Kíváncsiság, tisztelet, alázat. Egy fotográfusokból álló közösség bejárta a Kárpát-medence Petőfiről elnevezett közterületeit és néhány intézményét, hogy kétszáz évvel a költő születése után megmutassák, milyen most az általa annyiszor megénekelt haza.
Jazz, nép- és világzene, irodalmi és társművészeti programok várják a látogatókat az első Denagyvilág fesztiválon, amelyet július 7. és 9. között rendeznek meg Szigetmonostoron.
Július 7-től állandó kiállítótérrel jelentkezik a Cinema Mystica, Magyarország első immerzív, azaz a teljes belemerülést lehetővé tevő digitális művészeti kiállítóhelye a Párisi udvarban.
Progresszív értelmiségiekkel barátkozott, majd sógornőjével és egyben legnagyobb riválisával, Tormay Cécile-lel ellenforradalmi nőszervezetet alapított az egyik első emancipált magyar nő, Ritoók Emma.
Bolygók és égitestek fürkészésére sok helyen van lehetőségünk az országban. A Csillagászat Napján összegyűjtöttünk néhány remek lehetőséget. Felnőtteknek, gyerekeknek, családosoknak, mindenkinek.
Egy huszonöt kilométeres versenyen öt órát tölt a vízben, egy átlagos edzéshéten száz kilométert úszik, miközben egyetemre jár, és rekorddöntő álmokat dédelget.
Valami régi, valami jó. Kuncz Aladár, kevésbé ismert írónk élményregénye határozottan olyan könyv, amelyet szintén nem a könyvesboltok újdonságai között, hanem esetenként könyvtárban vagy antikváriumban lehet megtalálni. De érdemes elolvasni.
Megkérdeztük olvasóinkat, melyik épületet tartják a legszebbnek hazánkban – tízből kilenc válaszadó a Parlament épületét említette az első helyen. Most összegyűjtöttünk néhány vidéki helyszínt is, amelyeket mindenképp érdemes felkeresni.
Tizenkét tonnás könyvtárban jártunk. Pontosabban utaztunk vele. Mert olvasnivalót nemcsak a futárszolgálatok visznek házhoz, létezik kulturális mobilszolgáltatás is. Ez a falvakat járó könyvtárbusz.
A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A sütikről bővebben az Adatkezelési tájékoztatóban olvashat. Elfogadás esetén jóváhagyja az Adatkezelési tájékoztatót, illetve a sütik használatát.
Amikor meglátogat egy webhelyet az tárolhat vagy lekérhet információkat a böngészőben, főként sütik formájában. Itt beállíthatja személyes cookie szolgáltatásokat.