„Csapja a szelet”, mondják ma is, amikor valaki hevesen udvarol. Ugyanezt jelenti a „csapja a levet”, a „csapja a lencsét”, sőt a „csapja a csíkot a lencsével” szólás is. De vajon melyik változatot használták először, és mi ezeknek a mondásoknak az eredete?
Bárdosi Vilmos a Magyar szólások, közmondások értelmező és fogalomköri szótára című munkájában a „csapja a levet” változatot tekinti az előzménynek. Magyarázata szerint a csap igének régen ételnevekkel kapcsolatban „mohón eszik, habzsol” jelentése is volt, így a szókapcsolat azt jelenthette, hogy „mohón eszi valamely étel levét”. Bárdosi szerint elődeink inkább a húst választották volna egy fogásból, mint annak a levét, ezért aki a levet ette mohón, az csak azért tette, hogy választásával a háziasszonynak hízelegjen.
A 19. század elejére a „csapja a levet” szókapcsolat e háttere elhomályosult, ezért azt könnyen kiszoríthatta a „csapja a szelet”. Ezt pedig támogatta az a szokás, hogy a bálban az udvarló elkérte táncpartnere legyezőjét, hogy bókok közepette legyezgethesse, így szó szerint és átvitt értelemben egyaránt csapta neki a szelet.
Felmerül a kérdés, hogy hogyan alakult ki az udvarol szó jelentése? Ahogyan azt a Magyar néprajz köteteiben olvashatjuk, a falusi közösségekben a fiatalok bizonyos szabályok betartásával közeledhettek csak egymáshoz. Az ismerkedés elsősorban a lányos háznál történt, méghozzá az udvaron kezdődött, a szobába ugyanis már csak a határozott szándékkal járó legényt engedték be.
Csak azok a legények járhattak udvarolni, akik átestek a legényavatás szertartásán. Ez a népszokás az egyik korosztályból a másikba átlépés rítusa volt, amelyet követően az ifjak már a felnőtt életükre készültek. A közösség teljes értékű tagjaivá azonban csak a házasságkötés után a családalapítással válhattak. A magyarországi falvak többségében a házassági kapcsolatok a falun belül kötődtek, ha mégis jöttek más faluból is legények udvarolni, azoknak a helyi ifjak ellátták a baját.
O. Nagy Gábor Magyar szólások és közmondások című művében még számos udvarlással kapcsolatos szólást találunk. Akit „az ablakon kérnek, azt az ajtón nem viszik”, azaz hiába udvarolnak neki, végül nem veszik feleségül. Aki „más búzájába vágja a sarlóját vagy „más szénáját húzza”, az más feleségéhez közeledik, aki „valaha szép asszonyok kocsisa volt”, az fiatalkorában sokat udvarolt, akinek pedig „sok fazékban főzték a fürdő vizét”, az sok lánnyal ismerkedik egyszerre.
Messziről szaglálja, mint a kos a jerkét – mondják arra, aki szeretne barátkozni a lánnyal, de nem mer.
Aki „valaki körül tapossa a földet”, az erősen udvarol neki, aki „sarkantyúz, mint a kakas a jérce mellett”, az igencsak kerülgeti a lányt, és próbál neki udvarolni. „Mit emelgeti a koszorúját?”, mondják arra legényre, aki olyan lánynak próbál udvarolni, aki valószínűleg nem fog feleségül menni hozzá.
Az a lány, aki „odamosta a lábát a legénynek”, rávette, hogy csak hozzá járjon.
Kiemelt fotó: MTI / H. Szabó Sándor
