Szöveg: Bakai Anna
Fotó: Máth Kristóf
Ott ugyanis máshogy telik az idő, mint a világ többi szegletében. Ez volt az egyik vonása a helynek, amiért Rudolf Péter és felesége az első pillanatban visszavonhatatlanul beleszeretett.
Amikor Rudolf Péter színművész-rendező feleségével és három gyermekével 1997-ben elindult a kercaszomori bérelt házuk felé, még nem sejtette, hogy milyen sorsfordító találkozásban lesz hamarosan része. Ahogy Csákánydoroszlónál lekanyarodtak a 8-as főútról, az a különös béke, ami átjárta mindannyiukat, már egyértelműen jelezte: nem mindennapi helyre csöppentek. „Mire megérkeztünk a házba, már hatott rám valami a környéket uraló harmóniából. Lehet, hogy mindez azért volt, mert az őrségi, különös lankás táj az őrszentmiklósi gyermekkorom színhelyeit idézte meg. Mivel azonban sok ezren éreznek hozzám hasonlóan ezen a környéken, a hirtelen megtalált békét nem kötném feltétlenül a gyerekkoromhoz” – mondja elgondolkodva. Egy biztos, az első találkozás azonnali, kitörölhetetlen nyomot hagyott. A család attól kezdve folyamatosan nézelődött, keresgélt a környéken, és amikor megtehette, vett egy telket, amire házat is épített.
Azóta az Őrség nemcsak a második otthon, az elvonulás és a lecsendesedés, hanem a bevonódás és számos fontos érték újramegtalálásának helyszíne is. „Sok, hozzánk hasonlóan Pestről menekülő, békét és nyugalmat kereső barátunk van már az Őrségben, s az évek alatt rengeteg barátságot kötöttünk az itteniekkel is – meséli a színházigazgató. – Jó érzés, hogy amikor betérünk egy közértbe Lentitől Őriszentpéterig, ismerősként köszöntjük egymást. Megkérdezik tőlünk, mennyi időt tudunk most maradni, elbeszélgetünk arról, hogy mennek a dolgok. De a legjobb az egészben, hogy van idő minderre. Van idő megállni, kérdezni és meghallgatni, odafigyelni a másikra. Ez Pesten szinte már elképzelhetetlen.”
Bár most még Budapest a bázis, feleségével, Nagy-Kálózy Eszterrel együtt el tudják képzelni, hogy a jövőben az Őrség legyen az. „Természetesen ki kell majd találnunk, hogy mit fogunk csinálni – ismeri el –, de nem feltétlenül kell feladni a szakmánkat, a kétlakiság is lehetőség, és itt is lehet próbára alkalmas helyet találni.”
A helyből sugárzó háborítatlanság, a megtalált barátságok, emberi kapcsolatok egyaránt hozzájárulnak ahhoz, hogy annyira vonzó az őrségi élet. „Nagyon jó viszonyt ápolunk a szomszédainkkal, sok mély barátságunk szövődött az évek alatt. Meglepő módon sokkal nagyobb társasági életet élek az Őrségben, mint a fővárosban. Szarka Tomi barátom a Ghymes együttesből egyszer például felkerekedett Galántáról, átutazott a fél országon, majd három nap múlva ment el tőlünk. Ekkora időráfordítás után ez logikus is volt. Budapesten erre kevesebb az esély… Azt hiszem, amikor Einstein megalkotta az elméletét a téridőről, az Őrséggel nem számolt, itt ugyanis máshogy telik az idő, mint a világ többi szegletében” – jegyzi meg nevetve. Rudolf Péter az őrségi barátoktól tanácsot is gyakran kér a fővárosi életével, szakmájával kapcsolatban, mert úgy látja, messziről, egy másik világból szemlélve valahogy tisztábban látszanak a dolgok.
„Szerencsés ember vagyok, sokfelé járhattam a világban, sok mindent megélhettem. Van mire emlékeznem, a legkedvesebb emlékeim egyike mégis egy egészen egyszerű, történet és nagy fordulatok nélküli pár óra – idézi fel. – Amikor 1997-ben első alkalommal megérkeztünk Kercaszomorra, a gyerekekkel és a kutyákkal elindultunk bevásárolni. A nagyjából három kilométeres gyalogúton nem történt semmi, csak baktattunk a tájban a szomszéd faluban található kis közért felé, csak rácsodálkoztunk a csendre, csak megvitattunk néhány fontos dolgot békákról és különböző felhőformákról, szóval átléptünk az őrségi téridőbe.”
Mintha az idő kerekét fordították volna vissza azzal, hogy Veszprém egyetlen vízimalmáét újraindították. Tamás Péter, az ország egyedüli malomrestaurátora, és felesége, Petra családi örökség nyomán mentette meg a pusztulástól a közel kétszáz éves épületet. A Séd idilli partja mentén az elszánt házaspár hagyományt támaszt fel, innovációra buzdít és saját valóságot teremt.
A Budapesttől alig másfél órányira lévő kastély történetében a szabadkőművességtől a futballig minden akad.
Nála jobban kevesen ismerik a Tisza-tó élővilágát és rejtett zugait, hiszen előbb egy sorozatban, majd egy egész estés moziban mesélt „az ember alkotta paradicsom” szépségeiről és problémáiról. Szendőfi Balázs természetfilmes és halkutató minden tevékenysége segélykiáltás az egyre fogyó vizeinkért.
Közös kincsünk a garammenti liba, amiért Hasznos Gyula tenyésztőnek is hálásak lehetünk: szívvel-lélekkel gondozza a felmenőitől kapott örökséget.
