Munkács, a hegyen álló vár és alatta a város el nem múlóan fájó nemzeti hiányaink egyike. Kevés egykori magyar város épült bele olyan mélyen a magyar történelembe, mint ez. „Midőn pedig oda megérkeztek, azt a helyet, amelyet először foglaltak el, Munkácsnak nevezték el azért, mivel igen nagy munkával, fáradsággal jutottak el arra a földre, amelyet maguknak annyira áhítottak.” Így írt róla Anonymus a 13. században, és bár a névmagyarázat téves, és az sem bizonyos, hogy ez lett volna az első település, nem kétséges, hogy már az Árpád-korban megbecsült hely volt. Azt is minden magyar iskolába járt ember tudja, hogy Zrínyi Ilona, I. Rákóczi Ferenc fejedelem özvegye, Thököly Imre felesége több mint két évig tartotta a császáriak ellen, míg szabad elvonulás fejében megnyitotta a kapuit.
Egykori magyar várost mondunk, és teljes joggal, hiszen még 1910-ben is a lakosok háromnegyede volt magyar, akikhez az országhoz való lojalitást illetően hozzávehetjük a majd húszszázaléknyi németet is, így hát ruszint csak mutatóba lehetett akkor itt találni. Vallás szerint a lakosságnak a fele volt izraelita, ami az egyik legmagasabb arány volt Magyarországon. A zsidók többsége elpusztult a holokauszt során, a túlélők mára szinte mind kivándoroltak Izraelbe, a magyarok száma is jóval tíz százalék alá csökkent, csupán egyre apadó szórvány őrzi még a magyar világ emlékét a fokozatosan ukránná lett ruszin közösségben.
Egy évszázaddal ezelőtt, amikor a mostani lapunkat feladták, ezeket a változásokat elképzelni sem tudták volna. A postabélyegző elmosódott, a feladás dátumát pontosan nem lehet meghatározni, de a katonai bélyegző – Divisionstelephonabteilung, hadosztály-telefonosztag – viszont egyértelművé teszi, hogy az első világháború alatt, csapatnál szolgáló katona adta föl. A képünkön az a repülő sajnos nem a valóságban szelte az eget a Latorca felett, legalábbis nem akkor és nem ott. Utólag montírozta rá a grafikus a képeslapra, gondosan megfestve a propellert is, ahogy persze soha nem látható. A szövegből az is kiderül, hogy az illető, legalább a feladás idején ott szolgált Munkácson, onnan küldte ezt a lapot nagyságos Müller Mariska úrhölgy részére a Fejér megyei Mórra, az Iskola utcába.
„Kedves Mariska, ismét küldök egy kiss Ansichts kártyát, nagyon szép hely. Több ízben járunk be a várba sétálni. Üdvözlöm az [olvashatatlan]. Hogy van!? Szívélyesen üdvözli (aláírás)”
Vajon a „kiss Ansichts kártyán” a dupla „s” elírás, vagy huncutkodás? Hiszen a német „Kuss” magyarul csókot jelent. Ezt már nem tudjuk meg, a lapot küldő katonának és a címzett Müller Mariskának talán ha az unokái élnek, ők meg aligha tudják a megfejtést.
Sorozatunk előző része itt olvasható:
