A rendezvény ötlete a Mondj Te is egy verset! kezdeményezésből született, amely évek óta szervez versmondó köröket Magyarországon és a határon túl. Most először találkoznak a különböző településeken, többek között Budapesten, Kaposváron, Komáromban, Székelyudvarhelyen és Kárpátalján működő közösségek tagjai egy nagyszabású fesztivál keretében. A szervezést a Mondj Te is egy verset Kulturális Egyesület vállalta, fővédnöke Császár Angela színművész.

A fesztivál színpadi programjai PódiumON címmel futnak: itt a közélet ismert személyiségei, művészek és színészek beszélgetnek egymással vagy mondanak verset. Fellép többek között Kautzky Armand, Lukács Sándor, Gregor Bernadett, Trill Zsolt és Szarvas József. Hirtling István Márai-esttel készül, míg Borbély Sándor József Attila-, Szabó András pedig Sinka István-összeállítással lép színpadra. A fesztivált a Kossuth-nagydíjas Mécs Károly emlékének ajánlják.

A háromnapos esemény a családoknak is változatos kikapcsolódást kínál: gyerekelőadások, mesemondás, táncház, lovasszínház és vitézképzés is szerepel a programban. A kulturális élmények mellé gasztronómiai különlegességek és a hazai borászatok kínálata társul. A szervezők célja, hogy a versek és a színpadi műfajok szépségét közelebb hozzák a fiatalokhoz, és alternatívát kínáljanak a digitális világ zajával szemben.

A fesztivál szeptember 12-én 16 órakor nyitja meg kapuit, szombaton, szeptember 13-án pedig kiemelt családi programokkal várják az érdeklődőket. A pomázi HÉV-állomástól ezen a napon külön buszok indulnak a Magyar Várhoz.

További részletek a fesztivál hivatalos honlapján, a www.mondjegyverset.hu oldalon érhetők el.

Fotó: Jászai Csaba (MTI)