kiveszi a részét a feladatokból, főként a nyári szünetben. Az eltelt években több mint kétszáz ízesítést találtunk ki, de a kínálatot persze a veszprémiek ízlése formálja” – mondja László. Díjnyertes lett a tökmagos-sós vanília és a borsos marcipán, és tavaly óta sláger a rozmaringos, mézes répafagylalt is. Utóbbihoz egy sült húsok mellé tálalt köret adta az ötletet; hasonló elven készült már baconösdatolya-, cserszegifűszeres- és sörfagyi is.
„Ebből is látszik, hogy igazából bármiből tudnánk fagylaltot készíteni” – nevet össze a házaspár. Évek óta őszinte lelkesedéssel és ugyanolyan minőségben alkotják meg klasszikus és különleges ízeiket. Nem meglepő tehát, hogy a Balatonról és jóval messzebbről is érkeznek kíváncsi kóstolók. „Az emberek gyorsan kötődnek a minőséghez, mi pedig hozzájuk. Nekünk az ad erőt, hogy visszatérnek hozzánk.”
Bennünk, magyarokban él egy határozott kép a lóversenyről, a galoppról és az ügetőről. Pontosabban a közönségéről, arról a tarka világról, amely az egészet egykor körülvette. Bencsik Gábor tárcája.
Tábori kórház a hegyek között. Fegyelem, készültség, lőtt sebek, kiszámíthatatlanság. Egy baleseti sebészeti ügyelet sem nyugalmas, de harci cselekmények közben vagy után katonakórházban szolgálni szélsőségesebb feladatnak tűnik. És akkor még nem beszéltünk a vulkánokról.
Itt nem igazán érdemes áldozni annak a tantételnek, amely szerint Erdély minimum az ókor óta ősi román föld, és a magyarok csak betolakodók voltak. Magna Hungaria sorozatunk hetedik része következik.
Győrffy Ákos költő, író, ambientzenész, dunakanyari erdőember ma 50 éves. Néhányan hétről hétre találkozunk, dolgozunk a szövegeivel, vagy csak megnyugvást és vigaszt találunk bennük.
A kocsma, ami nincs is. Vagyis van, csak kívül az emberi téren és időn. A Calgary messze több, mint négy fal és rengeteg régi tárgy: varázsos híd múlt és jelen között.