Bartók Béla és Vikár Béla évszázaddal ezelőtti gyűjtései óta hivatásos kutatók és szenvedélyes amatőrök generációi adják egymásnak a stafétát összegyűjtve és összegezve a Kárpát-medence népzene- és néptáncörökségét. Mindez egy letűnt paraszti kultúra és életmód kincset érő, felbecsülhetetlen, összetett tudást hordozó kulturális lenyomata, az AI folklórverziója, fonográfhengereken felhalmozott analóg intelligencia.
Az eredményeit megcsodálhatnánk múzeumokban, archívumokban, ha ugyan újból életre nem kel a hetvenes években egy maroknyi fiatal jóvoltából, akik leporolták az akadémiai raktárakban porosodó örökséget, mert akartak a lényegéhez kapcsolódni. 1972. május 6-án tartották az első táncházat a budapesti Liszt Ferenc téri Könyvklubban.
Timár Sándor, Csoóri Sándor, Éri Péter, Sebő Ferenc, Halmos Béla és a többiek. Szokás a nekik köszönhetően berobbant szubkultúrát, a hungarikummá lett táncházmozgalmat a 21. században is aktuális, meghatározó kulturális jelenségként emlegetni, valójában félszáz év elteltével – Melles Endre kétszeres aranysarkantyús táncost idézve –
…olyanná lett egy kicsit a táncházmozgalom, mint egy inkubátor, amelyben adottak a megfelelő körülmények, hogy a kultúránkat életben tartsuk.
A Folk_ME platform részben ezt az inkubátorfunkciót tágítja az internetes térben: április óta néhány kattintásra elérhető a magyar népzene reprezentatív gyűjteménye. Bárhol, bármikor. Félezer kiváló hangminőségű videó, de ez csak a kezdet. Oktatók, gyakorlók, zenészek oázisa a Folk_ME már most is népzenetanuláshoz, a tudás tökéletesítéséhez. Both Miklós, a Hagyományok Háza főigazgatója szavaival: „jó minőségű, kontextualizált anyagok biztosítása” volt a cél. Sikerült.
Próbaképpen szűrök erdélyi anyagokra, lássuk, mi van furulyán játszva, legyen mondjuk keserves, de felajánl még a felület tíz másik lehetőséget a pontozótól az öreges csárdásig. Kapok is egy tökéletes hangminőségű stúdiófelvételt, egy Felső-Maros menti dallamot Salamon Somától. Lassíthatom a játékát, hogy a díszítéseket is leleshessem, de többsávos, több hangszeres felvételnél húzogathatom sávonként azt is, mikor melyik érdekel.
Ha hozzáteszem, hogy áprilisra a 2001-ben indult Utolsó óra program folklóradatbázis hatalmas anyaga – kevéssé ismert adatközlőktől származó, térképen is szűrhető gyűjtések is, 68 cédényi válogatás legjava – felkerültek az internetes térbe, tényleg olyan paradicsomi a helyzet, annyi a korszerű forrás és felület, hogy népzenetanulási láznak, a táncházmozgalom újabb boomjának kellene következnie.
De vajon akarjuk-e éltetni szívből ezt a felfoghatatlan adathalmazt, tudunk-e jól bánni azzal, hogy a világ legnagyobb netes folktudástára a miénk? Képesek vagyunk-e ezen az új, korhű formán keresztül a lényeghez kapcsolódni? Nem a szűk szakma és a táncházmozgalom mint szubkultúra szintén fontos önfenntartó folyamataira gondolok, hanem arra a pluszpotenciálra, ami egy ilyen platform korlátlanságában rejlik. Például arra, hogy egy autentikus zenei közlésért nem kell ezer kilométereket megtenni, elég a nappaliban a lejátszás gombra kattintani. Nem cél és nem is lehetséges a személyes mester-tanítvány viszonyt kiváltani, hangsúlyozta a platform bemutatóján Both Miklós, de a biztos alapok így is megszerezhetők.
Magyar fejlesztés menti át a népi tárgykultúrát a digitális korba – elindult a Craft_ME | Magyar Krónika
A digitális kor embere már nem jár szakkörre? Sebaj! A szakkör felköltözik a képernyőre. Egyszerre digitális archívum és oktatási platform a Hagyományok Háza új felülete, a napokban elindult Craft_ME. Digitálisan konzervált, bárki számára elérhető fogások és fortélyok a lélekkel készülő tárgyak tovább éléséért.
„Lenne mit visszatanulni a japánoktól” – mondta szintén Melles Endre, aki friss élményekkel tért haza Japánból márciusban. A japánok évtizedek óta tudatosan elmélyülnek tőlük idegen kultúrákban, saját hagyományaik mellett párhuzamosan tanulják azok anyanyelvét, szellemiségét, mert úgy gondolják, hogy így törekedhetnek a teljességre. Magyar népzenét, néptáncot tanulni Japánban kifejezetten trendi. Menőbb talán, mint itthon.
Amikor a japánok erdélyi táncot járnak, annak párja nincs – lenne tőlük mit visszatanulni | Magyar Krónika
Őrkői cigányok táncai, erdélyi táncok a tokiói felhőkarcolók tövében, teljes szívből táncoló japánokkal. Beszédesebb, mint a hungarikummá lett táncház módszer erejéről olvasható könyvtárnyi tanulmány. Melles Endre néptáncos három hétig tanította táncolni a magyar népi kultúrára éhező japánokat kora tavasszal.
„A japánok megélik, hogy tánc a közösséghez tartozás érzésével és örömével ajándékozza meg őket. Egy lehetőséggel az érzelmeik megélésére, kifejezésére. Ösztönösen a táncaink lényegéhez vágynak kapcsolódni. (…) Ezt éreztem meg a japánokban. Hol vagyunk mi ettől a tőről metszett őszinteségtől?” – teszi fel a kérdést a kétszeres aranysarkantyús erdélyi táncos, Melles Endre.
Egyre több platform összpontosít a kultúra és a művészetek oktatására, a hagyományőrzésre, így van ez a Japánban is.
Magyarország a Hagyományok Háza fejlesztésének köszönhetően olyan „kultúramentésre” univerzálisan alkalmazható digitális keretrendszert fejlesztett ezen belül is, ami önmagában is érték.
Vajon kiaknázzuk-e ezt a lehetőséget, vagy elnézzük, hogy az általunk nyitott kapun keresztül akár a japánok hosszakkal előznek? Kétségtelen, hogy abban is lehet gyönyörködni.
