Nem kell látnoknak lenni, hogy az ember sikert jósoljon a Néprajzi Múzeum legújabb, szemet gyönyörködtető kiállításának. Míves porcelánok, kiöntők, színes kaspók, leveses és szószos tálak, a főúri, polgári és paraszti világot idéző színes tányérok sorakoznak a falon, a tárlókban, bemutatva a kissé prózaian hangzó „keménycserép” fejlődéstörténetét. (A keménycserép egy 1100-1200 fokon égetett, fehér, vékony falú, finoman formázott edényféle.)

Az ősforrása minden darabnak Angliában fakad, és a gyűjtők számára varázsszó: Wedgewood. Josiah Wedgewood angol fazekasmester a himlőben elveszítette fél kábát, mégis az ő köpönyegéből bújt ki az európai keménycserépgyártás. Egyszerre volt sikeres művészként, technológusként és a kereskedésben. Még a múzeumalapító Széchényi Ferenc is meglátogatta bázisát Staffordshire-ben.

Magyarországon elsőként a holicsi fajanszmanufaktúrában készült keménycserép, de a kiállításon megmutatkozik tárgyaival és történetével valamennyi jelentős műhely és gyár. Kossuth kedvence a körmöcbányai volt, a legkülönlegesebb pedig a maga feketemázas edényeivel az Erdélyben működő batizi. A legismertebb talán a Zsolnay.

2002-ben, amikor bezárt a kispesti gránitgyár, megszűnt a magyarországi gyártás, így kőedényből csak külföldi készítésűt vehetünk. Ezek közül a legnépszerűbbek, az Ikea termékei fogadják a kiállításra belépőket, csak fel kell emelni a tekintetünket.

A Néprajzi Múzeum, a Magyar Nemzeti Múzeum és az Iparművészeti Múzeum szakembereinek tudása és tárgyai adódnak össze a szépen világított terekben, együtt mesélik el, melyik korban mi került a politúrozott tálalószekrényekbe, a falra vagy a viharvert kredencekbe.

Azon kívül, hogy enni, inni, tálalni, díszíteni lehetett ezekből a tárgyakból, kifejeztek anyagi helyzetet, korszellemet, hazafiasságot, nemet, hitet. A feliratos tányérok között itt van egy hat darabból állós sorozat, amelyen a Miatyánk olvasható.

Kossuth vagy éppen Ferenc József képe is a tányér öblébe került, és íme egy másik példa, amiben elődeink ki akarták fejezni patrióta érzéseiket. A 20. század elején megalapított Tulipánkert Mozgalom reformkori elődjéhez hasonlóan a honi ipart, a hazai gyártást pártolta, akkoriban sok otthonba került ilyen, tulipános mintázatú darab.

A kiállításon nemcsak a gyártókat ismerjük meg, de a felhasználókról is képet kapunk. Kiderül, hogy Sisi, azaz Erzsébet királyné a schönbrunni kastélyban létesített magyaros, parasztbútorokkal berendezett lakosztályt, itt apátfalvi és hollóházi edényekkel vette magát körül. De ki van írva Kapusi Rozália neve is, aki tálas polcán tartotta a férjhez menésekor kapott öreg tányért. Ötszintes ételhordó, a Görgei család törökös mintázatú készlete, éjjeliedény egy polgárcsalád hálójából, pompás gyümölcstálak és báró Lipthayék féltett darabjai.

És most jön a kiállítás legszemélyesebb darabja:

Én készítettem érintőképernyővel, kiválasztva a perem- és az öböldíszt, a feliratot, nevet, esetlegesen az üzenetet. Az elkészült tányért ugyan nem kiégetve, hanem a telefonomban hazahoztam, de legalább fél óráig szerepelt a kiállításon is. Üzenetet nem írtam rá, pedig lett volna mit:

Ezt a tárlatot látni kell!

Dicséret és köszönet a Néprajzi Múzeumnak és a kurátoroknak: Vida Gabriellának, Ridovics Annának, Radványi Diánának és Bodnár Katalinnak.

Hétköznapi luxus – A királyné asztalától a parasztházig. A Néprajzi Múzeum kiállítása 2026. augusztus 23-ig látogatható.

Fotók: Incze László és Hulej Emese