Gyakran említi, hogy kisgyerekkora óta természetrajongó.
Negyvenegy éve vagyok a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület tagja, gyakorlatilag benne nőttem fel. Kisgyerekként a madárgyűrűzésbe kapcsolódtam be, s mivel az jelentős tudománytámogató módszer, tizenkét évesen már világviszonylatban is jegyzett kutatókkal dolgozhattam együtt. Arra azonban, hogy mi leszek, ha nagy leszek – MME-szóvivő –, csak negyvenöt évesen jöttem rá.
Ön alapította az MME-ben a társadalmi kapcsolati részleget, és annak igazgatói pozíciójáról mondott le hét évvel később, hogy vállalja a szóvivőséget. A legfontosabb ezek szerint a szemléletformálás, a kommunikáció?
Igen. De nem vagyok kommunikációs szakember, és noha negyvenéves gyakorlati tudással rendelkezem, nem vagyok biológus kutató sem. Környezetpedagógusként tekintek magamra, és így állok ahhoz a feladathoz is, hogy az ország teljes lakosságát kell megszólítanom és rávennem a cselekvésre. Ennek egyetlen módja, ha érdekessé, élményszerűvé tudom tenni a témát. A modern embernek nincs már természeti tapasztalata, ráadásul az életünk mind nagyobb hányada a virtuális térben zajlik, ahol – például a videójátékban – a valóság szabályai már nem érvényesek. E tekintetben tudathasadt, magából kifordult világban élünk, és ebben kell megtalálnunk az emberek értelméhez az utat a szívükön keresztül.
Orbán Zoltán a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület szóvivője, bölcsészpedagógus és tanár, vidékfejlesztési marketing- és menedzsmentszakértő
Sok olyan témát behozott a köztudatba, amely korábban nem volt közismert, az egyik ilyen a rovarvilág, köztük a beporzók védelme.
A rovarok jellemzően a nemszeretem állatok kategóriájába tartoznak, az emberek félnek tőlük, ezért üldözik, irtják őket. Ezen a hozzáálláson szeretnék változtatni, mert ez az élőlénycsoport nemcsak érdekes és izgalmas, de nagy bajban is van. A méhek és darazsak kilencven százalékát azok a fajok teszik ki, amelyek nem kolóniákban, hanem magányosan élnek, és nem támadékonyak, kimondottan szelídek. Jelenlétük nélkülözhetetlen lenne a lakott területeken is, számuk azonban elképesztő módon csökkent. Ha egy élőlénycsoport veszélyeztetetté válik, akkor be kell avatkoznunk, hogy ne tűnjön el a föld színéről. A magányos méhek élőhelye szinte teljes egészében megszűnt a modern településeken, mi azonban készíthetünk számukra méhecskehotelt.
Néhány kilyuggatott tégla vagy fadarab valóban segítheti a magányos méhek túlélését?
Igen. Valószínűleg világviszonylatban sincs még egy olyan természetvédelmi eszköz, amellyel a lakosság ennyire alapvetően járulhat hozzá egy élőlénycsoport megmaradásához. Készülhet akár egy panel erkélyén is, fából, nádból, régi téglából, illetve bármiből, amibe lyukak fúrhatók. Fejleszthető hangyaleső-homoktálcával, kiegészíthető növénytálcával, amely egyben legelőt is biztosít a méheknek. A méhecskehotelek tavasszal elképesztő módon felpörögnek, hatalmas zsongás lesz. Ha csak egyetlen természetvédelmi eszközt választhatnék egész hátralévő életemre, gondolkodás nélkül a méhecskehotelt választanám: már egy tenyérnyi felület is elképesztően látványos, és e csodák megfigyelése, fotózása hatalmas élményt nyújt.
A fizikai mellett a mentális egészségünkre is hatással van a klímaváltozás. Az ökoérzelmekről és a lehetséges megküzdési módokról Ágoston-Kostyál Csilla kutatót, az ELTE PPK Ember–Környezet Tranzakció Intézetének munkatársát kérdeztük.
Tkacsik Márta, a budajenői Patikakert alapítója felelősségről, alkalmazkodásról, cselekvésről és a közösségek újraépítéséről ökológiai válság idején.
Az ország legszegényebb településeinek gyerekei számára működtetnek iskolákat a máltaiak. Tapasztalataik a kortárs erőszakban érintett iskolások tízezreinek javára válhatnának országszerte. „Nincs nálunk a bölcsek köve” – mondja Thaisz Miklós oktatási szakértő, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Iskola Alapítvány kuratóriumának elnöke. Válaszuk mindenesetre van.
A Békés iskolák program a hazai közoktatásban megszokottól eltérő szemlélettel segít megelőzni a bullyingot. Legfontosabb eleme az a felismerés, hogy az iskolai bántalmazás kimenetelét a szemlélők határozzák meg. Adler Katalin pedagógus, szociális munkás és mediátor a program hazai elterjesztésében vesz részt.
A KIX alkotói tizenkét éven keresztül követték a kallódó kamaszgyerek, Sanyi életét. De lehet-e fejlődéstörténet hőse az, akinek a nevéhez egy gondatlanul előidézett tragédia is tapad? Hogyan segíthet nehéz sorsú nagyvárosi gyerekeknek a kitörésben egy hobbiprojektnek indult dokumentumfilm? Révész Bálintot, a film egyik rendezőjét kérdeztük.
Legemberibb alapélményünk a másokhoz való kapcsolódás, de mi történik, ha ez a képességünk elhalványul? Sóki Diánával, a Petőfi Irodalmi Múzeum múzeumpedagógusával a demenciával érintett emberek intézményi támogatásáról beszélgettünk.
Amikor meglátogat egy webhelyet az tárolhat vagy lekérhet információkat a böngészőben, főként sütik formájában. Itt beállíthatja személyes cookie szolgáltatásokat.
