Van egy mindennél sokkal fontosabb tanulnivaló: megbékélni a saját életünkkel. A járvány talán ebben is tanítómesterünk lesz. Megmutatja, hogy milyen törékeny is az életünk, de megmutatja azt is, mennyi érték és szépség rejlik benne, ha az ember képes a felismerésükre.
Párdy Bence harmadik éve végzi önkéntes környezettisztító munkáját a Tisza és a Bodrog ártereiben. Örömmel veszi, ha mások is csatlakoznak hozzá, és segítik a petpalackok összegyűjtését.
Zámbó András káposztásmegyeri református lelkész és felesége negyedszázados szolgálata alatt háromszáz fősre nőtt a gyülekezet a lakótelepen, új templomot is építettek. Úgy látja, Isten több szempontból is önmeghaladásra hívta, és az „egy ember rendszer” helyett a csapatépítésben hisz.
Bíró Attila, a magyar női vízilabda-válogatott kapitánya nagyon büszke rá, hogy beérett a megfeszített közös munka: a lányok a nagy rivális olaszok legyőzésével, szinte tökéletes játékkal jutottak ki a tokiói olimpiára.
„A hegymászó a csúcson van a legmesszebb az élettől, mert a hegyen nincs élet. Az összeomlásban sincs élet. Ott maradni halál, akárcsak a hegyen maradni” – vallja Sterczer Hilda, Erőss Zsolt özvegye, a Hópárduc fejlesztő falmászás módszerének kidolgozója.
Pál Gergely Botond élete teljesen megváltozott, amikor felesége, három kisgyermek édesanyja súlyos balesetet szenvedett, és hónapokig kórházi kezelésre szorult. „El kellett döntenünk – mondja –, hogy úgy fogjuk fel, hogy az egész életünk tönkrement, vagy keresni fogjuk az örömöt a változásban.”
Az otthon életmentő lehet, amikor minden biztosnak hitt maga lesz a bizonytalanság, amikor reng a talaj a lábunk alatt, amikor nem marad más terünk.
Nekem Gyergyószentmiklós a világ közepe, én már itt vagyok újra itthon. Az erős honvágy mindig visszahúzott, ezért körülbelül tíz éve véglegesen hazaköltöztem.
Az otthon az a világ, ahol a szeretteimmel együtt biztonságban érzem magam, és ezt nem csak a szűkebb környezetre értem. Beletartoznak az emberek, a szokások, a nyelv, a gyökerek: mindez sokrétű, bonyolult szövetét adja az otthon fogalmának.
Félelmeinket uralva vágyjunk, kérjünk, keressünk, találjunk, készítsünk, építsünk, teremtsünk, de ne túrjunk, feszítsünk, romboljunk… otthont.
Hány ezer sors emlékét őrzi a hatalmas budapesti épület négyszázötven szobája ott a Dózsa György úton, a Váci út közelében? Hiszen már több mint százéves, és eredetileg is arra a célra készült, hogy az otthontalanok átmeneti otthona legyen.
A változás az egyházban sem a hagyományok elvetésével és a régi struktúrák lebontásával kezdődik.
„Rugalmasság, új feltételekhez és a rendelkezésre álló játékoskerethez való alkalmazkodás képessége” – nevezte meg, mely tulajdonságok tehetik sikeressé a magyar kispadon. Marco Rossi irányítása alatt tizenkét helyet lépett előre a magyar válogatott a FIFA világranglistáján.
Minden rohamosan változik, az emberi civilizáció, mint valami óriási számítógépen futó program, kéretlenül egyre „frissíti” magát, ami tegnap még jövő volt, mára múlttá lett, semmi nem ott van, ahol tegnap volt, és holnap megint máshol találjuk – ha találjuk.
Balla Gábor szobrász barátommal elkezdtünk népmesei ihletésű szobrokkal, egyedi játékokkal telikomponált játszótereket tervezni, aztán készíteni. Járatlan ösvényen lépkedtünk, tele volt buktatókkal, de haladtunk előre. Azóta több mint két évtized telt el, és hazánk több mint harminc helyszínén kívül Barcelonában, Varsóban, Montblanc-ban állítottunk már meseteret.
„Azzal tudok hatni, amivé formálom magam – ebben rejlik a felelősségem. Mindaz a szeretetet és odaadás, amivel az elítéltekért és a hajléktalanokért szolgálhatok, engem is táplál” – mondja Lólé Attila asztalosmester, egykori fogvatartott, ma börtöncursillók közreműködője, hajléktalan emberek segítője.
Zics Ildikó szociális testvér, hivatásgondozó arra biztatja a szerzetesjelölteket, hogy bátran nézzenek szembe azzal, ami bennük van: a vágyakkal, a félelmekkel és a nehézségekkel. „Lemondásból nincs hivatás” – mondja derűsen.
Hogy minden magyarul gondolkodó ember Péter bátyója lehetek, a velem született derűnek köszönhetem. És annak, hogy negyvenéves koromban, a második fiunk halála után úgy döntöttem, innentől érett felnőtt leszek, aki a keresztjét úgy viszi, hogy közben ne vegye el másnak a kedvét a kereszthordozástól – mondja Levente Péter színész, rendező, tanár, önképző társaslény.
Amikor meglátogat egy webhelyet az tárolhat vagy lekérhet információkat a böngészőben, főként sütik formájában. Itt beállíthatja személyes cookie szolgáltatásokat.
