Kedves, finom, elbűvölő, csinos. Igazi nő, aki figyelmével bizalmat ébreszt, derűjével azt üzeni, hogy bármit is hall a másik embertől, azt elbírja, és még segíteni is képes. Pedig rémes dolgokat hallott, hiszen egyike volt azoknak a szakembereknek, akik elsőként törték meg a holokauszttúlélők és azok leszármazottai hallgatásának falát. Mert felismerte, hogy az eltemetett, meg nem gyógyított sebek, a feldolgozatlan fájdalom krónikus szorongások formájában újra és újra felbukkan. Betegíti a túlélőt, a gyerekét, még az unokáját is. Ezért, a szembenézés és gyógyítás szándékával létre hozta a KÚT rendelőt 1992-ben.
Virág Teréz maga is érintett volt a holokausztban. Tizennégy éves volt, amikor édesanyját elhurcolták az otthonukból, ő visszaszaladt a lakásba, hogy meleg holmit kapkodjon össze neki. Akkor írta ezt a levelet:
Édes jó Anyukám! A jó Isten úgy akarta, hogy mi egymástól egy kis időre elszakadjunk. Ez az idő, ami oly hamar eltelik, csak próba. Próbára tesz minket a jó Isten, hogy elég hit és bizalom van-e bennünk. Ez lesz az utolsó próba. ha ezt is megálljuk, boldogok leszünk. Kérem a jó Istent én minden nap, segítsen meg Téged, Verát és engem, segítse meg a mi rokonainkat, ismerőseinket. Kár mondanom, úgy is tudom, Te is ezért imádkozol. Ez a zsák, amit Évikével küldök, hálózsák. Éjjel ebbe bújj bele, erre tedd a másik két plédet. Nekünk Verával van elég. A fehérek, a rózsaszín, és a sezlontakaró. Anyukám! A takaró azért is meleg, mert gyermeki szívem öntöm belé. Búcsúzom Tőled drága jó Anyám, vezéreljen Téged mindenütt a jóságos Isten, aki nem hagyja el az özvegyet és árváit. Föntről a mennyországból vigyáz ránk a mi drága jó Apánk. Harmadik útitársad a mi imánk. Az Isten áldjon meg, drága jó Anyám.
A levelet az asszony minden este felolvasta sorstársainak Ravensbrückben, közben nem tudta, élnek-e még egyáltalán a gyerekei, akiket férje korai halála óta egyedül nevelt. Éltek, de ez nem sokon múlott. Terit, a húgát és a rakpartra kiterelt gyerekcsapatot Wallenberg vagy Gidófalvy Lajos mentette meg (nem tudni pontosan, melyikük), gettóba kerültek, majd a háború után vidékre vitték őket. Ám a tizenöt éves Teri úgy érezte, vissza kell jönnie Budapestre, hogy ott legyen, mikor édesanyjuk megérkezik. És egy napon megérkezett! A csontsovány asszonyt lányai táplálták fel, közben együtt számba vették a veszteségeiket. Egy kisbaba kivételével a családból mindenki eltűnt a táborok poklában: nagymama, nagybácsik, nagynénik, unokatestvérek.
A közgazdászból pszichológussá lett Virág Teréz a holokauszttal évtizedekig nem foglalkozott. Annyira nem, hogy ha édesanyja beszélni akart a vele történtekről, inkább elhallgattatta. Sok családban tettek ugyanígy. Nem mondták ki a rettenetet, nem is oldották fel. De attól, hogy valamiről nem beszélünk, még létezik. Álmok, emlékek, érthetetlen félelmek, fóbiák alakjában zaklatja az embert.
Minderre Virág Teréz édesanyja halála után döbbent rá. Egyik gyermek páciense rémálmai értették meg vele az elhallgatott tragédiák búvópatakszerű természetét. A kislány elől eltitkolták, hogy cigány, ő mégis Hitlerről és tűzhalálról álmodott rendszeresen. Napnál világosabb, hogy a titok szavak nélkül is átszivárog a következő generációba.
Ma, amikor a transzgenerációs traumák a legnépszerűbb lélektani témák közé tartoznak, fel sem fogjuk, mekkora jelentősége volt Virág Teréz felismerésének, és annak, hogy előbb beszélgetőköröket, majd rendelőt hozott létre KÚT néven. Végigjárta a maga útját, így válhatott kísérőjévé a feldolgozásért hozzá fordulóknak.
Miért KÚT? Több okból is. Itt van elsőként a Thomas Mann-i, súlyos nyitómondat, a József és testvérei elejéről: „Mélységes mély a múltnak kútja.” KÚT azért is, mert az első beszélgetőcsoport neve ez volt: közös út találkozó. Azt csak később tudta meg, hogy a héber nyelvű imákban a zsidók így szólítják meg mártírjaikat: Kedosim U Tehorim. Arra is csak később döbbent rá, hogy első szakmai előadását, amelyet a túlélőkkel folytatott beszélgetésekből állított össze, éppen november 9-én tartotta, azon a napon, amikor édesanyját elvitték a Bécs felé vezető úton.
Szerette meglátni ezeket az apróságokat. Egész személyisége játékos volt, kiegyensúlyozott, vonzó. Két dokumentumfilm is készült róla, az egyik (Lőrinc) egy kisfiúval folytatott terápiát mutatja be, a másik címe: Mély kútba tekinték. Könyvet is írt Emlékezés egy szederfára címmel, érdemes elolvasni.
„Szomorú emberi történetekkel találkozom nap mint nap. Mégsem vagyok szomorú” – vallotta, és családja, barátai, kollégái ugyanígy emlékeznek rá. Melegség, kedvesség, gyerekek, unokák, jó ebédek, koncertek, könyvek, a fóti kert, megértő és szerető férj, szakmai sikerek. Akkor is éppen egy konferenciára készült, amikor rosszul érezte magát, és lefeküdt pihenni. Álmában érte a halál nem sokkal hetvenedik születésnapja után. Munkáját, küldetését, rendelőjét a lánya, Bárdos Katalin viszi tovább.
