A húgom, Törőcsik Hanna Kozmofobe művésznéven énekel. Vállaltan elfogult vagyok tehát, de valószínűleg azért is áll közel hozzám a világa, mert ugyanazok a zenei élmények hatottak ránk. Egyazon kórus tagjai voltunk, emlékszem, mennyire szerettük énekelni Bartók Béla vagy Kodály Zoltán többszólamú műveit. Mindketten tanultunk zongorázni – ez a családunk női ágán ugyanis hagyománynak számít –, csak ő sokkal tehetségesebb volt benne. És mások mellett szeretjük az elektronikus elemekkel operáló előadókat, ahogy a leginkább a filmzenékhez hasonlatos, történeteket hangok mentén elmesélő úgynevezett cinematic stílusirányzatot is.
Én kevésbé vagyok exhibicionista a zenében, a színészet mindig jobban vonzott. A húgom elvégezte a Zeneakadémián a jazz tanszakot, az imPro School zeneiproducer- és énekes-dalszerző képzését, így nem volt kérdéses, hogy ebbe az irányba indul majd el. Ha magam is szereznék dalokat, valószínűleg pont olyanokat írnék, mint ő.
| TÖRŐCSIK FRANCISKA 1990-ben született. Tagja volt a Vörösmarty Színháznak, játszott az Örkény István Színházban, jelenleg szabadúszó. Olyan filmekben láthattuk, mint a BÚÉK, a Cicaverzum vagy a Hogyan tudnék élni nélküled?. A márciusban bemutatott Hunyadi sorozat egyik főszereplője. |
És előfordul néha, hogy közösen állunk színpadra. Erre a legizgalmasabb példát a Dancing With the Stars című show-műsor jelentette. Az egyik adásban ugyanis családtagokat kellett behívni vendégszereplésre: nem volt kérdés, hogy őt fogom elhívni. A Fire in Your Eyes című dala az egyik kedvencem, így jött a gondolat, hogy erre a dalra kellene kidolgozni a koreográfiát is. Szerettem volna, ha igazán közel kerülne a nézőkhöz a dal, így született meg az átdolgozásomban az Az a hely dalszövege. Izgalmas feladat volt, mert már régóta dédelgettem az álmot, hogy kipróbálom magam dalszövegíróként.
Elfogultság ide vagy oda, már csak azért is örültem a lehetőségnek, mert nekem a húgom a kedvenc zeneszerzőm, így természetesen vele dolgozom a legszívesebben, ha hasonló projektről van szó, másrészt ez a dal az egyik kedvencem tőle. A magyar szöveg a párkapcsolatok nehézségeiről szól: arról, hogy mindenkiben van egy erőteljes vágy a kötődésre, de aztán sokszor elmennek egymás mellett az emberek. Azt igyekeztem ábrázolni, hogy mennyire képtelenek vagyunk megelégedni azzal, ami jó. Nem becsüljük meg azt, aki mellettünk van, annyi inger ér minket, hogy nem vagyunk képesek igazán fókuszálni. És a média is hamis illúziókat ültet el bennünk a szerelemmel kapcsolatban. A romantikus vígjátékok az érzelmek irreális, rózsaszín ködös kergetésére sarkallnak, így amikor megismerünk valakit, belevetítjük mindazt, amiről álmodozunk – márpedig egy ismeretlenbe a legkönnyebb projektálni mindent –, közben pedig nem látjuk meg az illető valódi arcát, talán nem is érdekel igazán minket. Aztán persze jön a csalódás, ha a másik nem felel meg a képnek, amit felépítettünk magunkban.
A szűk határidő miatt gyorsan írtam meg a szöveget. Segített, hogy fontos számomra ez a téma, így hamar megfogalmazódtak a gondolatok. Nagy élmény volt az alkotói folyamat, boldog lennék, ha a jövőben is nyílna lehetőségem hasonló formában együtt dolgozni a húgommal. Bennem van persze az is, hogy az idősebb testvérek alapvetően hajlamosak rátelepedni a fiatalabbra, ezt pedig szeretném elkerülni: ez az ő zenéje, az ő művészete. És mint említettem, bár büszke vagyok a saját szövegváltozatomra, azért az ő, angol nyelven íródott verziója tetszik jobban.
Hanna a kedvenc énekesem és előadóm, de sokszínű a zenei ízlésem.
Beton.Hofitól vagy éppen Pogány Indulótól is jó pár számot választhattam volna. Lenyűgöz, hogy frappánsan bánnak a magyar nyelvvel, hihetetlen asszociációs képességekkel írnak rímeket, néha egészen kitekert, de a legkevésbé sem erőltetett módon, s közben pimaszok és szellemesek. Nagyon szeretem Sisit, igazán hiánypótló jelenség, erőteljesen női költészet jellemzi. Említhetném Ajsa Lunát, akit leginkább Méhes Mariettához tudnék hasonlítani, egyfajta titokzatosság és rejtélyesség lengi körbe. A folkot az elektronikus irányzatokkal izgalmasan keverő Дeva is mindig elvarázsol. És persze sok külföldi együttest is kedvelek: a Röyksopp vagy a Radiohead például igencsak meghatározta a középiskolás éveimet. De talán azért is állnak hozzám közelebb a hazai előadók, mert fontos számomra a mondanivaló, a szöveg. Nyilván egy angol számot is le lehet fordítani, de az sosem lesz ugyanolyan, mint ha az anyanyelvemen szólal meg egy dal.
Kapcsolódó:
