November 1-je, mindenszentek napja a katolikus egyházban a megdicsőült egyház ünnepe. A földön élő lelkek közössége alkotja a küzdő egyházat, a már meghalt, de még a tisztítóhelyen szenvedő lelkek a szenvedő egyházat, a mennyekbe jutott, üdvözült lelkek a megdicsőült, diadalmas egyházat alkotják. Az élő és elhunyt hívek együtt egy titokzatos közösséget alkotnak (latinul: communio sanctorum), amelynek tagjai egymásért könyörögnek és állnak helyt, s amelyet a Jézus Krisztusban való hit és az isteni kegyelem hoz létre.
Mindenszentekkor a megdicsőülteket ünnepeljük, az összes üdvözült lélekre emlékezünk, akiket nem avattak szentté és akikről nagy számuk miatt a kalendárium külön-külön, név szerint nem emlékezhet meg.
Az ünnep gyökerei mélyre nyúlnak az időben. Rómában, a Pantheonban állítottak szentélyt a hősöknek és az isteneknek. Szent IV. Bonifác pápa a 7. század elején felszentelte a Pantheont a Boldogságos Szűz Mária és az összes vértanúk tiszteletére. A keresztények kezdetben a vértanúk közös emléknapjaként tartották az ünnepet, majd III. Gergely pápa idején, a 8. században mindenszentek napjaként „a Szent Szűz, minden apostol, vértanú, hitvalló, s a földkerekségen elhunyt minden tökéletes igaz ember” emléknapjává vált.
IV. Gergely pápa november 1-jére, egy kelta ünnep, a samain időpontjára helyezve egyetemes ünnepnappá tette a mindenszenteket a 9. században. Jankovics Marcell Jelkép-kalendáriumából többet is megtudhatunk a samain ünnepről. A pásztorkodó kelták a jövő évi szaporulat érdekében e napon pároztatták a juhokat, áldozatot mutattak be az ősöknek, nagy tüzeket gyújtottak és ettek-ittak. Írországban még ma is szokás, hogy miután kitakarítják a házat, éjszakára ételt hagynak az asztalon a családi szellemeknek.
A kelta kalendárium a samain ünneppel kezdődött és zárult az év, így a kelták úgy tartották, hogy samainkor érvényüket vesztik a természeti törvények. „Az ünnep előestéjén megszűnik az idő, ez a nap sem az ó-, sem az új évhez nem tartozik. Leomlik a válaszfal az élők és a holtak között, az elhunyt hősök és nagy elődök szellemei elhagyják halomsírjaikat, és szabadon kószálnak az élők között.” Az angolszász országokban mindenszentek előestéje és éjszakája – október 31-e –, vagyis az „All Hallows Eve” kifejezésből származó Halloween ma is a kísérteties és boszorkányos tréfák ünnepe, amikor a gyerekek ijesztő töklámpásokat készítenek, és jelmezbe öltözve körbejárják a környéket, hogy édességet gyűjtsenek.
Magyarországon mindenszentek napján szokás a sírok megtisztítása, feldíszítése és gyertyák gyújtása a halottak emlékezetére. A gyertya fénye az örök világosságot jelképezi, az emberek, ha nem tudnak kimenni a temetőbe, otthon gyújtanak annyi gyertyát, ahány halottja van a családnak. A Magyar Néprajzban arról olvashatunk, hogy a néphit szerint mindenszentekkor hazalátogatnak a halottak, ezért sokfelé szokás volt, hogy számukra is megterítettek, kenyeret, sót, vizet tettek az asztalra, vagy kivitték az ennivalót a temetőbe. E napon a harangoztattak a halottakért, ételt – az e napra sütött kalácsot – osztottak a szegényeknek, de olyan gazdasági szokások is kapcsolódtak a naphoz, mint a bíró megválasztása és a cselédek, szolgalegények felfogadása.
Képek forrása: Wikimédia
