Jakab Éva és Takács Tibor véletlenül bukkant Vöröstóra. Ahhoz azonban, hogy valóban megérkezzenek és otthonra leljenek az apró Balaton-felvidéki faluban, több szálat kellett összesodornia a sorsnak. Bár Éva gyerekkora nyarait a Balaton déli partján töltötte, a Balaton-felvidéken tett kirándulások is meghatározóak voltak számára. A táj szépsége elvarázsolta és e tájegység az egyik legkedvesebb helyévé vált. Miután megismerkedett tubaművész férjével, a Balaton-felvidékkel közös történetében is új fejezt nyílt, első közös nyarukat ugyanis a Művészetek Völgyében, Vigántpedenten töltötték. Később, immár kislányaikkal, Jankával és Vandával a Réz-Kapolcs rezes zenei táboraiban szereztek új, családi élményeket.
Mégis újabb éveknek kellett még eltelniük, amíg a gondviselés újra a Balaton-felvidékre vezette a családot. A világjárvány alatti elzárások mindenkit sújtottak, Éva 2020-ban, a karantén utolsó napjainak egy borús reggelen úgy érezte, muszáj kimozdulniuk. Felpakolta a családot, de nem Vöröstó volt a tervezett úti cél, annak pedig akkor még a gondolata sem merült fel, hogy valamikor is egy Balaton-felvidéki kulturális központot fognak majd létrehozni. Ám ahogy áthaladtak Vöröstón, rácsodálkoztak az apró településre, mert bár annyi mindent láttak már abból a csodából, amit a Balaton-felvidék képvisel, de az az arca, amit a kis falu utcáján végighajtva megcsodálhattak, még ismeretlen volt számukra.
Vöröstó ma is őrzi egyedülálló építészeti örökségét, a települést védelmező pajtasort | Magyar Krónika
Fekete-Tracz Gabriella az apró Balaton-felvidéki faluban találta meg azt a nyugalmat, amelyre egész életében vágyott. Vöröstó polgármestere a PajtaKult stábjának a település egyedülálló építészeti örökségét is megmutatta.
A településbe beleszeretni egy pillanat műve volt, a véletlenek sorozatának köszönhetően pedig arra a portára is rátaláltak, ami ma már az otthonuk. Az egyutcás falu portáinak végében kőpajtákat emeltek, így Éváék is pajtatulajdonosk lettek.
Tájépítész és belsőépítész rokonaik előre mondták, hogy töltsenek el itt egy évet, mert minden évszakban mást fognak látni a portából – és ez valóban így lett. Amikor az első karácsonyukat az Édenkert portában ünnepelték, még hó is esett. Ahogy a pajtából hordták a farakásokat, hogy megrakják a cserépkályhát, varázslatos hangulatba kerültek. Koratavasszal az üdezöld színbe boruló táj, nyáron a szikrázó nap csodája varázsolja el a családot.
A gazdasági épület úgynevezett áthajtós pajta, a pajtaépület elől és hátul egyaránt nagyívű kapuval rendelkezik. Vöröstón egykor minden porta ilyen hatalmas kőpajtával zárult, így védte az ottlakókat a természet viszontagságaitól, mert többek közt az északi szelet is felfogta, de a masszív pajtasor egy a települést védelmező erődrendszer részének is felfogható. Éváék pajtájának hátsó kapuja a kaszálóra és azon túl a Kab-hegyre nyílik.
Éva – művelődésszervező, moderntánc-mesterpedagógus, természetgyógyász, masszázs-, tánc- és mozgásterápia – sokrétű tevékenységeinek keresve sem találhatott volna jobb helyet a pajtatérnél, amely végtelenül hangulatos helyszín: szellős, hűvös és természetközeli. Teljesen más élmény itt tartani a foglalkozásokat, mint egy nagyváros művelődési házában. Éva mellett férje és lányai is szerveznek művészeti és kulturális programokat a pajtában, amely hamarosan újjászületik a Népi Építeszeti program kísérésében.
A család az Édenkert portával a település életében is új találkozási teret hozott létre.
A család korábbi utazásai során már sokrétű tapasztalatot szerzett a pajtákról, Európát járva ugyanis számos alkalommal aludtak gazdasági épületekben. Nagy kaland volt például Svájcban, a hegyek ölelésében megbúvó, állattartásra is használt pajtában éjszakázni. Ezeket a különleges élményeket Vöröstón éltek át újra. „Hatalmas felfedezés volt, hogy mennyi gyönyörűség van a közelünkben, csak rájuk kell találnunk – ebben pedig néha a Gondviselés siet a segítségünkre”.
Kiemelt fotó: Takács Janka, Takács Tibor, Jakab Éva, Takács Vanda. Fotók forrása: az Édenkert Porta Vöröstó oldala.
