A család tulajdonában lévő kutyabőr (a nemesi oklevelek régies elnevezése) tanúsága szerint II. Habsburg Ferdinánd 1633-ban adományozott nemesi címet ősömnek, Bóka Mihálynak, akinek Miklósházy Dorottyával köttetett frigyéből hat fiú és négy lánygyermeke született. (Ezen érdekes párhuzam nagyapám esetében is visszaköszön, ugyanis édesapámék is tízen voltak testvérek, nemek arányát tekintve megegyező módon.)
A sorozat első része itt olvasható:
Dédszüleim mindkét ága Kecskemétről származik. Ükapám, Bóka Károly itt vette feleségül Kovács Teréziát, aki a családi anekdota szerint nem volt túl szép lány, viszont ezt kompenzálandó, 120 hold föld hozományt kapott földbirtokos szüleitől. Azt, hogy Károlyt csak ez motiválta, vagy gyengédebb érzelmek is fűzték Teréziához, nem tudhatom, de végül ez, a Nagykőrös és Kecskemét között fekvő terület lett a Bóka család birtoka. Az alföldi homok mindig is ideális volt a zöldség- és gyümölcstermesztésre. Felmenőim között többen is foglalkoztak homoki szőlő, valamint paradicsomtermesztéssel és nemesítéssel.
Ükszüleim a földet azonban bérbe adták, Károly ükapám pedig szellemi munkát végzett. Szlavóniában, Bród (Slavonski Brod) településen lett a Magyar Királyi Posta felügyelő főtisztje, majd később hivatala által Budapestre került. Négy gyermekük: Zoltán, Ilona, Károly és dédapám Andor (aki után a második keresztnevem kaptam) már a fővárosban látták meg a napvilágot.
***
Bagolytüdő kompót
Mikor elkezdődött az első világégés, megrémülve a bizonytalanságtól, Károly ükapám a lehető legostobább menekülési utat választotta; felakasztotta magát. Dédapám, Andor ekkor nyolcéves volt. A tragédiát követő évtizedekben a négy testvér kalandos életutat járt be. Azt, hogy mennyire sajnálatos az, hogy ezeket a „kalandokat” apjuk már nem láthatta, az olvasó megítélésére bízom. Zoltán – mint akkoriban általában a Bóka-fiúk – jogot végzett, később pedig táblabíró lett. Ilona a tanítónői hivatást választotta, míg Károly szintén a jogi pályán helyezkedett el és bíróként egészen a Kúriáig vitte. Később, az ’50-es években Kari bácsit megfosztották a nyugdíjától, így ahhoz, hogy életben maradjanak, egy kőműves mellett kényszerült culágerként munkát vállalnia. Feleségével, a kolozsvári származású színésznővel, Zombory Rózsával, szinte nyomorban haltak meg 1973-ban.
Andor dédapám is a joggal kezdte. Végig is járt négy évet, de kalandos természete elterelte a paragrafusok ösvényéről és végül nem szigorlatozott le. Helyette sok mindennel foglalatoskodott, például az Ifjúsági Testnevelés című sportlapba írt. Később kosárlabda, kézilabda és labdarugó játékvezetői képesítést szerzett és sportbíróként tevékenykedett. A sport mindig is központi szerepet játszott az életében, mivel azonban már viszonylag korán kiderült, hogy meglehetősen rossz a látása, komoly sportkarrierre nem vágyhatott. Jó természetű, szép, göndör hajú, szerethető fiú volt, de nagyon könnyelműen vette az életet.
Dédapám 21 éves volt, mikor ükanyám 1928-ban meghalt. A Budapesten élő testvérek úgy döntöttek, eladják a kecskeméti birtokot és elosztják egymás közt az örökséget. Zoltán ekkor építette fel Budán, hűvösvölgyi nyaralójukat, míg Ilona a rá eső részből Szigetszentmiklóson vásárolt egy parasztházat, melynek telkén férjével csinos háztáji gazdaságot alakítottak ki számos gyümölcsfával, méhkaptárral és szőlővel. Nagyapámék sokszor kaptak, az Ilonka néni által aszalt négybevágott almaszeletekből, melyet a család csak „bagolytüdőnek” hívott. Apó szép emlékei közé tartozik a karácsonyi „bagolytüdő kompót”, melyet ezekből a szigetszentmiklósi gyümölcsökből készített dédanyám. Károly Balatonszepezden vásárolt nyaralót és büszkén készítette saját borát. Mielőtt azonban Andor örökségére is rátérnék, a következő részben egy kicsit vissza kell majd ugranom az időben…
