A mai Magyarország lakosainak ismereti körén valahogy kívül maradt Palicsfürdő. Pedig a ma tizenötezer lelkes, felerészt magyarok lakta kisváros és a híres tava itt vannak Szabadka mellett, alig öt kilométerre a déli magyar határtól, akár a tompai, akár az ásotthalomi határátkelőn át néhány perc alatt odaér az utazó. A Monarchia idején népszerű fürdőhely volt, nem annyira a mérete miatt – noha a közel öt négyzetkilométeres kiterjedése nem kevés –, hanem mert sziksós vizét azóta is gyógyhatásúnak tartják.

Száz évvel ezelőtt nem is strandolni jártak erre az akkor nyolcszáz lakosú fürdőtelepre az emberek, hanem gyógyulni, vagy legalább pihenni, hátuk mögött hagyni a városi élet mókuskerekét. A Balatonhoz hasonlóan sekély, időnként teljesen kiszáradó Palicsi-tó vízét leginkább görvélykór (nyaki nyirokcsomók duzzanata), csúz és köszvény ellen javallották.

Bizonyára mostani lapunk írói is csak rövid látogatásra érkeztek ide, talán megebédeltek valamelyik vendéglőben, esetleg megaludtak a számos szálló egyikében. Augusztus 21-i a postabélyegző dátuma, akár meg is mártózhattak a vízben, de inkább az a valószínű, hogy úgy cselekedtek, mint a képen látható vendégek: egy kis vitorlázás, egy kis séta szépen felöltözve, aztán indulás tovább.

De előtte még egy képeslap a barátoknak, ismerősöknek, köztük tekintetes Nemes Dezső úrnak, Budapesten, a Semmelweis utcai Pestvármegyei Királyi Árvaszék irodaigazgatójának:

„Hazafelé útközben Palicson időzünk. Holnap vagy holnapután érkezem. Üdvözöl barátod Gusztáv.”

Árkos, 1911 | Magyar Krónika

Sorozatunk előző részében Árkosra, az iskola elé látogattunk.