A házasság hete országos rendezvénysorozat, 18. alkalommal rendezik meg a keresztény egyházak és civil szervezetek széles körű összefogásával. A programok fókuszában ezúttal a házastársak közötti kommunikáció áll: hogyan alakítható ki az őszinte és hatékony kommunikáció, hogy a különbségek, konfliktusok, félreértések megoldhatóvá váljanak, és a házasság fejlődő és kölcsönös elégedettséget nyújtó kapcsolat legyen. Erről beszélt Töréspontok mentén, nem pillanatragasztóval című visszanézhető előadásában Tapolyai Emőke pszichológus. A központi programok itt, az országos programok pedig itt elérhetők.
1. „Amitől félnek a párok, amikor konfliktus van, az a távolodás. Mi van, ha rossz előjel? Mi van, hogy a kapcsolat kudarcát jelzi? Mi van, ha egy lefelé tartó spirálba kerültünk, és innen már nincs kiút? Mindez félelmetes. Ha más szemszögből nézzük a konfliktusokat, megértjük a jelentőségüket. […] Nem kell félni a konfliktusoktól, mert fejlődési lehetőséget rejtenek magukban.”
2. „A pilanatragasztó-szerű megoldások nem működnek a házassági konfliktusokban, de más emberi kapcsolatban sem. Hosszú, küzdelmes út vezet a megoldásokhoz. Nem szeretjük sem a konfliktushoz vezető utat, sem a kirobbanást és a lecsengést, vagy le nem csengést, de a maradandó feszültségét sem. […] A konfliktus nem a kapcsolat, a házasság kudarca. Meghívás az intimitásra. A hiteles együttlére. Értünk, a kibontakozásunkért van, azért, hogy közelebb tudjunk kerülni egymáshoz.
3. „Az érett személyiség el bírja viselni a bizonytalanságot. Minden vita, egymásra befeszülés magában hordoz bizonytalanságot. Jó lesz-e, ami ebből ki fog jönni? El bírom-e majd viselni? Ez a bizonytalanság hatalmas félelem.” […] „Az akaratosság csak eszköz a saját félelmeink elnyomására. Konfliktusban félelemből működünk. Félek, hogy a társam megbánt engem, és félek, hogy nem fogom tudni elviselni, ha nem úgy lesz, ahogy én akarom.”
4.
„A felnőtté érés nem 18 éves korban következik be.
Egy életen át tartó küzdelem.
Felnőni annyi, mint megtanulni kinézni magamból,
hogy egy konfliktusban elbírok a félelmeimmel.”
5. „Fontos, hogy a társunkban a jó szándékot feltételezzük, még akkor is, ha éppen nem találjuk a hangot. Ha valamiért nem halljuk egymást. Fontos, hogy nézzük ki a másikból: nem ellenség. Ugyanúgy áll ott, ahogy én itt. Énközpontúan, védőfalat építve állunk a konfliktusokban.”
6. „Nem bántani akarlak, nem az ellenséged vagyok, nem célom a sebzés. Álljunk meg, mondjuk el ezt újra és újra egymásnak, míg egy konfliktus hevében leszáll a köd.”
7. „Este 10 után alszunk vagy szeretkezünk, vagy csak összebújva fekszünk, míg egyik vagy a másik be nem következik. Tudnunk kell elviselni a feszültséget egy vitában és kimondani, hogy ezt most nem oldjuk meg. Nem feltétlenül az a jó megoldás, hogy gyorsan közös nevezőre jutunk. Néha az a konfliktuskezelés, hogy a konfliktus marad, és újra és újra beszélünk róla. Megkeressük az utat körülötte.”
8. „A társam és a konfliktus sem ellenem van. Érdemes ebbe belegondolni, mielőtt belemegyünk a védekezésbe.”
9. „Mi az, amit nem értek meg benned? Mi az, amit érzel, de nem hallok meg? A legnehezebb kérdések ezek, amikor egy konfliktusban védekezünk. Segítenek eltávolodni a saját túlfűtöttségünktől és a másikat is megállítják. Ezeknek a kimondásától mindketten éppen annyira leszünk képesek lenyugodni, hogy ne fusson ki, ami bennünk van – a védekezési haragunk.”
10. „Ragaszkodunk az igazságunkhoz, részben azért, mert félünk, hogy elvész. Azt akarjuk, hogy a másik előbb hallja meg az igazságunkat, aztán majd figyelünk rá. Fontos képesnek lenni félretenni a saját igazságunkat kettőnkért.”
+ 1.
Az empátiát nem lehet elszúrni.
Az számít, hogy a másik látja,
meg akarom érteni, nem az,
hogy a megfelelő érzést fedeztem-e fel benne.
(Tapolyai Emőke)
