A magyar történelem egyik legnagyobb drámájában a sors csupán mellékszerepet juttatott az erdélyi Zágonban született Mikes Kelemennek, akinek, ha nincs egy szerencsés véletlen, ma legföljebb történelmi szakmunkák lábjegyzeteiben találkozhatnánk a nevével. A sors azonban úgy akarta, hogy noha Rákóczi híveként nem adatott emlékezeteset alkotnia, a magyar nyelvű szépirodalomban mégiscsak főszereplővé emelkedhessen a műveit megismerő utókor szemében. Hiszen a Törökországi levelek címen ismertté vált kötetet nem csak a körülmények, nem csak a régisége, nem csak a benne foglalt, máshonnan meg nem szerezhető információk teszik becsessé.
Igazi, a maga idejének korlátai közül már régen kilépett szépirodalom ez a mű, amit önmagáért olvas az ember, mint akár egy kortárs regényt.
A történeti kereteket minden magyar iskolát járt ember ismeri. Az alig tizenhat éves Mikes Kelemen II. Rákóczi Ferenc fejedelem apródja lett, a szabadságharc bukása után vele tartott a száműzetésbe, először Lengyelországba, onnan Anglia érintésével Franciaországba, ahol XIV. Lajos Rákóczit fejedelemhez méltón fogadta, de a nagypolitikai játszmákban végül nem juttatott neki szerepet. A török szultán azonban lehetőséget látott arra, hogy Rákóczit a politikai kombinációiba bevonja, ezért 1717-ben az egész fejedelmi udvart meghívta Törökországba.
A török számítások azonban nem váltak be, 1718-ban megkötötték a békét a Habsburg Birodalommal, Rákóczi megszűnt tényező lenni, a szultán neki és kíséretének a fővárostól 150 kilométerre fekvő Rodostóban (ma Tekirdag) jelölt ki lakhelyet. Itt, a száműzött fejedelem udvarában élte le az élete nagyobb felét Mikes Kelemen, a hazatérés reménye nélkül, házastárs nélkül a lassan elfogyó magyar kolóniában. Amíg még haza mehetett volna, nem ment, amikor maga szeretett volna, nem kapott amnesztiát, maradt hát Rodostóban a 71 éves korában bekövetkezett haláláig. Szolgálta a fejedelmet, a szabadidejében pedig franciából fordított – és megírta a 207 levelet, amelyek halhatatlanná tették.
Vessünk egy pillantást ezekre a fordításokra. A majdnem kizárólag vallásos tárgyú műveknek nem a tartalmuk érdekes ezúttal, hanem a tény, hogy Mikes a majd ötéves franciaországi tartózkodás alatt látnivalóan jól megtanult franciául. Ráadásul megismerkedhetett a kor egy sajátos irodalmi műfajával, az irodalmi levéllel, amelynek egyik legismertebb művelője ekkor a ma is olvasott Madame de Sévigné volt.
A francia írónő levelei valóban postára kerültek, a címzettek gyűjtötték össze, terjesztették kéziratban, majd adták ki őket. Mikesnek erre egészen 1758-ig nem volt módja, az emigránsoknak addig tiltották a levelezést. A Törökországi levelek valójában irodalmi mű, fiktív címzettnek szóló levelek alakjában megfogalmazott emlékirat.
Naplónak sem nevezhetjük, hiszen
szinte bizonyos, hogy Mikes nem egyenként, a megadott dátumok szerint írta a leveleket, hanem 1717 és 1758 között legalább három, talán több szakaszban, egyszerre akár többet is.
Az események hiteles datálása viszont arra enged következtetni, hogy napló alapján dolgozott. Az mindenesetre egyértelmű, hogy a művét az események puszta leírásánál sokkal többnek, irodalomnak tekintette. Igaza volt.
Talán kiadásra is gondolt, ezt nem tudjuk. Hagyatéka azonban könnyen elkallódhatott volna, ha a szerencsés véletlen évtizedekkel a halála után nem juttatja értő magyar kezekbe. E juttatás pontos menetét nem ismerjük, de az biztos, hogy a kézirat 1792-ben már Magyarországon volt, 1794-ben meg is jelent. Az elsőnél gondosabb második kiadást a tudós Toldy Ferenc bocsátotta ki 1861-ben, és azzal Mikes nagyjából el is nyerte méltó helyét a magyar irodalmi panteonban.
A Toldy-féle kiadás is közrejátszott abban, hogy a figyelem a rodostói emigráció emlékei felé irányult. Hivatalos magyar delegáció már 1862-ben fölkereste a fejedelem és kíséretének egykori szállásait, megtekintette a föllelhető sírokat, és minderről hírt adott a magyar nyilvánosságban. Néhány évre rá újabb delegáció indult, azonosították a fejedelem és számos kísérője maradványait. Valóságos nemzeti mozgalom indult az emlékek és maradványok méltó megbecsülésére, aminek eredményeképpen 1906-ban rendkívüli körülmények között, állami pompával hazatértek II. Rákóczi Ferenc, Zrínyi Ilona, Thököly Imre, Rákóczi József, Bercsényi Miklós, Bercsényiné Csáky Krisztina, Eszterházy Antal és Sibrik Miklós hamvai, hogy Thököly kivételével a kassai Szent Erzsébet-templomban kapjanak végső nyughelyet. Thökölyt a késmárki evangélikus templomban temették el.
Mikes Kelemen hamvait nem sikerült azonosítani, de a nemzet róla sem feledkezett el. A Törökországi levelek 1906-ban pompás, bőrkötéses díszkiadásban jelent meg, amelyhez a kor legjelesebb irodalmárai fűztek tanulmányokat, a színes illusztrációkat pedig Edvi Illés Aladár a helyszínen végzett tanulmányok alapján készítette el.
Természetesen ahhoz, hogy valaki a Törökországi leveleket olvassa, nem szükséges, hogy ezt a nehezen, drágán beszerezhető példányt keresse, számtalan olcsó kiadásban elérhető ez a remekmű. Mert remekmű, affelől nem lehet kétség. Aki belekezd, hamar rájön, hogy ezt a klasszikust nem jólneveltségből érdemes olvasni, hanem mert szórakoztat, és egy olyan világba nyújt betekintést, amiről másképpen aligha szerezhetnénk ismeretet.
Mikes Kelemen tudatában volt annak, hogy jó, amit írt. Az 56. számú levélben erről így fogalmazott:
Csaknem minden ember ír levelet, de nem minden tud olyat írni, hogy tessék. Vannak olyanok, akik leírják, amit akarnak mondani, de csak száraz, sótalan és ízetlen; némelyek pediglen legkisebb dolgot is úgy fel tudják ékesíteni, olyan ízt adnak annak, hogy tetszik. Megbocsásson a kéd veres orcája, hogy megpirítom, de kevés asszony és férfiú tud olyan szép leveleket írni, mint kéd, amelyek úgy tetszenek az elmének, valamint a szép és jó ízű étek a szájnak… Csak azért is azt mondom, hogy a szépen írt levél az elmének úgy tetszik, valamint a szemnek a kapros és tejfellel béboríttatott káposzta, amely távulról úgy tetszik, mint egy kis ezüstből való hegyecske, amelyről ha leveszik azt a lágy ezüst fedelet, alatta drága füet lehet találni.”
Drága irodalmi „füet” talál az is, aki Mikes Kelemen Törökországi leveleinek fedelét felnyitja, és belefeledkezik az olvasásába.
