A katolikus tanítás szerint az élő és az elhunyt hívek együtt alkotnak egy titokzatos közösséget. November 1-én, mindenszentekkor a mennyekbe jutott, üdvözült lelkekre emlékezünk és a diadalmas egyházat ünnepeljük, november 2-án, halottak napján pedig a küzdő egyház emlékezik meg a szenvedő egyházról.
Ezen a napon a katolikus egyház az üdvösséget még el nem nyert, tisztítótűzben szenvedő lelkekről emlékezik meg ünnepélyes szentmisék bemutatásával. Az ünnep története a múlt ködébe vész, de az egyház kezdetektől fogva imádkozott a hívek üdvösségéért és megemlékezett az elhunytakról, már az őskeresztények is mutattak be miséket értük. A halottak napját Szent Odiló a franciaországi Cluny apátja helyezte november 2-ára a 10. században.
Az ünnephez számtalan népszokás kapcsolódott. A hazai halottkultusz múltjáról Bálint Sándor Ünnepi kalendáriumában olvashatunk. A temetők egykori szokás szerint körülvették a templomot, a halottat a gyászházból vagy a templomba vagy annak előcsarnokába vitték, ott folyt le a temetési szertartás, búcsúztatás, majd onnan vitték és temették egy közeli sírba. Régi szokás szerint a gyászolók kalácsot, bort, gyertyát ajándékoztak a koldusoknak azért, hogy a halott üdvösségéért imádkozzanak.
„Egyes helyeken a halottas házban ült tort a meghívott szegények, koldusok, félkegyelműek ünnepélyes megvendégelése előzte meg. Olykor a halott végrendeletében is meghagyta az alamizsnaosztás idejét és mértékét. Ezt a hátramaradt élők lelkiismeretesen teljesítették is, mert féltek, hogy halottjuk lelke hazajár. Az ősi hagyomány vidékenként más-más helyi formában maradt fönt.”
Ahogy a temetők kiszorultak a települések szélére, az adományosztás átkerült a temetők kapujához, de a halottak napi népszokásoknak fontos eleme maradt a holt lelkeknek kitett étel elajándékozása. Szokás volt mindenszentek ünnepén kalácsot sütni, ez volt a mindenszentek-kalács vagy kolduskalács, amelyet a temető kapujában várakozó koldusoknak osztogattak azzal a kéréssel, hogy ők is emlékezzenek meg a család halottairól.
„A koldusnak szánt kalács, alamizsna a halott megvendégelésének módosult, keresztényi változata.”
A néphit szerint a mindenszentek és halottak napja közti éjszakán a templomban a halottak miséznek. Egyes helyeken az volt a szokás, hogy minden család maga harangozott, annyiszor, ahány halottjuk van. A harangláb körül összesereglettek, és vártak, hogy sorra kerüljenek. Szokás volt az is, hogy e napon sütöttek-főztek, nagy lakomát csaptak, szólt a muzsikaszó – talán a régi engesztelő torok hagyományának maradványaként.
Bálint Sándor úgy véli, e vidám hangulattal a hazajáró lelkeket akarhatták megtéveszteni. Volt, ahol éjszakára az ablakba is kitették az ételt, hogy a hazajáró halott családtagokat megvendégelhessék. Másutt a család otthonában terítettek az elhunyt hozzátartozók számára, az ételt azután koldusoknak, szegényeknek ajándékozták. Szokás volt az is, hogy a sírokra kalácsot, rétest, pogácsát, almát vittek, majd a szertartás után az ételeket összegyűjtötték és a szegényeknek adták.
A családok este égő gyertyát tettek az asztal közepére, utána kimentek a temetőbe és a sírokon is gyertyát égettek. Volt, ahol ünnepélyes körmenetben járták végig a temetőt, könyörögtek az ősökért, a falu halottjaiért. A halottak hetének estéin otthon is imádkoztak egymás halottjaiért. A sírokra helyezett virágokkal, gyertyákkal, mécsesekkel kapcsolatban is voltak hiedelmek, például aki a sírról virágot szakít, azt a halott elviszi. A halott sírjára helyezett égő gyertyát nem szabad máséra áttenni, mert akkor annak a halottnak bűne, akinek sírjáról elvitték a gyertyát, a másik lelkére száll át.
Régre nyúló hagyomány, hogy a temető nagykeresztjénél gyújtottak gyertyát az ismeretlen helyen elhunytak emlékére. A naphoz olyan különös szokás is kötődött, hogy összegyűjtötték a hozzátartozók sírjáról az elhervadt virágokat, otthon kifőzték őket, és a vetőgabonát locsolták vele, mert hittek abban, hogy az megvédi az üszögtől. A néphit szerint a halottak napján szedett diófalevelet eltették, hogy a családtagok ne tetvesedjenek meg. Régi hiedelem szerint halottak napján nem végeztek földmunkát, mert tartottak a hazajáró lelkek haragjától. A naphoz más munkák tilalma is kapcsolódott, tilos volt mosni, mert megsárgulna a ruha, és nem meszeltek, mert féltek, hogy a férgek ellepnék a házat.
Képek forrása: Wikimédia
