Lidérce van – mondják arra, aki túlságosan gyorsan gazdagodott meg. De vajon mi az a lidérc, és honnan ered a szólás alapjául szolgáló népi babona?

A lidérc a magyar népi hitvilág egyik természetfeletti lénye. A néphagyományban sokrétűen megjelenő hiedelemalakja több különböző lény összeolvadásából jött létre. Lidérc, ludvérc, lidérccsirke, mimitke, mitmit, tüzes ördög, lángos, tündelevény, tündemény – a természetfeletti lény elnevezései is utalnak a lidérc alakjához fűződő változatos képzetekre.

A Magyar néprajzi lexikonban olvashatjuk, hogy bár területileg és időben is vannak különbségek, a népi hitben a lidérc három alapvető vonása domborodik ki: a tüzes alakban való megjelenés, a szexuális jelleg, valamint a segítőszellem-jelleg.

A természetfölötti lényt különböző alakokban – lidérccsirke, fényjelenség, láng vagy tüzes gomolyag – képzelték el.

A segítő szellem egész Európában ismert alakja bizonyos ellenszolgáltatások fejében szerencséssé, gazdaggá teszi a gazdáját. A magyar népi hit lidérccsirkéje egyszerre segítő és ártó lény.

A lidércet azért képzelték el csirke alakjában, mert úgy vélték, hogy ez a természetfeletti lény a fekete tyúk első tojásából kel ki. Az ember azzal válhat a gazdájává, ha vagy maga kelti ki a tojást a hóna alatt, vagy véletlenül talál rá a már kikelt, de elhagyatott csirkére, és a tarisznyájába vagy a kabátzsebébe bújtatva hazaviszi magával. Nyírségi adatközlők kikeltett és talált lidérccsirkéről szóló történetekről egyaránt beszámoltak M. Muraközi Ágotának, aki A lidérc a nyírségi néphitben című tanulmányában ezek alapján leírta a két változat közti döntő különbséget.

Ha az ember maga költi ki a lidércet, azt nagy szenvedések közepette tudja csak megvalósítani: magas láz gyötri, bűbájosok támadják meg – mintegy előre jelezve a félelmetes szövetség nagy árát.

Ha azonban a véletlen folytán kerül elé egy szánalmas, sovány, átázott kis csibe, akkor sajnálatból viszi haza, anélkül, hogy tudná, milyen lehetőségek birtokába jutott általa.

A lidérc etetésének is megvannak a praktikái: sótlan, visszafelé kavart kásával kell etetni, gazdája ételéből pedig mindig neki kell adni az első falatot. A lidérccsirke azt kérdezgeti gazdájától, hogy „mit hozzak?” vagy „mit-mit-mit”? Erre a kérdésre gazdájának mindig felelnie kell, így a természetfeletti lény minden kívánságát teljesíti. Pénzt hord tulajdonosának, aki gyorsan meggazdagszik, így viszont el is terjed róla, hogy lidérce van, az ördöggel cimborál, vagy eladta a lelkét az ördögnek.

A lidérccsirke képes emberré változni. Ha a gazdája nő, éjjelente férfivá, ha férfi, nővé változik, és az ember szeretője lesz. A lidércszerető azonban veszélyt jelent az emberre, vérét szívja, elsorvasztja, lidércnyomással légzési és gyomorpanaszokat okoz neki, amíg annyira legyengül, hogy az életét veszti.

Ha a lidérc gazdája megbánta, hogy házába fogadta a természetfeletti lényt, van remény arra, hogy megszabaduljon tőle. Teljesíthetetlen feladatot kell adnia neki, mint a szitában víz hordása, mert ez a lidérc pusztulását okozza. A talált csirkétől úgy is meg lehet szabadulni, hogy ugyanabba a tarisznyába belebújtatják, mint amibe megtalálásakor tették, és eldobják.

A tűz- vagy fényjelenség formájában elképzelt lidérc – vagy ludvérc – általában összeolvadt az ördögszerető alakjával. Bár néhány közös tulajdonság révén összekapcsolódik a segítőszellem-szerű lidérccsirkével is, de attól mégis különválasztható, más szerepet betöltő természetfeletti lény. Tüzes alakban, fényjelenség formájában jelenik meg, ami lehet petrencerúd, ostor, madár, sőt repülő és tüzet szóró kendő is.

A ludvérc földre leszállva ölt emberi alakot, és keresi fel az embert, akit kiszemelt magának. Ellentétes nemű alakot, általában a távol levő vagy meghalt szerető, házastárs képét ölti magára. Az így megtévesztett embert szerencsétlenné és beteggé teszi.

A ludvérc emberalakjában maga az ördög, a véletlenül meglátott lúd- vagy lólábáról lehet felismerni.

Nem könnyű ellene védekezni, de azért van rá megoldás, a házba való behatolását szentelt tömjénnel vagy nyírfaággal meg lehet akadályozni. A magyar népi hitben létezik még a lidércfény jelensége is. A mocsarakban fel-fellobbanó fényjelenségről azt tartották, hogy kincset őriz és odacsalogatja az embereket.

Mi az a böjti boszorkány? | Magyar Krónika

Szólásaink, közmondásaink magukban őrzik népszokásainkat, ősi hagyományainkat. Mit szólunk hozzá? sorozatunkban ezúttal az „olyan, mint a böjti boszorkány” szólás jelentésének jártunk utána.

A néphit a lidércnyomás képességét a boszorkánynak is tulajdonítja, a hiedelmekben a lidérc és a boszorkány jellemző vonásai gyakran keverednek. A magyarság múltjának egykori természetfeletti lénye, a „nyomódémon” mindkét hiedelemalakba beleolvadhatott. A Dömötör Tekla által szerkesztett Magyar néprajz kötetben olvashatjuk, hogy az európai néphitben megjelenő démonok – például a mora – összetettebb lények, mint a magyar nyomódémon.

A szláv, német és román természetfeletti lények között vannak „élő” – boszorkányszerű – és „holt” démonikus lények, utóbbiak közé tartoznak a visszajáró lelkek, vérszívó kísértetek, vámpírok. E sajátosságok a magyar néphitben úgy rendeződnek kettősségbe, hogy az emberi mora vonásai a boszorkány tulajdonságaként jelennek meg, a démonikus mora pedig egy határozatlan kísértetalak, a lidércnyomás.

A magyar néphit lidércének is vannak európai összefüggései. Az emberekkel együtt háló, ellenkező nemű démonikus alakok és a tüzes megjelenési formák egyaránt ismertek az európai hiedelemmondákban. Ide tartoznak a sárkányok, amelyek közül a démonikus hálótárs vonásaival főleg a délszláv és román tüzes sárkánykígyók rendelkeznek, valamint a tündér- és ördögszerű segítő lények.

Kiemelt fotó: Wikimédia, fotó: Pixabay