A kiállítás három részből áll, az első teremben azok a festmények szerepelnek, amelyekben Keserü Ilona a mestereinek, pályatársainak, elméleti szakembereknek és költőknek állít emléket egy-egy képpel.
„Egész munkásságomra nézve érvényes az a törekvésem, hogy folytatása legyen nagy elődeinkének, a Mesterekének, akiket fiatalon annyira tiszteltünk, kérdeztük és hallgattuk őket. Éppen a nyilvánosság fogyatékos volta miatt volt szükségünk azokra az összejövetelekre, beszélgetésekre a hatvanas években, amikor elmehettünk például Korniss Dezsőhöz, aki akkor készítette korszakalkotó illuminációit […], és mindnyájan tudtuk, hogy nagy művészet születésének tanúi vagyunk.”
– mondta el a Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth-díjas magyar festőművész.
A tárlat második termében a Hang-szín-tér című hanginstalláció foglal helyet, amelyet Keserü Ilona Vidovszky László zeneszerzővel közösen készített. A kiállítás harmadik részében pedig olyan képeket láthatunk, amelyeken keresztül a művésznő a saját munkásságának állít emlékművet a korábbi műveire reflektálva motívumok és formák mentén. A festmények mellett grafikai lapokon keresztül újabb és újabb feldolgozásait ismerhetjük meg egy témának vagy éppen színállásnak. Ebben a teremben a válogatással érzékelhető, hogyan mutatkozik meg egy életműben az önreflexió, a saját művészi személyiség és a saját munkásság iránti elkötelezettség, a művészi szerep tudatos felvállalása. Mindezzel kapcsolatban Keserü Ilona megfogalmazta:
„Az emberben egy szakmához való tartozás lassan épül ki – hogy én festő vagyok, hogy festő leszek –, az ember megérti, hogy itt egy több ezer éves tevékenységről van szó, az emberiség egy sajátos ágazatához való tartozásáról, ami lényegét tekintve nem nagyon változott az idők során. És ennek a tudata sok olyan emberben nincs meg, aki művészi alkotómunkával foglalkozik.”
Kiemelt kép: Keserü Ilona Hommage á Martyn Ferenc című festménye
