Vissza a kilencvenes évekbe – a Beléd estem kellemes, de hamar feledhető Valentin-napi mozi lett

Mondhat bárki bármit a közelmúlt két nagy hazai gyártású mozisikerére, a Futni mentemre vagy a Szenvedélyes nőkre, tagadhatatlan, hogy új, sőt eredeti színt kevertek a hazai romantikuskomédia-palettára. Mondjuk, volt is milyen hiányt pótolniuk, az utóbbi időkben nem voltunk éppen elkényeztetve e téren, ez a két film viszont bebizonyította, hogy jó ízléssel és jó színészekkel simán versenybe lehet szállni a hasonló műfajú külföldi nagyvászon- vagy streamingpremierekkel. Ha még hozzávesszük harmadikként a 2021-ben bemutatott Nagykarácsonyt, érthető, miért gondolhattam, hogy a legújabb, Valentin-napra időzített Beléd estemmel sem nyúlhatok mellé. Annál inkább, mert ennek a rendezője ugyanaz a Tiszeker Dániel, aki az említett, tényleg igen szerethető Nagykarácsonyt is jegyzi, és a színészekben (Szabó-Kimmel Tamás, Pokorny Lia, Szerednyey Béla, Hernádi Judit) szintúgy van némi átfedés.

De nem csupán e miatt a felfokozott várakozás miatt okozott a Beléd estem csalódást, hanem mert a múlt évszázad, sőt évezred utolsó évtizedébe tett időutazás valahol menet közben eléggé félrecsúszott. Pedig az ötlet sokat ígért, pláne hogy a kiváló német szatíra Good bye, Lenin! is felsejlett mögötte: a kilencvenes években játszódó sorozat kissé rátarti sztárszínésznője, Eszter (Rujder Vivien) beveri a fejét, és felébredve meg van győződve róla, hogy 2025 helyett az az ő igazi valósága. Benne a csacsogó barátnőkkel teli fodrászzalonnal és a szerelmes regényeket szakmányban gyártó jóképű íróval (Szabó-Kimmel Tamás), akit jelen idejű színészként nyilván ki nem állhat, és különben is éppen esküvőre készül a jó szándékú, de idegesítően bárgyú vőlegényével (Bányai Kelemen Barna). Nem kell nagy filmnézőnek lenni hozzá, hogy kikövetkeztethessük az ezt követő fordulatokat, különösen miután a stáb a lány gyógyulása vagy inkább az utolsó rész utolsó jelenetének sikere érdekében belemegy az abszurd játékba. Aminek leginkább a korhű díszletlakás a helyszíne, illetve a mellette lévő helyiség, ahonnan a rendező (Mészáros Máté), annak asszisztense és az Eszterért munkaidőn túl is furán aggódó doktornő (Pokorny Lia) irányítják az eseményeket.

Azaz csak próbálják, hiszen a műfaj szabályai szerint azok a lehető leghamarabb kicsúsznak a kezeik közül. Éppúgy, ahogyan az sajnos a mi nézői valóságunkban is történik: hiába viccesek mai szemmel a harminc éve divatos ruhák, frizurák és beszédtémák, hiába mosolygunk nagyokat a Bravo magazin kultikus Szex, szerelem, gyengédség rovatának ártatlan tanácsain vagy szólal meg a magnóból többek között az Animal Cannibals Takarítónő című méltán elfeledett slágere, az ezekben lévő humorpotenciál valahogy még sincs igazán kijátszva. Mintha egy hosszúra nyújtott, szépen fényképezett, minden elemében beállított reklámfilm elé ültettek volna minket, amit elvisz ugyan a nosztalgiafaktor, de ahhoz kevés, hogy rögtön rohanni akarjunk az életérzés után.

A produkció védelmére szól persze, hogy magánpénzekből készült, szűkös büdzsével, aminek éppen a múltat és a jelent karakteresebben ütköztetni képes külső jelenetek látták kárát. Az pedig külön öröm, hogy Mészáros Máté végre nagyobb mozgóképes lehetőséget kapott; őt nagyjából minden pillanatában szórakoztató volt nézni. A színészekre amúgy sem lehet panasz, ha a karakterépítés kicsit izmosabbra sikerült volna, a Beléd estem is nagyobb nyomot hagyott volna. De ne legyünk igazságtalanok, egy egyszer nézős, kellemes randimozinak így is kiváló. Aki pedig – a saját fiatalságát is megidézve – visszavágyódna a felemás kilencvenes évekbe, annak egyenesen kötelező darab.

Beléd estem. Romantikus vígjáték, 2026. A Vertigo Média forgalmazásában február 12-től országszerte a mozikban.

Fotó: Vertigo Media