Egy ideje terjed az interneten egy fotó, amelyen egy török férfi, Yavuz Selim Osmanoğlu szerepel II. Mehmed szultán potréja mellett. Az oszmán uralkodóra megszólalásig hasonlító férfi a szultán leszármazottja. Hogyan lehetséges, hogy ennyire hasonlít több száz évvel ezelőtt élő ősére Yavuz Selim Osmanoğlu? A válasz a szultánok öröklési rendjében keresendő.
Az 1299-ben alapított Oszmán-dinasztia a történelem egyik leghosszabb ideig uralkodó famíliája. A család ma élő tagjai valamennyien férfiági leszármazottai az alapító I. Oszmán szultánnak. Ez azért is érdekes, mert a középkori Európában péládul nem volt jellemző ez a fajta dinasztikus stabilitás. Magyarországon az Árpádok kihalásával egymásnak adták a kilincset a különböző családok.
Visszatérve az oszmán öröklési rendre, idővel szokássá vált, hogy a trónra lépő szultánok végeztek testvéreikkel, hogy elkerüljék a trónharcokat. Az 1389-es rigómezei csatában együtt harcolt I. Murád szultán és két fia, Bajazid és Jakub hercegek. Miután Murád halálos sebet kapott, Bajazid a csata közepette megölette Jakubot, majd átvette a hatalmat – olvasható a 24.hu oldalán.
Az egyre hatalmasabb Oszmán Birodalom szultánjának maximum négy felesége lehetett, akik eltérő jogokkal bírtak, emellett pedig számtalan ágyast tartottak. Amikor a nyitóképen is szereplő, illetve a Hunyadi-sorozatban is megjelenő II. Mehmed hatalomra került, és elfoglalta Bizáncot, a szultánok önképe is megváltozott, páratlannak, minden uralkodó felett állónak tartották magukat. Ezzel párhuzamosan a dinasztikus házasság intézménye is visszaszorult, nem emeltek maguk mellé egyetlen feleséget sem, csak ágyasaik voltak. Emellett fokozatosan letisztult az az elv is, hogy egy ágyastól csak egy fiút fogadtak el, utána különböző fogamzásgátlási módszerekkel éltek. Ennek következtében számos herceg született a szultántól, akik közül bárki lehetett a következő uralkodó, pusztán megfelelő segítőkre, helyezkedésre, valamint kellő erőszakra volt szükség, hogy eltegyék láb alól testvéreiket. A kegyetlen testvérgyilkosságok szokásáért az udvar sem rajongott, ám egy idő után szükséges rosszként tekintettek rá, mert az anarchia ennél is károsabb volt. Az említett I. Bajezid halála után öt gyermeke harcolt a trónért, ami majdnem a birodalom vesztét okozta.
A hercegek felnőtté válásukig a háremben nevelkedtek, majd édesanyjukkal a birodalom különböző szegleteibe küldték őket, hogy tanulják a kormányzást. A szultán halálakor vagy már előbb pedig megindult a versenyfutás a féltestvérek között, hogy ki ér előbb a fővárosba, hogy megnyerje az előkelőket és a janicsárokat.
Persze a szultán is beleszólt az öröklésbe, még életében kiválaszthatta favoritját, akit igyekezett egy fővároshoz közeli kormányzóságba küldeni, hogy az halála esetén elsőként érhessen a központba. Ezt a rendet egy Hürrem nevű rabszolga, később Nagy Szulejmán felesége borította fel az 1520-as években. Öt fiút szült, nem hagyta el a háremet, és elérte, hogy a tőle született, egyetlen életben maradt fiú örökölhessen. Ezt követően a hárem szerepe politikailag és kormányzati szempontból is felértékelődött. A háremben nevelkedő hercegek nem hagyták el a fővárost, nem szereztek kormányzati tapasztalatot, és gyakorta anyjuk vezette a birodalmat helyettük.
Hunyadi János kora | Magyar Krónika
Ha tudni szeretné, milyen valós események húzódnak meg a Hunyadi-sorozat hátterében, olvassa el a Hunyadi János koráról szóló cikksorozatunkat.
Nyitókép: Facebook
