Nyitóképünk 1960-ban készült, középpontban a hajlongó-térdelő, kezében botot tartó Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt első titkára, tőle jobbra Nyikita Hruscsov szovjet vezető kémleli – hasonló eszközzel a kezében – a magyar vezető manőverét. „A felvétel a Baltika nevű turbóelektromos óceánjáró hajó fedélzetén készült az Atlanti-óceánon, Európa és az Amerikai Egyesült Államok között, úton az ENSZ-közgyűlés XV. ülésszakára” – olvashatjuk a Fortepanon közzétett fotó leírásában.
A kommunista politikusok a fényképen valamilyen curlingszerű játékot játszanak. Az angol deck shuffleboardként ismeri ezt a különösen hosszú és unalmas hajóutak alkalmával előszeretettel űzött korongtologatós játékot, amelynek célja az, hogy a korongot a fedélzetre felfestett pálya legmagasabb pontot érő területeire juttassák.
Szeptember elején Kádár még a szovjet fővárosban tartózkodott, ahol megtekintette a Gorkij-parkban megrendezett magyar ipari kiállítást, majd fogadta Hruscsovot, annak feleségét és lányát. Körüljárták a különböző ipari ágazatok eredményeit bemutató pavilonokat, megcsodálták Pál József szerszámgéplakatos (a neotonos énekesnő Pál Éva édesapja) találmányát, a légpárnás köszörűgépet, valamint Kovács Margit kerámiáit, majd felkeresték a kiállítás „mackóbüféjét” is.
Hruscsov a látogatást követő sajtótájékoztatón méltatta a magyar sikereket, de a közelgő amerikai elnökválasztásról is szót ejtett, kitérve Richard Nixon alelnök és republikánus elnökjelölt élesen kommunistaellenes programjára – Nixonnal, mint ismeretes, egy évvel korábban hasonló körülmények között, az enyhülés jegyében Moszkvában megrendezett amerikai kiállításon, a modern amerikai konyhát bemutató teremben, a tévékamerák előtt folytatott emlékezetes, később kitchen debate-ként emlegetett vitát a két politikai-társadalmi rendszer jelenéről és jövőjéről.
A szovjet pártfőtitkár a magyar kiállítás megtekintése után azt jósolta: „lehet, hogy Nixon gyermekei – unokáiról nem is beszélve – a kommunizmusban fognak már élni Amerikában”, amit – félreértés ne essék – nem a szovjetek, hanem az amerikai munkásosztály fog megvalósítani.
„Nekünk, magyaroknak, mindig jólesik hallani, amikor egyszerű szovjet emberek, szovjet elvtársaink, elismerő hangon szólnak a magyar nép eredményeiről” – köszönte meg Hruscsov dicséreteit Kádár, aláhúzva: némelyek a magyarokat még mindig sovinisztának tartják, pedig a magyar munkásosztály, noha él benne nemzeti büszkeség, nagyon is internacionalista. „A kiállítás megtekintése után a látogatónak az a benyomása, hogy Magyarországon már most is jól lehet élni. Még néhány év és nagyszerűen fog élni a magyar nép” – tette hozzá.
Mire Hruscsov a tudósítás szerint tréfásan megjegyezte: „Úgy látszik, Árpád jól választotta meg a földet.” „Igen, Árpád jól választotta meg a földet. A föld is jó, a klíma is, a víz is, bár Magyarország egy kicsit forgalmas helyen fekszik” – replikázott Kádár.
A turbóelektromos óceánjáróra szeptember 9-én, Kalinyingrádban szálltak fel a Szovjetuniót, illetve a különböző keleti blokk országait képviselő küldöttségek tagjai. Hruscsov nem először utazott az Egyesült Államokba: az előző évben tizenhárom napos körutat tett ott, melynek során a tervek szerint útba ejtette volna Disneylandet is, ez a látogatás azonban nagy bosszúságára végül meghiúsult.
Az amerikai körút óta eltelt időben feszültebbé vált Moszkva és Washington viszonya, dugába dőlt az Eisenhower elnökkel a leszerelés ügyében tervezett csúcstalálkozó is. Minthogy az ENSZ-közgyűlés szeptember 20-án megnyíló XV. ülésszakán a függetlenségüket újonnan elnyerő afrikai államok képviselői is megjelentek, akiket Moszkva maga mellé kívánt állítani, Hruscsov úgy döntött, a szokástól eltérően maga vezeti szovjet delegációt. A Baltikára pedig maga mellé vette Kádárt, Todor Zsivkov bolgár, illetve Gheorghe Gheorghiu-Dej román pártfőtitkárt, valamint az ukrán és belorusz tagköztársaságok vezetőit is. „Hruscsov ismét kezébe vette a kezdeményezést” – propagálták a nyugati lapokban megjelent véleményekre hivatkozva a magyar lapok.
Mint Király Béla A forradalom és a magyar kérdés az ENSZ-ben, 1956-1963 című tanulmánykötetben rámutat: 1960-ban a kádári vezetés már aktívan kereste az USA-val való kapcsolat normalizálásának lehetőségeit – ennek része volt a hivatalosan a „felszabadulás” tizenötödik évfordulója apropóján bejelentett amnesztia is. Kádár számára már csak azért is fontos volt az ENSZ-közgyűlés ülésszakán való személyes részvétel, mert a „magyar kérdés”, a forradalom eltiprásának ügye továbbra is a a világszervezet különböző fórumjainak napirendjén szerepelt, hatalmának további megszilárdítása szempontjából pedig elengedhetetlen volt, hogy egy immár konszolidálódó rendszer fejeként nemzetközi színtéren is elfogadtassa magát.
Szeptember 10-én a Baltika áthaladt a Svédország és Dánia közötti Szunda-szoroson, eközben a tudósítások szerint a hajón „tevékeny munka” folyt, a szovjet, magyar, bolgár és román elvtársak a közgyűlés ülésszakának problémáit tanulmányozták elmélyülten. Két nappal később közelítették meg a La Manche-csatornát,
az utasok rádión követték az ezekben a napokban véget érő római olimpia eseményeit, „nagy örömmel fogadták a (…) jó híreket, a szovjet sportolók és a népi demokratikus országok sportolóinak nagyszerű eredményeit”.
A Moszkvában dolgozó magyar tudósítók rádiótelefonon kapcsolatba léptek Kádár Jánossal, aki finoman utalt arra, hogy a tengeribetegség nem kímélte a delegáció tagjait. „Bár az utazás első óráiban még kissé éreztük, hogy mi, magyarok tengerjárásban viszonylag kevés tapasztalattal rendelkezünk, de küldöttségünk valamennyi tagja egészséges. Jól érezzük magunkat a kitűnően felszerelt, kényelmes Baltika fedélzetén.”
Szeptember 14-re a Baltika megtette útja felét. Eddigre kiderült, hogy Eisenhower is beszédet tart majd az ENSZ-ben. Közben a magyar sajtó felháborodott vezércikkekben közölt az amerikaiak „elszigetelési” manővereiről: Washington ugyanis bejelentette, hogy a keleti blokk küldöttségeinek mozgását korlátozzák majd, nem hagyhatják el Manhattant. Arról is új információt adtak közre, hogyan töltik szabadidejüket az utasok: a moszkvai rádió hangversenyét hallgatták. És – bár erről nem ejtettek szót a híradások – nyilván a korongjátékot is nagyban űzték.
Szeptember 19-én befutott a New York-i kikötőbe az óceánjáró, a politikusok délelőtt 9 óra 40 perckor, a kikötő 73. számú mólójánál, a 25. utca táján, zuhogó esőben léptek partra. Fogadásukra az újságírókon, a nagykövetségi munkatársakon meg a különböző ENSZ-képviseletek tagjain kívül megjelent a már korábban a városba érkezett Antonín Novotný csehszlovák és Władysław Gomułka lengyel vezető is.
A Magyar Nemzet kiemelte: „Egyes New York-i lapok azt jósolták, hogy a kikötőben tízezres tömegek fognak tüntetni Hruscsov ellen. Ezzel szemben a szocialista országokból disszidált 60-70 személyből álló maroknyi csoport próbált tüntetni, ami szinte észrevehetetlen volt a fogadás egyébként barátságos légkörében.” Arról már nem írtak, hogy a dokkmunkások megtagadták a Baltikán szállított csomagok kipakolását.
Hruscsov és a kelet-európai vezetők három hétig tartózkodtak New Yorkban. A szovjet pártfőtitkár részvétele az ENSZ-közgyűlés XV. ülésszakán igencsak emlékezetesre sikeredett. Többször indulatosan kifakadt a Szovjetuniót bíráló beszédek alatt, és lemondásra szólította fel Dag Hammarskjöldöt, az ENSZ főtitkárát.
Október 10-én Lorenzo Sumulong, a fülöp-szigeteki küldöttség vezetője a szovjetek által elnyomott kelet-európai népekről beszélt. Hruscsov a szónoki emelvényre vonult, megállt Sumulong mellett, az amerikai imperialisták lakájának nevezte őt, és igyekezett félbeszakítani őt. Sumulong azonban nem hagyta megfélemlíteni magát, folytatta beszédét. Erre – így szól legalábbis a fáma – Hruscsov lekapta az egyik cipőjét, és verni kezdte a pulpitust.
Más változat szerint még lent, küldötti székében ülve kezdte verni az asztalt. Olyan dühvel ütött rá az öklével, hogy leesett a karórája; az óra után nyúlva ragadta magához cipőjét, amit még korábban levett, újonnan készült ugyanis, szorította a lábát. Fénykép- vagy filmfelvétel nem készült az esetről (az a széles körben elterjedt fotó, amely a kezében cipőt lóbáló Hruscsovot ábrázolja, hamis), így később többen megkérdőjelezték, hogy valóban megtörtént-e; maga Hruscsov viszont elismerte emlékiratában, hogy volt ilyesféle incidens.
És milyen élményekkel tért haza a Nagy Almából Kádár János? A városból a keleti blokk vezetőinek mozgását korlátozó intézkedés miatt nem sokat látott: megtekintette a Kossuth-szobrot, Grant tábornok sírját, felment az Empire State Building tetejére, és látogatást tett a Rockefeller Centerben.
Mint a Napi Történelmi Forrás idézi, feleségéhez írt levelében panaszkodott az amerikaiak barátságtalan eljárása miatt:
„Egy múlt vasárnapi sétán (gépkocsizáson) kívül a városban, azon kívül, hogy az ENSZ-ülésekre és fogadásokra járok, még nem voltam. Nincs is szándékomban menni. A többit elképzelheted. Olyan mintha a 15 év előtti múltba rándultam volna ki. Vagy 56 novemberébe!”
Beszédét október 3-án tartotta meg, mint Király Béla írja, szinte üres teremben: a delegációk nagy része úgy tiltakozott a forradalmat vérbe fojtó Kádár ellen, hogy kivonult. A magyar filmhíradó tudósítása persze a tiltakozást nem mutatta be.
Nyitókép: Fortepan /Album059
