Színek és virágok nyelvén

Magyarbődi viselet

A Kassától északkeletre fekvő Magyarbődön és környékén sokszoknyás öltözetek voltak szokásban. Helyi hagyomány szerint mikor egy lányból menyasszony lett, vastag selyemruhát öltött, mint amilyen a fotókon is látható. A világos színű anyagot a kor előrehaladtával pedig egyre sötétebbre cserélte. Az öt-hat szél kelméből készült bővítő varrással, akár csipkével díszített felsőszoknyához selyemblúz és gazdagon hímzett kötény tartozott. A kontyot fedő, papírra merevített főkötő és a kemény szárú csizma szintén elmaradhatatlan kiegészítője a gazdag öltözetnek. A viseletet tulajdonosa kincsként óvta, csak vasárnap délelőtt a templomban jelent meg benne.

Zoborvidéki népviselet

A Nyitra város és a Zobor-hegy környéki magyar falvak alkotta Zoborvidék egyfajta sziget a zömmel szlovákok lakta területen. A tájegység népviselete az egyik legarchaikusabb szlovákiai magyar öltözet. Az inget a vállánál és a szűkre szabott ujjat az alsó harmadánál hímzés és vert csipke is gazdagon díszíti. Ennek mintája falunként és koronként is változott. A viselethez mellény, azaz pruszlik, vállkendő és hímzett kötény is tartozott. Az ünnepi pliszírozott szoknyákat, valamint a kötényeket, melyeknek közepén sima szakaszt, úgynevezett hasat hagytak, nem mosták. Miután levették, rögtön vastag papírba tekerték, és a sublótba tették. A nők a hajukat középen választották el, a lányok fonatba, az asszonyok pedig kontyba kötötték, utóbbira főkötő is került. A viseletet nyakba való apró szemű, csillogó gyöngysor tette teljessé.

Martosi cifra ruha

Az üde kék népviseletért a Komáromtól alig húsz kilométerre lévő, a Nyitra és a Zsitva folyók ölelésében található Martosra kell ellátogatnunk. Az öltözet egyik legfontosabb darabja a főkötő. Ennek első darabját az anyós adta az nászajándékba az ifjú asszonynak. A képeken látható kiegészítők, mint a nagy aranycsipke a rózsás pántlikával vagy az ezüst nyaklánc, az ünnepnapok éke volt. Ilyenkor a nők a pendely és a ráncba szedett felsőszoknya közé nemritkán hat alsószoknyát húztak. A kék lémeces, azaz kézelős, rövid ujjú, díszített inget, a cifra kötényt és a pántlikát is érdemes részletekbe menően megcsodálni, a viselet legmeghatározóbb darabja mégis a vállkendő, más néven a nyakravaló. Az ezen látható díszítőelemek sorrendje jelentőséggel bírt, ékessége pedig a viselője gazdagságát tükrözte. A ruhaköltemény a környéken tanyát birtokló Feszty Árpádot is megihlette, amikor híres körképének több alakját martosi lakosokról mintázta.