„Nagyon sokan érdeklődnek a munkalehetőség után, úgyhogy nagyon remélem, hogy mind a kétszázötven-háromszáz munkahelyet sikerül majd nagyon gyorsan betölteni” – tolmácsolta egy sajtótermék egy dél-hevesi polgármester szavait. Még ennél szűkebb helyre is be lehet passzírozni három nagyont: „Krisztina nagyon jól teljesített, nagyon jó a fizikai és mentális felkészültsége, szerintem nagyon jó tűzoltó lenne” – hangzott az értékelés, amikor egyik olimpikonunk tűzoltóképzésen vett részt. Persze ne legyünk igazságtalanok, élőszóban mindenki pongyolább, mint írásban, ráadásul a mikrofon többnyire nehezítő tényező. Valaki ő-zik, valaki habog, valaki töltelékszavakat használ. Más kérdés, hogy az írott sajtóban illene tisztában lenni azzal, hogy a megszólalásokat szerkeszteni kell.
De az íróasztalnál megfogalmazott mondatokat is egyre többször fújják fel üres nyomatékosítással. A nagyon burjánzása mellett a teljesen, az egészen, az abszolút, az éppen, a pontosan, a rendkívül szavak fölösleges használata is megfigyelhető. „A híd megsemmisült”; „védhetetlen volt a szabadrúgás”; „összeomlott a koalíció”; „egyedülálló alkalom lesz”; „ez példa nélküli geopolitikai helyzet” – világos, határozott megfogalmazások lennének egy háborús cikkből, egy sporttudósításból, egy külpolitikai hírből, egy kulturális ajánlóból és egy közéleti interjúból. Csakhogy a szerzők nem tartották elég erősnek a megsemmisült híd képét, így az olvasó megtudhatta, hogy a híd „teljesen megsemmisült”. A focimeccsen sem amolyan mezei védhetetlen szabadrúgásból esett gól, hanem „abszolút védhetetlen” szabadrúgásból. A német kormánykoalíció is „végleg összeomlott”, nem csak mondjuk két hétre. És mi történne, ha az ajánlóban vagy a közéleti interjúban nem „nagyon egyedülálló” kulturális eseményről, illetve „egészen példa nélküli” geopolitikai helyzetről írnának? Az olvasó esetleg „kicsit egyedülálló” produkcióra és legfeljebb „közepesen példa nélküli” helyzetre gondolna… És hányszor lehet találkozni a „nagyon minimális”, a „nagyon tökéletes”, a „nagyon optimális” szörnyszülöttekkel is!
Ahol pedig volna helye a nagyon szónak, ott gyakran nem használják, mert már értéktelennek tűnik, mint a snapszerben a IX-es. A helyét átvette a végtelenül, a rendkívül, az irdatlanul, az egyedülállóan, a példátlanul, a különlegesen. „Rendkívül eredményes olimpiát zártak sportolóink” – olvastam néhány hónapja. Nem mintha tizenkilenc érem miatt bárkinek is volna oka a fintorgásra, de csöppet túlzó megfogalmazás ez annak fényében, hogy bő tucatnyi alkalommal ennél többet szerzett a magyar küldöttség, ráadásul nagyjából olyan teljesítményt nyújtottunk, amilyet az utóbbi évtizedekben megszokhattunk. A rosszban is tudnak túlozni a figyelemért görcsösen küzdő újságírók: a debreceni focicsapat négy-öt veresége után „példátlanul sikertelen” időszakról írtak – akkor, amikor az élvonalban szerepel a hajdan a harmadosztályt is megjáró együttes. Nyilván nélkülözhetetlen a nyomaték még „az év legelső hónapja” kifejezésbe is, hiszen ha pusztán „az év első hónapját” írnának, az olvasónak minden bizonnyal fogalma sem lenne, hogy a januárról van szó.
Az olyan megfogalmazás láttán, hogy „brutális fejlesztésbe” kezd egy gyógyszergyártó vállalat, feltehetnénk a cinikus kérdést: vajon az állatkísérletekre utalt a szerző, vagy csak lusta volt épkézláb melléknevet keresni? „Irgalmatlanul sikeres” film, „borzasztóan jó” teljesítményt nyújtó kereskedelmi cég, „iszonyatosan jól sikerült” koncert – egy-egy szószerkezetről ordít, hogy izomból írták.
Néha a szerzők is érzik a kényszeres túlzás röhejességét, ám ahelyett, hogy elhagynák vagy lecserélnék a nem oda illő kifejezéseket, inkább majdnemmel, szintével, csaknemmel vagy egyéb szavakkal tompítják őket. „Csaknem példátlan” árvíz helyett nem lett volna elég tetemes károkat okozó vagy nagy vagy súlyos vagy pusztító árvíz? A „szinte mindent túlszárnyaló” gazdasági növekedés helyett számottevő vagy tekintélyes vagy jelentős vagy tiszteletet parancsoló vagy jókora vagy lendületes vagy dinamikus gazdasági növekedés? A sajtó és a mindennapi pongyolaság túlzásai egymást erősítik: „egyik fő cél” helyett mindennapos az „egyik legfőbb cél”, „kiemelkedő” helyett az „egyik legkiemelkedőbb”, sőt nemrég találkoztam a „kategóriájának egyik egyeduralkodója” katyvasszal, illetve ’hasonló’ jelentésben a „kicsit ugyanolyan” kifejezéssel is.
Ha valaki nagy buzgalmában százhúsz helyett száznegyvenet ír, az egyértelmű lódítás, amikor viszont határozatlan számnevekkel túloz, az kevésbé feltűnő dolog. Ahol elég lenne a sok, ott gyakorta sok-sok, rengeteg vagy számtalan szerepel, a nagy mennyiség helyett pedig hatalmas vagy óriási.
Gyakran a dolgoknak is fillentős nevet adnak. Egy könyv már közepes sikerrel kiérdemli a bestseller nevet, igaz, végső soron az egy évben megjelenő tízezer kiadványból találunk kilencezer-kilencszázkilencvenkilencet, amely kelendőbb, mint egy másik. A lényeg, hogy erőset mondjunk. Tipikus eset volt az is, amikor „meghalt a Szomszédok sztárja” szöveggel vadásztak kattintásra a teleregény egyetlen epizódjában szereplő, kevéssé ismert színész halálakor. A 2022–2023-as áremelkedést több lap hiperinflációnak nevezte, holott elég messze voltunk attól, hogy fél év alatt megtízszereződjenek az árak. Eltűnnek az árnyalatok, szinonimaként használunk más jelentésű szavakat. Nemrég egy sportcikkben ötször hivatkoztak egy NB I.-es csapat közelmúltbeli játékosaira a legenda szóval. (És persze nyakra-főre használják a belőle képzett melléknevet: ma már bárki és bármi lehet legendás, illetve ikonikus is.) A fanatikus úgyszintén elkopott: régen ki kellett érdemelni azzal, hogy az ember esőben, hóban, fagyban is mindenhová elkísérte szeretett csapatát – ma az is „fanatikus”, aki félévente jár meccsre. De hogy itt se csak a sportsajtóról essen szó: a műsorok alkalmi nézőit, hallgatóit, a netes oldalak követőit, a zenekarok koncertre esetleg nem is járó rajongóit szintén lefanatikusozzák. Kis túlzással (tessék, én is tudok túlozni!) ma szinte minden esemény fesztivál, ahol összetolnak két asztalt. A rendezvényhelyszín oldalán gasztronómia címszó alatt lehet megtalálni a büfé előre panírozott mirelit csirkemellből és halrudacskából álló kínálatát. Az átlagos krémest és csokitortát nem egy helyen szemrebbenés nélkül cukrászkülönlegességnek nevezik. No és alig vannak már szakácsok, aki főz, az egyenesen séf, és aki meg tud nyomni egy gombot a presszógépen, az barista.
Egy rossz üzleti, sport- vagy választási eredmény nemegyszer „tragédia” a lapokban. A valóban megrázó dolgok leírására pedig megszületett a „felfoghatatlan tragédia”, az „elképzelhetetlen tragédia” és a „szörnyű tragédia”. Erre írhatná egy „jó tollú” zsurnaliszta, hogy a helyzet nagyon apokaliptikus.
Kiemelt kép: Fortepan
