Egy házaspár, két kisgyerekük és egy gyereklány kelt át az Ipoly romos hídján 1919-ben. Elhagyták az otthonukat, a gyönyörű Selmecbányát, a Felvidéket, mert nem akartak hűségesküt tenni az új csehszlovák államnak. Sopron felé igyekeztek, az éjszakát az asszony a két gyerekkel egy telefonfülkében töltötte, csak nekik jutott némi menedék. Később történésszé lett Domokos nevű kisfia hatesztendős volt akkor, Judit lánya nem egészen hároméves.
Kosáryné Réz Lola akkor még nem volt népszerű írónő, azt, hogy az Athenaeum irodalmi pályázatán első díjat nyert, csak az áttelepülés után, Budapesten tudta meg. A Filoména című regény nem könnyű női olvasmány, inkább az Édes Annát idéző és megelőző sorstragédia. Egy tót cselédlány küzdelmeinek és elbukásainak története.
Szerzője a két világháború közötti korszak népszerű írónője lett, szerkesztette a Magyar Lányok című lapot, és rendszeresen publikált Herczeg Ferenc lapjában, az Új Időkben. A Nyugatban Füst Milán méltatta, ám a folyóirattól mégis inkább távolodni igyekezett, családja szerint Osvát Ernő tolakodó közeledése miatt.
Az okos és ambiciózus kis Réz Eleonóra édesapja (ő magyarosította a családnevet Richterről Rézre) a legendás selmecbányai Bányászati és Erdészeti Akadémia professzoraként megbecsült polgára volt az elbűvölő felvidéki városkának, melynek hangulata, házai és lakói gyakran felbukkannak az írónő regényeiben. Olyan alaposak a leírásai, hogy amikor évtizedekkel később unokái ellátogattak nagyanyjuk szülővárosába, az olvasottak alapján is el tudtak igazodni benne. Réz Gézának nagy szerepe volt az egyetem Sopronba költöztetésében, ahol ő lett a régi-új intézmény rektora.
A kislány még nem járt iskolába, de már írt és olvasott, 17 esztendősen pedig kutatásokat végzett a helyi levéltárban. Verseket írt, tanulni akart, feminizmusa abból állt, hogy egész életében kiállt a nők oktatásáért, azért, hogy dönthessenek a sorsukról. Nagy fájdalma volt, hogy az ő tanulmányait mindig félbeszakította valami: hol a történelem, hol a családi élet fordulatai. Ennél „felforgatóbb” gondolatai nem voltak, ahogy fogalmazott „az országot lehet, hogy a férfiak szerzik meg, de életben tartani csak az asszonyok (főleg az anyák) tudják”. Ő maga is férjhez ment, méghozzá szerelemből, a földrajztudósból zenésszé lett Kosáry Jánoshoz. A férfi súlyosan megsérült az első világháborúban, de a házasságot nem ez viselte meg, inkább az, hogy az asszony sikerei és bevételei messze felülmúlták a férfiét.
Így a Budapestre érkezett írónő jobbára egyedül nevelte a gyerekeit abban a hatalmas Rákóczi úti lakásban, amely alatt az összes nagy temetési menet elhaladt Blaha Lujzáétől Gömbös Gyuláéig. A belvárost csak akkor hagyták el, amikor a tehetséges fiú, Domokos beköltözött a Budán lévő Eötvös Collegiumba. Akkor anyja és húga is a Duna másik partján talált otthonra.
Kosáryné történelmi regényeket, elbeszéléseket és lányregényeket írt, sokat fordított. Ő ismertette meg a magyar olvasókkal az Elfújta a szél című bestsellert, de átültette Karl May, Edgar Wallace, később Agatha Christie könyveit is magyarra.
A rendszerváltás után, amikor könyvei újra hozzáférhetőkké váltak, sokan feltették a kérdést: tulajdonképpen miért kellett Kosáryné regényeit száműzni a boltokból és a könyvtárakból? Hiszen nincs is bennük semmi olyan. A kommunista fordulat után az induló Pöttyös könyvek sorozatában még kiadtak egy Kosáryné-regényt, de utána csend és elhallgattatás. Még az Írószövetségből is kizárták 1948-ban, ami nagy fájdalma volt. Maradt a fordítás, valamint a fióknak és az unokáknak írt könyvek. Négy unokája, Domokos, Balázs, Márta és Judit minden karácsonykor kalandregényt kapott a nagyitól, ez volt a legkedvesebb ajándékuk a fa alatt. Lányának krimiket írt, és az Agatha Christie-fordítás is a családnak született, hogy örüljenek. Az Írószövetség levele, melyben tudatták, hogy visszaveszik a tagok közé, élete legvégén, kórházi ágyán érte. Kosáryné Réz Lola 92 évesen, 1984. december 27-én halt meg.
Nyitókép: Wikipédia
