A vízkereszttől hamvazószerdáig tartó farsangi időszak legféktelenebb mulatságai az ünnep utolsó napjaira, a farsang farkára sűrűsödtek. Ezekben a napokban tartották az asszonyfarsangot is. Ahogy a neve is utal rá, a különleges mulatságon csak a férjezett nők vehettek részt, de volt, ahol megtartották a lányok vasárnapját is. Ilyenkor a lányok végigjártak a falu házait, hogy a házbelieket énekkel köszöntsék és adományt gyűjtsenek, majd a napot táncmulatsággal zárták.
Szabadulás a kötöttségből
Dömötör Tekla Magyar népszokások című kötetéből megtudhatjuk, hogy a férjes asszonyok mulatsága a délelőtti csoportos, maszkos felvonulásából, majd az éjszakába nyúló zárt körű eszem-iszomból, asszonybálból állt, amit az egyik asszony házában, esetleg annak pincéjében vagy a fonóházban, kocsmában tartottak. A vigasságon az egyetlen férfi résztvevő a felfogadott muzsikus volt, aki az asszonyok számára a talpalávalóról gondoskodott.
Az asszonyok számára ez különleges alkalom volt: a szigorúan kötött életükből szünetet kaptak, hogy önfeledten vigadhassanak. Sört és pálinkát ittak, mulatoztak, táncoltak, káromkodtak, trágár dalokat énekeltek – csupa olyan dolgot csináltak, ami kívül esett azon a viselkedési formán, amit a falvak zárt közössége jellemzően elvárt az asszonyoktól.
Az asszonyfarsang szokása Európa-szerte létezett, főleg a szláv és a német néphagyományban volt jellemző. A Néprajzi lexikonban arról olvashatunk, hogy mint hazai népszokásról a 15. században születtek először feljegyzések, Temesvári Pelbárt ekkor írt a dunántúli falvak asszonyainak farsangi mulatságáról – meglehetősen elítélően. Az író-prédikátor a magyar farsangi szokásokról összességében is meglehetősen elrettentő képet festett, húshagyóvasárnapi prédikációjában ezt írta a farsangi napokról:
Óh jaj, ezekben a napokban hány keresztény ember fordul a kegyelem világosságából a sötétség cselekedeteihez, vagyis a torkossághoz, az iszákossághoz, a bujálkodáshoz. Az efféle emberek a farsangban istenüknek választják az ördögöt, akit álarcos mulatsággal és fajtalan énekekkel dicsőítenek megvetvén Krisztust… Az egész esztendőben nincs még egy ilyen nap, amikor az ördög annyi embert elragad és a bűn igájával a maga rabszolgaságába hajt, mint éppen ezekben a napokban, mikor az emberek eszem-iszommal, tánccal és fajtalansággal töltik idejüket…
Amikor az ördög vetett véget az asszonyfarsangnak
Temesvári Pelbárt az asszonyfarsang szokásáról egy különösen elrettentő történettel emlékezett meg. Az 1480 körüli események egy Kapos melletti faluban zajlottak. A fiatalasszonyok egyikük házában gyülekeztek, különböző maszkokat és jelmezeket – köztük férfiruhát – viseltek, álarcos játékokat űztek és táncoltak. A mulatság főszervezője, aki a többieket is részvételre buzdította, önfeledten táncolt társaival, egészen addig, amíg az ördög magával nem ragadta. Az ördög ráadásul egy láthatatlan démon képében jelent meg, így a többiek még azt sem tudhatták, hogy hova hurcolta a társukat.
Amikor a fiatalasszony eltűnt a táncosok köréből, a többiek tűvé tették érte a házat, de nem találták meg, ezért elkezdték kint a faluban is keresni. Ekkor már a falubeli férfiak és más, a mulatságon részt nem vevő asszonyok is csatlakoztak hozzájuk. Az egész társaság hangokat kezdett hallani, méghozzá a Kapos mocsarai közül érkező, elnyújtott, gyászos, jajveszékelő hangokat. Erre a zajra mindnyájan megrémültek, de mivel ez későn, sötétedés után történt, senki sem mert a mocsarak közé hajózni, hogy meglássa, mi történik, vagy hogy segítséget nyújtson az elhurcolt asszonynak.
A rettenetes kiáltozás nem maradt abba, már az egész falu azon tipródott, hogy mit csináljanak, végül egy bátor ember, aki az asszony sógora volt, csónakba szállt, hogy megmentse sógorasszonyát. Ahogy azonban egy jelentősebb távolságra már eljutott a parttól, hirtelen olyan heves forgószél és vihar támadt a levegőben és a vízen, hogy a csónak vad hánykolódásba kezdett. Az ember csak annyit tudott megfigyelni, hogy egy egész démonhorda van a mocsárban, mikor kénytelen-kelletlen visszafordult a part felé, mert különben beleveszett volna a vízbe. A megrettent falusiak egy ideig még hallgatták az asszony jajgatását a mocsár közepéből, majd miután minden hang elhalt, arra a következtetésre jutottak, hogy maga az asszony is meghalhatott.
Mátraalmási férfiborotválás
Szerencsére nem minden asszonyfarsang ért ilyen szörnyű véget, és a szokás még a 20. század második felében is élt. Dömötör Teklánál olvashatjuk, hogy a legtovább a Mátra északi lejtőjén fekvő, elsősorban szlovák, morva lakosságú falvakban maradt fenn. A mátraalmási asszonyfarsangról különösen sok feljegyzés szól. Ezek szerint az egész napos vigassághoz tartozott egy különleges szokás, a férfiak tréfás megborotválása.
Mátraalmás oldalán olvashatjuk, hogy beöltözött asszonyok csoportja járta be a falut énekelve, tréfálkozva, kiabálva, a férfiak pedig menekültek előlük, volt, aki megpróbált bezárkózni és volt, aki még a szénakazalra is felmászott. Az asszonyok igyekeztek minél több menekülőt elfogni, és akit elkaptak, azt fából készült borotvával megborotválták, majd lisztet szórtak az arcába, és egy lyukas szitát tartottak elé, hogy mint egy tükörben csodálja meg, milyen jól munkát végeztek vele az asszonyok. A nap természetesen Mátraalmáson is zárt körű mulatsággal végződött, amelyen egyetlen férfi – a harmonikás – vehetett részt.
Mártaalmás oldaláról azt is megtudhatjuk, hogy 1967-ben tartottak utoljára asszonyfarsangot a faluban, a település hagyományainak fokozatos eltűnésében szerepet játszott az 1946–47-es, magyar–csehszlovák lakosságcsere-egyezmény keretében lezajlott tömeges kitelepítés. „A nagyarányú, hirtelen lakosságvesztés következtében számos család kettészakadt, a falu népessége által alkotott zárt közösség felbomlott. A szocialista rendszer alapelvei és intézkedései által fokozatosan kikényszerített helyi életmódváltás, a hagyományos megélhetési formák jelentőségének csökkenése szintén hozzájárult a helyi tradíciók visszaszorulásához.”
Kiemelt fotó: Fortepan
