A Pentele híd összeköti a nagy folyó két partját, de még nem igazán köti össze az ország nagy tájait. A tervezők meglehetősen előreszaladtak vele, így lett egy közel ötszáz kilométeresnek elgondolt közlekedési csatornának elsőként megvalósuló, öt kilométeres darabja.
A kamalduli remeteség Közép-Európában az egyetlen, amelynek épületei és környezete szinte teljesen egységesen maradt fenn. Az épületegyüttes egyszerre idézi meg a háromszáz évvel ezelőtt itt élő szerzetesek zárt világát és az Esterházyak másfél évszázadát.
Barabási Albert László gimnazistaként még szobrásznak készült, ám sorsa mást irányt vett. A ma már nemzetközi hírű fizikus a hálózatok kutatására és vizualizációjára tette fel szakmai életét, ezzel visszakanyarodva a művészethez.
Jugoszláviában sehol nem küldték ki a gyerekeket a híradó alatt – magyarázza Terék Anna, topolyai gyerekként miként lettek hétköznapjai részévé a délszláv háború borzalmai. A rangos díjakkal kitüntetett költővel a túlélői bűntudatról, közösségi és egyéni traumákról beszélgettünk.
Megnyitotta a kapuit a Kertész Imre Intézet. A Benczúr utca 46. szám alatt található, felújított épületben nemcsak a Nobel-díjas író, hanem Arthur Koestler, Petri György, Pilinszky János hagyatékrészeit, valamint Sziveri János teljes hagyatékát is kezelik.
Az utolsó előtti ember, Makk Károly filmje egzisztencialista vizsgálódásként nem hatol túl mélyre, a filmnyelvi-képi invenciók viszont ma is érdemesek figyelmünkre.
A szocializmus évtizedei alatt a külkereskedelmi vállalatok tevékenysége révén befolyásos személyek hatalmas összegekkel rövidítették meg a magyar államot. A téma kutatójával, Borvendég Zsuzsanna történésszel beszélgettünk.
„Minden mindennel összefügg” – emlegetjük gyakran. Ám van, aki nemcsak – mint egy életbölcsességet – mondogatja ezt, hanem be is bizonyítja. Barabási Albert Lászlóval, a hálózatok nemzetközi szinten is neves kutatójával a saját életében felismerhető mintázatokról beszélgettünk.
A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A sütikről bővebben az Adatkezelési tájékoztatóban olvashat. Elfogadás esetén jóváhagyja az Adatkezelési tájékoztatót, illetve a sütik használatát.
Amikor meglátogat egy webhelyet az tárolhat vagy lekérhet információkat a böngészőben, főként sütik formájában. Itt beállíthatja személyes cookie szolgáltatásokat.