A Mecsek hegység lábánál, Pécs közelében az Orfűi-tóból eredő patak mentén állnak az Orfűi Malmok. Történetük kezdete a 13. századra nyúlik vissza, amikor megtelepedtek itt az első kis magyar közösségek. A török dúlás elnéptelenítette a vidéket, de az új telepesekkel érkező molnárcsaládok visszahozták az életet a patakra.

A vízimalom épülete a 19. század közepén épült, működését azonban hamarosan egy újabb történelmi trauma akadályozta meg, a tulajdonos Nicsinger családot ugyanis német származásuk miatt a második világháború után kitelepítették az országból.

Az ötvenes-hatvanas évek hanyatlását követően a malom a pécsi Janus Pannonius Múzeum, a Pécsi Tervező Vállalat és a Malomipari Vállalat munkatársainak köszönhetően menekült meg a pusztulástól. A vízimalom épületének helyreállítása 1970-re készült el, és hamarosan létrejött a múzeum is.

A kilencvenes évek elején Füzes Antal és fia, Péter – a jelenlegi tulajdonos Füzes Kata nagyapja és édesapja – régi vízimolnárcsalád leszármazottjaiként lehetőséget láttak a kis malomban. 1993 környékén kezdtek neki a felújításának azzal a szándékkal, hogy ténylegesen üzemelő malommá váljon. Közel egy évig dolgoztak, mire a gépeket üzemképes állapotba hozták, kicseréltek számos alkatrészt, például a vízikereket, és nem utolsósorban visszaterelték a vizet. 1994 nyarán – a múzeumi feltételek megtartása mellett – hazánk egyetlen, működési engedéllyel termelő patakmalma lett az orfűi.

Füzes Kata tulajdonos a családi örökség gondozása mellett elkötelezett a hagyományos mecseki malomkultúra és a hozzá kapcsolódó szellemiség, mesterségbeli és tárgyi hagyaték őrzése iránt. Kata a hagyományt nemcsak élteti, de folyamatosan keresi az új lehetőségeket, új és új ötletei vannak, amelyeket meg is valósít.

Kata édesapja kezdte el a kenyérsütést is, méghozzá a saját maga által őrölt lisztből. A malom 2009-ig őrölt, Katáék ma már hozatják a lisztet. A sütés azonban hagyományos módon szabadkéményes kemencében történik, amelyben a sütendő tészta a tűztérbe kerül. Amint leégett a fa, a kemencéből szénvonóval húzzák ki a maradék parazsat, gyorsan felmossák a kemence alját és a forró téglára vetik is be egyből a tésztát.

Katáék két-két és fél óra alatt fűtik fel a kemencét egy talicska fával, és körülbelül 25 darab 75-80 dekás cipót tudnak egyszerre bevetni. Kenyeret egy kört tudnak lesütni, de utána be tudnak még tenni egy tálca pogácsát, vagy a csibészke nevű specialitásukat, ami a saját zsírjában sülő, befűszerezett tépett vaddisznóhús. A húst a kihűlő kemencébe tolják be, és másnap reggel veszik ki. Csíkokra tépik, és a saját zsírjában dermesztik ki, tehát a csibészke tulajdonképpen konfitált vaddisznó.

A malom és a gasztronómia párosítása azért is izgalmas, mert a malmoknak régebben is volt egy fontos szerepük: nemcsak gabonaőrlő helyek voltak, hanem az őrlésre várakozó emberek számára fontos közösségi találkozópontokat is jelentettek.

Érdekesség, hogy a mai napig sok ételünk őrzi ezt a hagyományt a nevében „a molnár, molnárnő vagy molnárné módon készült” jelzővel. Katáéknak ugyan nincs meleg konyhája, de a szakácsuk, aki a rendezvényekre készíti az ételeket, gyakran használja a kemencét is. Olyan fogásokat választanak, amelyek az adott témához kapcsolódnak, például a szalonnafesztiválra kolbászt töltenek.

Kata fontosnak tartja, hogy erősítse a hagyományt, amellyel a malmok a közösségi élet színterei voltak. A helyi közösséget is bevonó programokat szervez, így az épület mozgalmas események, minifesztiválok, népzenei és könnyebb műfajú koncertek színtere. A látogatók a malmokban folyó munkákba is bekapcsolódhatnak, a vízimalom mellett egy egykor működő szárazmalommal is megismerkedhetnek.

Van egy harmadik malom is, méghozzá egy papírmalom, amelyben Kataék a pékségük termékeihez készítenek csomagolópapírt. A vízikerék által meghajtott zúzómű a papír alapanyagát állítja elő. Van egy papírmerítő műhelyük is, ahol hagyományosan, kézi merítősziták segítségével dolgoznak. A papírmalomban otthonra lelt grafikai műhelyben egyedi tervezésű, kézzel szitázott vászontáskák és noteszek is készülnek. A malmok mellett kis pékség és süteményműhely is van, a péksüteményeiket a Garatnak nevezett fogadóépületben lehet megvásárolni.

Kataék hisznek abban, hogy a hagyományos értékeket és a régi mesterségbeli tudást nem pusztán megőrizni kell, de megmutatni, sőt át is adni a fiatal nemzedék számára, épp ezért arra buzdítanak mindenkit, hogy jöjjön el és tapasztalja meg azt a kis csodát az erdő szélén, aminek ők nap mint nap a részesei.