Danyi Gábor történész Az írógép és az utazótáska című, a Kronosz Kiadónál két éve megjelent könyvében, amely a magyar szamizdat történetének első monografikus igényű feldolgozása, választ ad kérdésünkre. Mint írja, a Rákosi-években nem egy irodalmi mű gépirata keringett értelmiségi körökben. Ilyen volt Határ Győző Heliáne című szatírája, amely ugyan 1947-ben a könyvesboltokba került, a még eladatlan példányokat csakhamar visszavonták és bezúzták. (1968-ban, a prágai tavasz idején hasonló sorsra jutott Milan Kundera Tréfájának magyar kiadása is.)
Sinka István költő, aki nem volt hajlandó együttműködni a kommunista kultúrpolitikával, az ötvenes években abból jutott némi bevételhez, hogy bizalmas körben kéziratos példányokat árult verseiből, az állambiztonság ügynökeként tevékenykedő irodalomtörténész, Nagy Péter pedig az elhallgattatott Kodolányi János Vízöntő című regényének folytatásával kapcsolatban jutott hasonló értesülésekhez.
Az 1956-os forradalom szellemi megalapozásában sok gépiratként terjedő mű – így Hruscsovnak a sztálini rémségeket leleplező beszéde, Benjámin László, Déry Tibor vagy Jean-Paul Sartre írásai – szerepet játszott, a megtorlások nyomasztó időszakában pedig a pornográf regények iránt ugrott meg az érdeklődés. Állítólag a humorista Királyhegyi Pál is több ilyen szöveget írt, darabonként 250-300 forintért lehetett megvásárolni őket.
A hatvanas években gépiratos Hamvas Béla-esszék, illetve keleti filozófiával foglalkozó szövegek terjedtek. Később aztán – írja Danyi Gábor – a másolt szövegek helyett inkább olyan Nyugat-Európából vagy Jugoszláviából Magyarországra juttatott könyvek, „másodlagos szamizdatok” nyújtottak szellemi csemegét, amelyeket itthon nem adtak ki: így Márai- és Faludy-könyvek vagy a délvidéki Ladik Katalin verseskötete.
A szó szoros értelmében vett magyar szamizdat története azonban nem is annyira szépirodalmi, mint vallásos témájú szövegekkel kezdődik, ezek másolásában és terjesztésében az 1950-ben feloszlatott jezsuita és piarista szerzetesrend tagjai, illetve az állami egyházellenességgel dacoló, a fővárosban és vidéken egyaránt gomba módra szaporodó keresztény kisközösségek jártak élen.
Így például annak a Bulányi György piarista papnak a köre, aki évtizedekkel később reformeszméi miatt a magyar egyházi elöljárókkal és a Hittani Kongregációval is szembekerült, vagy a Mária Légió magyarországi szervezetét vezető építészmérnök, Földi Endre „illegális kiadóvállalata”, amely 1952-től több ezer példányban terjesztett műveket, így vatikáni kiadványokat vagy éppen a keletnémet püspöki kar 1960-os körlevelét, amely a kommunista diktatúrában élő hívők számára fektetett le alapelveket.
A Váci egyházmegyében zajló szamizdatkiadásról Varga Lajos váci segédpüspök írt tanulmányt. Ebben olyan szamizdatgyártókról olvashatunk, mint a jezsuita szerzetes Kerkai Jenő, aki a harmincas években a Katolikus Agrárifjúsági Legényegyletek Országos Testülete (KALOT) egyik szervezője volt, 1949-ben pedig börtönbe vetette a hatalom. Mikor a forradalom napjaiban kiszabadult a börtönből, a vácrátóti templom oltára mögött rejtette el a társai által másolt szövegek kéziratait, ott találta meg később a rendőrség.
Ilyen címeket tartalmazott a lefoglalt kéziratok listája: Szociológia I–II., Kína katolikusainak sorsa, Tanulmány az abortuszról és az óvszerhasználati tanfolyamokról, XII. Pius pápa karácsonyi szózata és megnyilatkozásai a magyarság érdekében 1956. október 23-a óta. Az 1961-ben az egyházi ifjúsági csoportok ellen indított, Fekete hollók fedőnevű rendőrségi akció aztán visszavetette a katolikus szamizdatkiadást.
Illegális kiadványokat protestáns körökben is terjesztettek. Danyi Gábor többek között Nádosy Ferenc orvos esetét ismerteti, aki külföldön – Japánban, Izraelben vagy Óceániában – dolgozó misszionáriusokkal vette fel a kapcsolatot, s a tőlük származó információkra alapozva missziós hírlevelet készített, amely 1955-től egészen a nyolcvanas évekig megjelent.
Nyitókép: Fortepan
