Az 1444. november 10-ei várnai vereséget követően Hunyadi a havasalföldi vajda fogságába került, de Hédervári Lőrinc nádor fellépésének köszönhetően nem adták ki a töröknek, így végül hazatérhetett. Az ország ismét közel állt ahhoz, hogy anarchiába süllyedjen.
Káosz és anarchia
A Habsburg Frigyes felügyelete alatt álló V. László ugyan már betöltötte ötödik életévét, de értelemszerűen továbbra is túl fiatal volt az önálló uralkodáshoz. Szécsi Dénes esztergomi érsek, Hédervári Lőrinc nádor és a két erdélyi vajda, Hunyadi János, illetve Újlaki Miklós úgy döntöttek, összehívják az országgyűlést Pestre. 1445 májusára megegyeztek a rendek, hogy ha Ulászló valóban nem tér haza, valamint nem érkezik róla hír Lengyelországból sem, akkor elismerik V. Lászlót, de csak abban az esetben, ha Frigyes az uralkodó, és a Szent Koronát is átadja. Amennyiben ez nem történik meg, új királyt választanak. Eközben az ország északkeleti részét uraló Jiskrával megegyeztek, hogy ez alatt az idő alatt szüneteljenek a harcok.
Az ország ügyeit mindeközben a főbb méltóságokat betöltő urak intézték, ahogy ez a király távollétében korábban is történt. A bírói hatalmat hivatalosan az ország közössége gyakorolta, az okleveleket pedig a királyi tanács nevében állították ki. A rend helyreállításának érdekében hét főkapitányt választottak, többek között Jiskrát is, ettől remélve, hogy rendeződik a helyzet északkeleten. A kapitányok egyfajta karhatalomként is működtek az egyes országrészekben, elsődleges feladatuk az igazságszolgáltatás segítése, illetve az engedély nélkül felhúzott erősségek lerombolása lett volna, de mivel nagyrészt maguk is követtek el jogtalanságokat, nem feltétlenül forszírozták a dolgot.
1445 szeptemberében került sor a Frigyessel való tárgyalásra, a német király azonban nem volt hajlandó engedni. Pozícióját stabilnak érezte, még a nyáron elfoglalt több magyarországi várat, köztük Kőszeget és Sopront, illetve zsoldosai a polgárháború kezdete óta tartották Győrt. Az év végére a következő helyzet állt elő: Magyarországon három politikai központ jött létre, ha Jiskrát és territóriumkát nem számítjuk, amelyből kettő volt a gyakorlatban is cselekvőképes.
Hatalmi központok
Hédervári Lőrinc nádor vezetésével tömörültek azok, akik igyekeztek komolyan venni az országgyűlés határozatát, és új királyt akartak választani, ám potenciális jelöltjük nem igazán akadt. Először Újlaki is közéjük tartozott, de érzékelve a kilátástalanságot, Hunyadihoz pártolt, és titkon kiegyeztek Frigyessel. Lemondtak arról, hogy Lászlót és a Szent Koronát megkapják, cserébe szabad kezet kaptak az országban. Brankovics György szerb despota is a pártjukra állt, miután rendezték Hunyadival a várnai vereséggel végződő hadjárat miatt megromlott viszonyukat. (Brankovics betartotta a szultánnal kötött békét, nem csatlakozott hozzájuk, valamint az albánokat sem engedte át országán, hogy bekapcsolódjanak a hadjáratba.) A harmadik központ Szlavóniában született meg, ahol a Tallóciakat legyőzve a Cilleiek jutottak uralomra, Cillei Ulrik a szlavón báni címet is felvette. A Hunyadi, illetve a Cillei családok közötti hatalmi versengés elkerülhetetlenül nyílt összecsapásokhoz vetett.
1446 márciusában ismét országgyűlést tartottak, ezúttal Fehérváron. Ezt követően Hunyadi, az országos tanács által meghatalmazott kapitányként fegyverrel vonult a Cilleiek stájerországi birtokai ellen. A királlyal is rokonságban álló család hatalmát azonban nem lehetett csak úgy megtörni. A terület védelmét ellátó cseh zsoldosok vezére kerülte a nyílt összecsapást, így maradt a birtokok feldúlása, ami viszont nem roppantotta meg a Cilleieket. Eközben Hunyadi felvette a „magyar és szlavón királyságok kapitánya és általános helytartója” címet, majd seregével Budára vonult, és egy öt pontból álló tervezetet fogadtatott el az országgyűlésen megjelenő rendekkel. Ennek legfontosabb eleme a kormányzóválasztás volt, valamint előírta a zavarosban szerzett birtokok és egyházi javadalmak visszaszolgáltatását, a főméltóságokat utasította hivatalaik letételére, illetve a magánföldesúri ligák érvénytelenítését is tartalmazta.
Hunyadi, a kormányzó
1446. június 5-én Hunyadit kormányzóvá választották, majd jogköreit is meghatározták. Királyi hatalmat gyakorolt, de mozgásterét három területen korlátozták: harminckét jobbágyteleknél nagyobb birtokot nem adományozhatott, az országgyűlés tanácsa nélkül nem adhatott kegyelmet, illetve csak a főpapokból és fűurakból álló tanács beleegyezésével adományozhatott nagyobb egyházi javadalmat, tehát püspökséget vagy apátságot.
Hunyadi új pozíciója teljes sikernek tűnhetne, azonban a helyzete nem volt egyszerű. Mivel a bárók jelentős része féltékeny volt rá vagy tartott hatalmától, nem segítették munkáját.
A köznemességre ugyan támaszkodhatott, azonban híveit nem jutalmazhatta nagyobb birtokokkal, pusztán a vásártartás jogát vagy pallosjogot tudott adományozni. Jiskra továbbra is hatalmában tartotta az ország leggazdagabb királyi városait és bányavárosait, valamint a Cilleiek szlavóniai birtokai felett sem gyakorolt uralmat.
Ezzel szemben Erdélyben stabil volt Hunyadi helyzete, bár a vajdai címről lemondott, egy hű embere kezelte a tartomány ügyeit. Emellett a keleti országrészben sem akadtak gondjai, uradalmainak nagy része is itt terült el, és familiárisai töltötték be az ispáni tisztségeket. Az egyéb területeken a vele szövetséges bárókra hagyta a hatalom gyakorlását, így esett, hogy Újlaki Miklós délen, illetve a Dunántúl egyes részein uralkodott, és a Rozgonyiak egyik ága, valamint Guti Ország Mihály és Szentmiklósi Pongrác is fontos szerepet kaptak. Utóbbi kettő a nyugati Felvidéket uralta, így elzárva Jiskrát. Tevékenységükhöz azonban többezres magánhadsereget kellett fenntartaniuk, amelyhez az anyagi fedezetet az ellenőrzött régió sanyargatásával, illetve az osztrák és morva területekre való betörésekkel teremtették elő, ami hosszú távon folyamatos hadiállapotot jelentett.
A rendek 1446 őszére megelégelték, hogy Frigyes katonái több várat is megszálltak a nyugati országrészben, és nyomást gyakoroltak a kormányzóra, aki így a német király ellen vonult. Előtte három évre fegyverszünetet kötött Jiskrával, hogy legalább az ne támadja hátba az akció közben. A cseh zsoldosvezért megtarthatta az általa uralt területeket, cserébe segítséget kellett nyújtania Hunyadinak. A sikerhez azonban a kormányzó nem rendelkezett elengedő katonával és ostromgéppel, így pusztán Stájerországot, illetve Bécs környékét tudta feldúlni.
Az egyértelmű kudarc után mutatkozott meg igazán Hunyadi politikai éleslátása és pragmatizumsa. A Garaiakon keresztül felvette a kapcsolatot a Cilleiekkel, akiknek megígérte, hogy törvényesíti szlavóniai uralmukat, ha cserébe elérik a békét Frigyessel. 1447 januárjában írásba foglalták a megállapodást, a Cilleiek megtarthatták Szlavóniát, illetve az általuk kinevezett zágrábi püspök is maradhatott.
Az alkut megpecsételendő, eljegyezték Hunyadi Lászlót Cillei Ulrik gróf leányával, Erzsébettel.
Természetesen Brankovics sem maradt ki a megegyezésből, neki kellett előkészítenie a házasságkötést. A Cilleiek is állták a szavukat, rábírták Frigyest a tárgyalásra, és végül megszületett a béke. Ez ugyan a német királynak kedvezett – Győrt kiürítette, de más foglalásait, beleértve Kőszeget és Sopront, megtarthatta –, mégis szükséges volt Hunyadi számára, hogy máshová koncentrálhassa erőit.
1447 márciusában már úgy ült össze az országgyűlés, hogy a helyzet viszonylag rendezettnek számított. A kormányzó jogkörét ismét módosították, csak akkor hagyták jóvá a nemesi felkelés kihirdetését, ha a királyi jövedelmek, valamint a bárói és főpapi bandériumok nem voltak elégségesek az adott támadás kivédésére. Ez ugyan korlátozásnak tűnik, azonban ezzel párhuzamosan felhatalmazták arra, hogy általános mozgósítást rendeljen el, ha az országban valamely nemes vagy báró fellázad ellene. Emellett elrendelték, hogy a főpapok és főurak mellett minden húsz jobbágynál többel bíró nemes köteles megjelenni minden év pünkösdjén az országgyűlésen. Ezzel Hunyadi legfőbb bázisa, a módosabb köznemesség is jelen lehetett, hogy nyomást gyakoroljon a bárókra. Így a kormányzó számára adott volt a belső stabilitás egy újabb oszmánellenes vállalkozáshoz.
Újabb törökellenes hadjárat
1447 végén betört Havasalföldre, megbuktatta a törökbarát vajdát, és átmenetileg maga ült a helyére, majd szövetségesét nevezte ki. A következő évben pedig döntő lépésre szánta el magát, saját birtokai jövedelméből, az erre a célra kivetett adóból, valamint külföldi segélyekből felszerelt egy nagyjából 20 ezer fős sereget. Ehhez útközben csatlakozott a havasalföldiek 8 ezer lovasa. A tervek szerint Szerbiában kapcsolódtak volna Kasztrióta György albán csapatai, bár ez az információ kétséges, tekintve, hogy az albán erők ekkor éppen hadat viseltek. A szultán állítólag Brankovics árulásának köszönhetően értesült a tervekről, ám olyan gyorsasággal jelent meg az oszmán sereg, hogy feltehetően nem volt szükség a despota közbenjárására, anélkül is jól ismerték a magyarok mozgását. A dél-szerbiai Rigómezőn (Koszovopolje) a jelentős túlerőben lévő törökök a magyar sereg hátába kerültek, és október 18–19-én súlyos vereséget mértek rájuk. Hunyadi ugyan megmenekült, de több báró, például a kormányzó sógora, Szentgyörgyi Székely János, valamint egykori mentora, Tallóci Frank is holtan maradt a csatatéren. A menekülő Hunyadit ezúttal Brankovics vetette fogságba, és csak súlyos feltételek árán engedte haza.
A rigómezei vereség következményei
A vereség megmutatta, hogy nyílt ütközetben az oszmánok megveréséhez a magyar seregek még a szomszédos szövetségesekkel kiegészülve sem elégségesek.
Hunyadi elszántságát jól mutatja, hogy Várna után pár évvel már revansot akart venni, és Rigómező után sem lankadt a harci kedve, de a rendek nem mentek bele további támadó akciókba.
Ki kellett egyeznie a szultánnal, akivel a békét a későbbiekben egészen Nándorfehérvár ostromáig folyamatosan megújították. Brankoviccsal is meg kellett békélnie, az alku megpecsételéseként pedig Mátyás nevű fiát eljegyezték a despota unokájával, Cillei Erzsébettel.
Jiskrát a fegyverszünet lejárta után ismét megpróbálta megadásra bírni, de kudarcot vallott. A törökverő hírnevén összességében csorba esett, így belpolitikai stratégiáján is változtatnia kellett. Felvette a kapcsolatot Frigyessel is, közben pedig magára kellett hagynia korábbi szövetségesét, Szentmiklósi Pongrácot, aki ellen Cillei vezetett hadjáratot. Hogy hatalmát stabilizálja, ligát alakított Újlakival és Garaival, az ország leggazdagabb báróival, hogy László trónra lépéséig biztosítsák uralmukat. A német királlyal végül titkos megállapodást kötött: miközben az országnagyok éppen László kiadásáról tárgyaltak Frigyessel, ő megígérte, hogy nem háborgatja annak magyarországi birtokait, illetve László király és a korona ügyét sem firtatja, míg az ifjú uralkodó be nem tölti tizennyolcadik életévét, illetve megakadályozza, ha ezt mások megtennék. Cserébe Frigyes megfogadta, hogy elismeri a kormányzót, és nem szövetkezik ellene, valamint László trónra lépését követően közbenjár Hunyadi érdekében.
A cikk Pálosfalvi Tamás történész A Hunyadiak kora – 1437–1490 című munkája alapján készült.
Következő írásunkban azzal foglalkozunk, hogy Hunyadi miként élt az új helyzet adta lehetőségekkel.
Nyitókép: Wikipédia
