Mit jelent pontosan az „aktív idősödés” fogalma szakmai szempontból?
A fogalom az 1990-es évek végén jelent meg, és azóta folyamatosan gazdagodó, fejlődő értelmezéssel bír. Mai értelemben legegyszerűbben úgy határozhatjuk meg, mint a lehető legjobb életminőség elérésére és fenntartására irányuló törekvéseket az élet minden szakaszában. Ez a megközelítés korbarát szemléletet tükröz. Az angol ageing kifejezés árnyaltabban fejezi ki ezt a gondolatot, hiszen nem pusztán „idősödést”, hanem inkább „korosodást” jelent, vagyis az egész életutat átfogó, természetes folyamatot.
Az aktív idősödés tehát nem csupán az időskorra vonatkozik, hanem a teljes életcikluson átívelő szemlélet, amelynek középpontjában a lehető legjobb életminőség elérése és megőrzése áll.
A World Health Organization meghatározása szerint három fő dimenzióra épül: az egészségmegőrzésre és prevencióra, a társadalmi részvételre, valamint a biztonságra. E területeken az egyéni és közösségi lehetőségek optimalizálása a cél annak érdekében, hogy az emberek életminősége a lehető legkedvezőbb legyen az életút során. Az „aktivitás” nem kizárólag fizikai vagy gazdasági értelemben vett tevékenységet jelent. A társadalmi, kulturális, közösségi és akár szellemi részvételt is magában foglaló, szélesebb értelmű aktivitásról is szó van.
Mi tartozik ma az aktivitás fogalmába?
Sokan elsősorban a munkaerőpiaci részvételre gondolnak, vagyis arra, hogy minél tovább maradjunk gazdaságilag aktívak és tevékenyek, de az aktív idősödés nem szűkíthető le kizárólag erre a dimenzióra. A munkaerőpiacról való kilépést követően is számos lehetőség kínálkozik a tevékeny időskor megélésére. Ilyen terület például az önkéntesség, amely egyre nagyobb hangsúlyt kap a társadalmi diskurzusban.
Az idősebb generáció tagjai az önkéntes tevékenységek révén továbbra is hasznos és értékteremtő szereplői maradhatnak a közösségnek. Emellett saját szakterületükön mentorprogramokban is részt vehetnek, átadva az aktív éveik során felhalmozott szakmai tudást, tapasztalatot és értékrendet a fiatalabb generációknak.
Ugyanilyen fontos, hogy a munka világán kívül is megőrizzék társadalmi beágyazottságukat. Az aktív idősödés része a családi életben való tevékeny jelenlét, a szociális kapcsolatok fenntartása, a közösségi és kulturális programokon való részvétel, valamint a közéletbe való bekapcsolódás is. Az aktivitás kiemelten fontos területe az egészségmagatartás és -fejlesztés, az egészséges életmódra való törekvés. Az élethosszig tartó személyiségfejlődés optikájába pedig beletartozik mindaz, amit a személyiségünk gazdagodása érdekében teszünk, valamint az élethosszig tartó tanulás is fontos dimenziója. Mindezek mellett nem feledkezhetünk meg az öngondoskodásról sem, mely az időskori biztonságunk megteremtéséhez nélkülözhetetlen. Az aktivitás tehát az élet szinte valamennyi területére kiterjed, és a társadalmi részvétel sokféle formáját foglalja magában a teljes életúton át.
Mennyire tudatosak az emberek a saját időskorukkal kapcsolatban, illetve mennyire jellemző, hogy beszélnek erről a családtagjaikkal?
Mielőtt válaszolnék a kérdésre, fontos megjegyezni, hogy a koncepció egyik leglényegesebb eleme az, hogy az aktív idősödés folyamatként értelmezhető. Az életciklus-szemléletből következik, hogy nem egy adott életszakaszhoz kötődik, hanem az egész életutat átfogja. Az ENSZ megfogalmazása is azt hangsúlyozza, hogy az életút során előrehaladva a lehető legjobb életminőség elérésére és fenntartására kell törekednünk. Ebben a folyamatban kiemelt szerepe van a generációk közötti párbeszédnek.
Az aktív idősödés alapjai már gyermekkorban formálódnak: sok minden „a családban dől el”, kiemelten fontos például az is, hogy mit látunk az idősektől, hogyan viszonyulunk hozzájuk és ők hozzánk, milyen mintákat és attitűdöket sajátítunk el velük kapcsolatban.
A neveltetésünk is hatással van arra, hogyan gondolkodunk az idősödésről és az időskorról. Tudatos edukáció révén a szülők sokat tehetnek a pozitív szemlélet formálódásáért. A szocializáció előrehaladtával az élettér és a kapcsolatháló kiszélesedik, és ezzel együtt az idősebb generációkkal kapcsolatos tapasztalataink is bővülnek. Ez szintén egy dinamikus folyamat, amelyben az egyéni jellemzőknek, a családi mintáknak és a hozott örökségnek meghatározó szerepe van, de befolyásolják azok a tapasztalatok is, melyeket az iskolában, kortárs közösségekben, később pedig például a munkahelyen szerzünk, illetve társadalmi szinten látunk. Ugyanakkor nehéz általános társadalmi érvényű megállapításokat tenni, hiszen jelentős diverzitás figyelhető meg. Vannak családok, ahol a nagyszülők a mindennapi kapcsolattartás révén aktív és meghatározó szereplői a családi életnek, más esetekben földrajzi vagy élethelyzeti okokból távol élnek egymástól a generációk. A családszerkezetben zajló változások – például a mobilitás növekedése vagy a kisebb háztartások elterjedése – szintén hatással vannak erre a folyamatra. Bár a modern technika lehetővé teszi a kapcsolatot nagy távolságok esetén is, sokszor számos egyéb okból ez mégsem vezet intenzív kapcsolattartáshoz. Amennyiben ritka a személyes vagy virtuális találkozás a nagyszülőkkel, úgy kevesebb tere van a mélyebb párbeszédnek, az időskorról alkotott kép és a saját jövőbeli idősödéshez való viszony is nehezebben formálódik pozitív irányba az egyéni tapasztalatok hiányában.
Hogyan érdemes tudatosan készülni az aktív idős korra?
A legfontosabb talán az, hogy egyéni szinten tudatosítsuk ennek a kérdésnek a jelentőségét. Meghatározó szerepe van annak, hogy személyesen hogyan gondolkodunk a saját, majdani időskorunkról: milyen jelentést tulajdonítunk neki, mit várunk tőle, és hová helyezzük el a saját életutunkban. Ezzel a kérdéssel nem csupán az élet második felében érdemes foglalkozni – már fiatal felnőttkorban, akár húszévesen is lehet tudatosan készülni rá.
Kulcsfontosságú felismerés, hogy az időskor nem egy távoli, elvont életszakasz, hanem szorosan összefügg azzal, ahogyan a jelenben élünk. A mostani döntéseink, életmódunk, kapcsolataink és pszichés működésünk nagymértékben befolyásolják majd, milyen minőségű lesz az időskorunk.
Ez nemcsak egészségügyi értelemben igaz, hanem pszichológiai szinten is: milyen megküzdési stratégiákat alakítunk ki, mennyire vagyunk rugalmasak, hogyan viszonyulunk a változásokhoz és a veszteségekhez. Az időskor bizonyos értelemben „nehezített pálya”: számos új kihívással jár, amelyek jelentős alkalmazkodóképességet igényelnek, miközben a személyiség természetes módon veszít valamelyest a rugalmasságából. Olyan ez, mint egy akadálypálya, amelyre érdemes tudatosan felkészülni. Ha életünk során „edzésben tartjuk” magunkat – nem pusztán fizikailag, hanem átvitt értelemben érzelmileg, mentálisan és társas kapcsolati szinten is –, nagyobb eséllyel tudunk megküzdeni a felmerülő nehézségekkel. Fontos hangsúlyozni, hogy az időskor kihívásai nem hirtelen, egyik napról a másikra jelentkeznek. Ez is egy folyamat, amelyre fokozatosan lehet és érdemes felkészülni – tudatos önreflexióval, tervezéssel és a megküzdési stratégiák, erőforrások folyamatos építésével.
Milyen tévhitek élnek leggyakrabban az idősödéssel kapcsolatban?
Hosszú időn keresztül meghatározó volt az a szemlélet, amely az idősödést elsősorban a veszteségek időszakaként értelmezte. Az élethosszig tartó személyiségfejlődés koncepciója azonban alapvetően átalakította ezt a megközelítést: rávilágított arra, hogy a fejlődés, az alkalmazkodás és az érési folyamatok az egész életutat végigkísérik, így az időskor sem pusztán hanyatlásként értelmezhető, sőt, az életút utolsó szakasza is kivételes értékeket rejt.
Mit lehetne tenni az időskorhoz való pozitív viszonyulás érdekében?
Kulcskérdés a tudatosítás. Nemcsak az időskorhoz, hanem az idősekhez való viszonyunkat is érdemes tudatosan formálnunk, hiszen a kettő elválaszthatatlan egymástól. Amennyiben sztereotípiák mentén gondolkodunk az idősekről, érdemes belegondolnunk abba, hogy saját jövőbeli önmagunkról is ítéletet mondunk.
Ha elutasítjuk az idősödés folyamatát, valójában a saját jövőnket utasítjuk el, hiszen az idősödés mindenki életútjának természetes része.
A fiatalságot idealizáló, „örök ifjúságot” hirdető – gyakran antiaging szemléletként megjelenő – kultusz ebben az értelemben problematikus lehet, mert burkoltan az idősödés elutasítását közvetíti. Miközben természetesen nem közömbös, hogyan idősödünk, fontos lenne megtalálni az egyensúlyt. Lényeges, hogy tegyünk az egészségünkért, a jó közérzetünkért, és hogy teret adjunk mindannak, ami hozzájárul ahhoz, hogy jól érezzük magunkat a bőrünkben. Ugyanakkor az is fontos, hogy képesek legyünk elfogadással és önazonosan tekinteni magunkra akkor is, amikor a tükör már nem a fiatalság képét mutatja vissza. Végső soron ez is viszonyulás kérdése: hogyan értelmezzük az idősödést, és milyen attitűddel fordulunk saját életünk természetes változásai felé.
Említette az élethosszig tartó személyiségfejlődés fogalmát, ez mit jelent az időskori életfeladatokra vonatkozóan?
Az aktív idősödés szemléleti alapjai között meghatározó szerepet játszik Erik Erikson pszichoszociális fejlődéselmélete. Erikson egyik legfontosabb újítása az volt, hogy a személyiségfejlődést nem tekintette a felnőttkorral lezáruló folyamatnak, hanem úgy vélte, hogy az egész életen át, egészen a halálig tart. Elméletében nyolc, egymásra épülő életszakaszt különített el, amelyek mindegyikéhez sajátos fejlődési feladat és krízis kapcsolódik – később az elmélet egy kilencedik szakasszal bővült. A korábbi életszakaszokban megszerzett erőforrások, erősségek befolyásolják a későbbi fejlődést. Ez a megközelítés hangsúlyozza, hogy amikor elérkezünk az időskorhoz, az addigi életutunk meghatározó módon hat arra, miként tudjuk azt megélni.
Az időskor központi kihívása Erikson szerint az életút integrációja, ami összetett és nem könnyű feladat. Az integráció azt jelenti, hogy egészként, elégedetten tekintünk mulandó életünkre: nem csupán a pozitív élményeket tudjuk számba venni, hanem képesek vagyunk elfogadni és beépíteni azokat a nehézségeket, kudarcokat, veszteségeket és fájdalmas eseményeket is, amelyek életünk részét képezték.
Az érett személyiség képes arra, hogy veszteségeit is elhelyezze saját történetében, és megtalálja élete értelmét és koherenciáját ezekkel együtt is. Ez a folyamat vezethet el ahhoz, amit Erikson a bölcsesség erényeként ír le. A múltunkkal való megbékélés ennek az életszakasznak alapvető eleme: annak elfogadása, hogy életünk úgy alakult, ahogyan, és hogy abban aktív szereplőként vettünk részt. A megbocsájtás, kiengesztelődés fontos feladatunk a béke keresése során. Ha az életút-integráció nem tud megvalósulni, annak következménye lehet az elégedetlenség, megkeseredettség érzése, vagy a kétségbeesés. Különösen nagy kihívás, hogy a fájdalmas történésekhez mindenképpen viszonyulnunk kell; ezek nem kerülhetők meg a sikeres integráció szempontjából. Az, hogy miként értelmezzük és építjük be őket életünk narratívájába, alapvetően meghatározza, milyen minőségben tudjuk megélni az időskort.
Milyen szerepe van a közösséghez tartozásnak az időskorban?
Ha abból indulunk ki, hogy kik alkotják az egyén közvetlen környezetét, és milyen kapcsolati háló veszi őt körül, láthatjuk, hogy ez döntő jelentőségű az időskor megélésének minősége szempontjából. Kiemelt szerepe van annak, hogy az idős ember a családjában megtapasztalja-e, hogy veszteségei és az elkerülhetetlen változások ellenére értékes, fontos és szükség van rá. Az életkor előrehaladtával együtt járó kihívások – például a teljesítőképesség csökkenése vagy a fizikai változások – elfogadása nagymértékben függ attól is, hogy a környezet milyen visszajelzéseket ad. Ha a család támogatja az idősödőt, bevonja őt a közös döntésekbe, meghallgatja, rendszeresen tartja vele a kapcsolatot, érdeklődik hogyléte felől, az megerősíti önértékelését és segíti az alkalmazkodást és a pozitív megküzdést. Lényeges kérdés az is, hogy fontosnak tartják-e mindazt, amit az idős ember nyújtani tud: tapasztalatát, tudását, érzelmi stabilitását, történeteit. Nyitott-e a család arra, amit át szeretne adni? Ez a kölcsönösség alapvetően befolyásolja, hogy az idős személy mennyire tudja magát aktív és értékes szereplőként megélni. Mindez nem csupán családi, hanem közösségi és társadalmi szinten is releváns. Az elfogadó, befogadó környezet, az inkluzivitás jelentős védőfaktor az időskor kihívásaival szemben.
Mennyire fontos, hogy a családtagok is tisztában legyenek azzal, hogy hogyan tudják támogatni az idős családtagjukat?
Alapvető kérdés, hogy a segítségnyújtás és a kölcsönös támogatás mennyiben része a családi kultúrának. Támogatják-e egymást a családtagok abban az életszakaszban, amelyben éppen vannak, és képesek-e nyíltan együtt szembenézni az adott élethelyzet kihívásaival? Ez különösen fontos akkor, amikor egy idős családtag megpróbálja megfogalmazni a nehézségeit. Előfordul, hogy a környezet – saját szorongásai miatt – elhárítja vagy elhessegeti a témát, mert nem akar szembenézni a veszteség lehetőségével, sem a nagyszülő elvesztésének gondolatával, sem a saját elmúlásával. Pedig éppen ez az időszak adhatna lehetőséget a felkészülésre: az információgyűjtésre, a közös tervezésre, a tudatos gondolkodásra. Ha azonban a család nem foglalkozik ezekkel a kérdésekkel, akkor az első lépés – a tájékozódás és a tudatosítás – is elmarad.
Hogyan lehet megelőzni az elszigetelődést és a magányt?
Mindenekelőtt azzal, hogy tudatosan ápoljuk a kapcsolatainkat, erősítjük a közösségekhez tartozást. Bár elsődleges ebben a kérdésben az egyéni felelősség, közösségi szinten is támogathatjuk ezt. Léteznek jó kezdeményezések, amelyek erősítik például a generációk közötti kapcsolatokat, érzékenyítik a fiatalokat az idősek helyzetére, és fordítva.
Mit lehet tenni az egészségmegőrzés terén?
Az egészségmegőrzés már fiatalkorban elkezdődik. A lakosság egészségmagatartásának formálása kulcskérdés: nemcsak a szűrővizsgálatokon való részvétel, hanem a rendszeres mozgás, a kiegyensúlyozott táplálkozás és az életmód egészének alakítása is az életminőség alapvető tényezője. Az edukáció ebben meghatározó szerepet játszik, az egyéni döntések szerepe vitathatatlan: a saját egészségünkért tett lépések közvetlen hatással vannak arra is, hogy életünk későbbi szakaszában milyen helyzetbe kerülünk a gondozás szempontjából.
Mi segítheti az idősek közösségekhez kapcsolódását?
Egyre több program támogatja az idősek közösségi jelenlétét, ugyanakkor az önkéntesség lehetőségeit tovább lehetne bővíteni. Az idősek motivációja kulcsfontosságú: mennyire őrzik és ápolják tudatosan kapcsolataikat? A kapcsolati háló fenntartása és bővítése nemcsak társadalmi, hanem mentális egészségi kérdés is. A lelki egészség egyik alapvető dimenziója a kapcsolódás képessége. A World Health Organization meghatározása szerint az egészség nem pusztán a betegség hiánya, hanem a teljes testi, lelki, szellemi és szociális jóllét állapota. Ebből következik, hogy a korbarát közösségek, közösségi terek és programok létrehozásán túl, a mentálhigiénés támogatás is segítheti az aktív idősödést.
Mi tartozik a biztonság területéhez?
A biztonság dimenziója szintén komplex terület. Ide tartozik például az akadálymentesítés kérdése: az olyan terek, amelyek az idősek számára biztonságosak és hozzáférhetők, a gyermekeknek, babakocsival közlekedőknek vagy mozgáskorlátozottaknak is kedveznek. A biztonság része az is, hogy saját lakóterünk tervezésekor gondolunk-e arra, húsz év múlva is alkalmas lesz-e az életvitelünkre. Ugyanide kapcsolódik az öngondoskodás kérdése: megtanítjuk-e a fiatalabb generációkat arra, hogy saját felelősségük van jövőjük alakításában? Összességében az aktív idősödés három dimenziója nem választható el élesen egymástól: egymásra ható, összefonódó területekről van szó.
Miért érezték fontosnak, hogy elindítsák az aktív idősödés szakirányú továbbképzést? Mi a képzés célja és kiknek ajánlja?
A társadalmak idősödése számos kihívást támaszt az élet minden területén. Szükségessé vált egy olyan interdiszciplináris megközelítésű képzés, mely támpontokat nyújt a problémák megoldásához a különböző szakterületeken. Képzésünket Széman Zsuzsa professzor alapította, aki az idősödés területének hazai és nemzetközi szinten is kiemelkedő, elismert kutatója. Sajnos tavaly eltávozott közülünk, szellemi öröksége, innovatív szemléletmódja hatalmas kincs, melyet őrzünk és viszünk tovább. Praxisorientált képzésünk célja, hogy végzett hallgatóink az aktív idősödés előmozdítását egyéni, közösségi és társadalmi szinten is támogatni tudják, az idősödés kihívásaira interdiszciplináris szemlélettel, kreatív, innovatív válaszokat találjanak. Képzésünkre bármely felsőfokú (minimum BA-szintű) diplomával lehet jelentkezni.
Mi az az egy tanács, amit mindenkinek megfogalmazna az aktív idősödéssel kapcsolatban?
Barátkozzunk meg az idősödéssel: legyen bátorságunk ahhoz, hogy megfogalmazzuk a félelmeinket, vágyainkat és reményeinket. Higgyünk abban, hogy képesek vagyunk alakítani ezt a folyamatot. Az egyéni felelősség és a tudatos tervezés kiemelt jelentőségű. Ahogy Buda Béla korábban megfogalmazta, a sikeres idősödés kulcsa a felkészülés. Az életút egészén végighúzódó döntéseink és szokásaink nagyban befolyásolják későbbi sorsunkat, éppen ezért érdemes minél korábban elkezdeni a tudatos életvezetést és tervezést. Ha eddig nem fordítottunk figyelmet erre, itt az ideje, hogy ne halogassuk tovább.
Mit üzenne a fiatalabb generációknak az időskorról?
A fiataloknak is azt üzenem, hogy a lehető leghamarabb kezdjék el tudatosítani életvezetési döntéseik következményeit. Fontos felismerni, hogy a múltunk a jelenünk része, és egyben alapja a jövőnknek is. Gyökereink ismerete és ápolása, múltbeli tapasztalataink tudatosítása is hozzájárul a kiteljesedésünkhöz, és alapvetően meghatározza, hogyan tudjuk megélni az életünk későbbi szakaszait. Az időskor is lehet élettel, értékekkel és reménnyel teli, dimanikus időszak, amelyben mindvégig jelen van a fejlődés, kapcsolódás, kreativitás és az alkotás szépsége.
