Újra és újra nekilódul egy rossz, hamis vita arról, hogy szabad-e, kell-e az iskolásoknak Jókait kötelező olvasmányként adni a kezükbe. Mert hogy a mai, információzuhatagos világban a gyerekek egyhamar beleunnak az író lassú meseszövésébe és részletező tájleírásaiba. A helyes válasz valójában kézenfekvő: nagyon is szabad a diákokkal Jókait olvastatni, de csak annyit és olyat, amennyiből az érzékenyebbek, finomabb ízlésűek ráérezhetnek arra a varázslatra, ami minden regényének sajátja. Aztán majd egy részük rátalál magától is. Aki meg nem, az azelőtt sem talált rá.
Jókai életművének fogadtatása sajátos változáson ment át az elmúlt bő másfél évszázadban. Eredetileg felnőtt irodalomnak számított, efelől semmi kétség, a művelt nagyközönség megjelenésük idején éppen úgy tekintett a könyveire, mint manapság Krasznahorkaiéra vagy Oraveczéra.
Szajlát a távolból találtam meg újra – látogatóban Oravecz Imrénél | Magyar Krónika
A Kossuth-díjas költő-író Oravecz Imre Szajlán él. Itt beszélgettünk többek között az elvesztett és megtalált szülőföldről, a kivándorlásról, Amerikáról és …
Várták a folytatásokat a lapokban, várták a köteteket a könyvesboltokban, és olvasták, ahogy ma is olvasnak kortársakat. Valahol az előző századfordulón azonban, ahogy a magyar irodalmon belül a széppróza is fölvirágzott, a Jókai-regények átkerültek a gyerekirodalomba. Illyés Gyula mondta egyszer csípős, de tulajdonképpen igaztalan szellemességgel, hogy ami Ady előtt volt, az mind ifjúsági irodalom. Ady megjelenése után valóban ezt is gondolták sokan.
Évtizedeket töltött Jókai ebben a furcsa irodalmi száműzetésben, és ezen az állapoton inkább rontott, mint javított az iskolai kötelező olvasmányi státusz. Kialakult az a felfogás, hogy őt a művelt embernek a kamaszkor végére le kell tudnia, aztán már nincs dolga vele. Az értő olvasók persze mindig tudták, hogy itt többről van szó, de a közfelfogás stabilan tartotta magát.
Hogy mikor ért véget a száműzetés, változott meg a közfelfogás, pontosan nem határozható meg, de tény, hogy mára Jókai ismét a felnőtt irodalomba emelkedett. Ott is van a helye. Abban a nevezetes száz kötetben vannak gyönge művek, de vannak zseniálisak is. Itt van például A kőszívű ember fiai, ez a gazdag cselekményű nagyregény. De nem csupán cselekményről, közkeletű szóval sztoriról van itt szó, hanem elvarázsoló, bevonzó irodalomról, jól megírt mondatokról, életteli alakokról, hiteles párbeszédekről. Olyan irodalomról, amelynek minden részlete értékes és egyben szórakoztató.
Az a tény, hogy ezt a regényt a klasszikus filmfeldolgozás még a ritkán olvasók előtt is ismertté tette, mentesít annak a terhe alól, hogy a történet megismeréséért kelljen végigolvasnunk.
Tudva jól, hogy ilyen terjedelmű kötet elolvasására keveseknek van idejük, ennek a könyvnek az esetében a rendes, elejétől a végéig tartó mellett egy másféle olvasást is javaslok: vegyék le a polcról, üssék föl bárhol, és adják át magukat az olvasás örömének. Az sem baj, ha Baradlay fiúk a belső hallásukban Bitskey Tibor, Mécs Károly és Tordy Géza hangján szólalnak meg, Plankenhorst Alfonsine pedig Béres Ilona hangján. Így talán még teljesebb is az élvezet.
A regény természetesen sokkal több, mint ami a két és fél órás dupla filmbe belefért belőle. Szerteágazóbb a történet, több a szereplő. Az elolvasást vagy újraolvasást mégsem ez teszi indokolttá, hanem az összetéveszthetetlen Jókai-irodalom élvezete. A világ zűrzavarai közepette megkérgesedett lélekkel olvasva talán úgy érzezzük, hogy a regényt könnyű naivitás szövi át, még a gonoszok is bizonyos naivitással gonoszok, a jók pedig olyan áttetszóen tiszták, mint az üveg. De miért ne tennénk képzeletbeli utazást egy jobb világba, miért ne adnánk át magunkat neki? Jókai olvasásával magunkat ajándékozzuk meg – mi lehet ennél kedvesebb ajándék?
