A Sárköz ártéri világában különleges összhang alakult ki ember és természet között. Andrásfalvy Bertalan néprajzkutató ezt nevezte az eszményi együttműködés rendszerének.
Az iszlám hit szerint az egészség és a szépség Allah művének beteljesülése, így a test ápolása és tisztán tartása vallási kötelezettség.
Az erődítés maradványainak megmentése után most elkészült a vár elméleti rekonstrukciója.
A Pazirik legújabb animációs filmje egy megrendítő búcsúlevél történetét meséli el.
A 16. századi Óratoronyban, amelyet eddig nem lehetett látogatni, kilátó épül.
Ezekben az években fedték be vörös zsindellyel az azóta is Vörös-toronyként ismert épületrészt, valamint ekkor készült el az ikonikus Lorántffy-loggia is.
Az elméleti rekonstrukció az MS mester és kora című kiállításra készült.
Munkája olyan, mint a nyomozás: a régész az ásatáson helyszínel, majd a bizonyítékok alapján megpróbálja összeilleszteni a kirakós darabjait.
„Volt idő, amikor a magyar föld mély kék ütőere nem egyenesen rohant át a tájon, hanem hajszálereivel gazdagon átszőve itatta, táplálta a vidéket, hol nyomában bujazölden sarjadt az élet.”
A Pazirik stúdió csapata nemcsak a virtuális térben rekonstruálta az előkelő katonát, hanem egy makettet is készített.
Részlegesen sikerült rekonstruálni egy bronzkori házat Borsodban.
Folytatódik az egri vár állagmegóvása és fejlesztése.
Albrecht Dürerről szóló tárlat, kilátóként funkcionáló torony távcsővel, illetve az állandó kiállítás frissítése – többek között ezek is szerepelnek a gyulai vár megújításának tervei között.
A Pazirik stúdió egy nyomozás történetét tárja fel az érdeklődők előtt. Ismerjük meg, hogyan őrizték meg a vár kövei az évszázadok lenyomatát!
A Pazirik csapatának munkáját a stúdió online felülete mellett a Magyar Krónika oldalán tekinthetik meg először.