Megmossák a fejét, mondjuk a mai napig, ha valakit szidnak, dorgálnak, megfeddnek. Honnan származik a szólás, és miért tarthatták úgy a keletkezése idején, hogy a fejmosás büntetéssel ér fel?
A középkorban a haj- és fejmosásra ritkán került sor, ráadásul jellemzően nem tisztálkodási, hanem gyógyító célból. Forgács Tamás Szó- és szólásmagyarázatok című tanulmányában egy 16. századi orvosi kézirat szövegét idézi arról, hogyan alkalmazták a középkorban az orbánc gyógymódjaként a párlúgot:
Ha embernek az fejében vagyon az orbánc, cserfa héjából csinálj lúgot, vess törött temsót és törött farkasalma levelét az lúgban, azzal mossad az fejét. Csinálj erős párlúgot és hagyd meghiggadni, végy ki benne ha meghűl és tödd az tűzhöz, vess törött tömjént és gálickövet bele, hagyd meghűlni, ebben márts tiszta ruhát, mind unos-untalan mikor megszárad megújítsad, tödd reá.
A lúg maró folyadékként annyira csípte a páciens fejét és nyakát, hogy a gyógyító eljárás büntetéssel érhetett fel. Nem véletlen, hogy nem szívesen vetették alá magukat ennek a procedúrának. A Magyar néprajz életmódról szóló kötetében olvashatjuk, hogy elődeink a haj megmosása helyett inkább zsírozták azt, és ezzel a gyakorlattal a „férgesedéstől” is igyekeztek védeni. A lúggal való hajmosás a századfordulóra terjedt csak el.
Érdekesség, hogy a nők és férfiak haj- és fejviselete évszázadokon keresztül eltérő volt, bár bizonyos darabokat – például a középkorban csuklyát, a 18–19. században prémes süveget, kalapot, szalmakalapot – bárki viselhetett. Az eltérések, szembetűnő különbségek oka az volt, hogy a férfiak fejviseletét a divathatások, sőt társadalmi, politikai töltetű állásfoglalások jellemezték, a nőké inkább a családi állapot, az életkor, a megjelenési alkalmak, a vagyoni, társadalmi rang jelzésére volt alkalmas.
A Magyar néprajz kézművességről szóló kötetéből megtudjuk, hogy elődeink lúgot használtak a ruhák tisztítására, és ez volt az alapanyaga a tisztálkodásra használt szappannak is. A debreceni szappanfőzők például a Hortobágyon gyűjtött sziksóból mész hozzáadásával főztek erős lúgot, de a paraszti háztartásokban az is előfordult, hogy fahamuból főzték a szappankészítéshez.
A cél a maró anyag létrehozása volt, ezért a műhelyekben erőmérő gráddal mérték, hogy a készülő lúg kellően erős-e. Akik pedig otthon főzték a lúgot, baromfitollat vagy subaszőrt mártottak bele ellenőrzésképpen – akkor tartották kellően erősnek, ha az anyag szétmarta a belemártott tárgyat.
A házi munkánál a forró lúgba öntötték a teljes zsiradékmennyiséget, a műhelyekben a lúgot adagolták fokozatosan a rotyogó zsiradékhoz.
A lúgon többször is átfőzött szappant száraz vászonnal bélelt öntőrámákba meregették, miután kihűlt,, drót vagy zsinór segítségével feldarabolták, majd legalább egy évig szárították a padláson.
A „megmossa a fejét” úgynevezett vándorszólás, csaknem minden európai nyelvben megtalálható a megfelelője, ami arra utal, hogy a büntetésnek is beillő maró lúgos fejmosás az egész kontinensen előfordult.
Kiemelt fotó: Menyasszony fejét bekötik a lakodalom másnapján, Buják (Nógrád megye). Manga János felvétele, 1947 (Néprajzi Múzeum, Budapest)
