Dédapám a budapesti Zrínyi Miklós Gimnáziumban járta ki a középiskolát, ahol többek között a kor egyik meghatározó jelentőségű pedagógusa, egy kemény alföldi református ember, Karácsony Sándor tanította. Ő szervezte meg az intézményben azt a református ifjúsági kört, aminek köszönhetően dédapám és dédanyám, Fazekas Margit találkoztak. 1932-ben házasodtak össze, majd az örökség dédapámra eső részét alig néhány év alatt sikeresen elszórakozta a fiatal pár. Kirándultak, színházba és étterembe jártak, egyszóval élvezték az életet.
A sorozat előző része itt olvasható:
Nagyapám 1937-ben született Budapesten, 1942-ben követte húga, Piroska. Dédapám így már nem élhette tovább a bohémek életét, stabil pénzkereseti forrás után kellett néznie. A „fővárosnál” napidíjas állást szerzett, így kerültek a XI. kerület egyik olcsó, szoba-konyhás bérlakásába. Később adószedő, majd adószedő tiszt minőségben foglalkoztatták.
A negyvenes évek végén aztán „földbirtokos” származása miatt csaknem B-listára került – ez az első és a második világháború utáni politikai tisztogatást, a közalkalmazottak tömeges elbocsátását jelentette, az állam a köztisztviselői réteg csökkentésével kívánta helyreállítani az államháztartást, valamint eltávolítani a politikailag nem megbízható személyeket a közszférából –, ezt csupán baráti kapcsolatainak köszönhetően tudta megelőzni oly módon, hogy ő maga mondott fel, így a későbbi elhelyezkedését nem lehetetlenítették el. A háború utáni években egy ideig az adószedői időszakában kötött barátságainak köszönhetően piaci kofák és kisiparosok adóbevallását készítette el terményért és aprópénzért cserébe. Ez a létbizonytalanság masszív időszaka volt a család történetében, amikor hangos veszekedéstől, bögrecsapkodástól visszhangoztak az akkor már IX. kerületi lakás falai.
Végül dédapám a budapesti kábelgyárban kapott munkát, itt is dolgozott élete végéig. A munka mellett a sport és az irodalom iránti szenvedélyének is teret adhatott. Ő szervezte meg és vezette át a gyár kézilabdacsapatát nagypályáról kispályára, valamint fontos szerepet játszott a gyár könyvtárának kialakításában. Rengeteg könyvet vitt haza, melyek olvasására rövidesen nagyapám is rákapott.
Apó falta a könyveket, s az ekkor megalapozott könyvszeretet egész életét végigkísérte.
Sári néni börtönben
A továbbiakhoz ismét vissza kell lépnem egy kicsit az időben, ugyanis szót szeretnék ejteni Apó anyai ágáról is. Szépapám, Fazekas József műbútorasztalos volt, aki szintén Kecskemétről került egy fővárosi bútorgyárba. Itt ismert meg egy csinos cselédlányt, későbbi feleségét, Beszeda Jusztinát. Úgy érzem, ez a név némi magyarázatra szorul: Jusztinka a Felvidékről, Nyitra megyéből származott. A családi anekdota szerint Jusztinka édesanyja Rudnay báró házában szolgált. Ebben az időben a cselédektől sokszor „egyéb” szolgáltatásokat is elvártak urak, így történhetett, hogy mikor Jusztinka édesanyjának hasa domborodni kezdett, gyorsan hozzáadták a báró tót származású kocsisához, Jan Beszedahoz.
Szépapám és Jusztina házasságából végül négy lánygyermek született: Judit, Annamária, Sára és dédanyám, Margit. Sári néni története megérdemel egy rövid kitekintést. Sára és jogász férje, Tegzes (eredetileg Kolodinczky) László a Józsefvárosban, a Lendvay utcában, később a Deák Ferenc tér szomszédságában éltek. Laci bácsi szüleinek volt Budapesten egy kis óra- és ékszerüzletük, és bár László volt az, akit érdekelt minden mechanikusan működő eszköz – így remek órásmester válhatott volna belőle – a szülői akarat az volt, hogy bátyja, Jenő örökölje az üzletet. Végül Jenő eltűnt a fronton, a boltot pedig 1948-ban államosították. Ám Sári néni anyósa előtte még kimentett néhány aranyékszert, amit egy kis zsákocskában a közös lakásuk kéményébe rejtett. Az egyik szomszéd azonban feljelentette őket, az ékszereket megtalálták, Sári néni pedig két évet ült börtönben anyósa élelmessége miatt. Laci bácsi és Sári néni nagy vágya volt, hogy Pestről Budára költözzenek, mely álmukat sosem adták fel. Végül sikerült nekik a költözés, igaz, ekkor már mindketten nyolcvan felett jártak.
Kiemelt képen: a dédszülők, Margit és Andor
